A Ferencváros otthon 5–1-re nyert az MTK ellen kedden a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában úgy, hogy a hazaiak góljaiból a válogatott támadó, Varga Barnabás négyet szerzett. A mérkőzésen a Fradi nyomasztó fölényben játszott; óriási csoda lett volna, ha a dobogóért harcoló MTK megnehezítette volna a Fradi dolgát.
A két patinás fővárosi együttes 223. alkalommal csapott össze az élvonalban. Az örökrangadók mérlege: az FTC 92 alkalommal győzött, az MTK pedig 52 döntetlen mellett 79-szer.
Miközben a lelátón Marco Rossi szövetségi kapitány igazgatta elegáns svájcisapkáját, Varga Barnabás magasabb fokozatba kapcsolt. Négy perc lefogása alatt három gólt szerzett, fejjel, lábbal, majd ismét fejjel volt eredményes. Elképesztő formában játszott, nem sokkal később hanyag eleganciával adott laza sarkazós gólpasszt az ugyancsak remek napot kifogó Stjepan Loncarnak, és ha figyelembe vesszük, hogy a szünet előtt is fejelt egy gólt, amit a videobíró érvénytelenített, Varga tízes osztályzatához nem férhetett kétség. Különösen annak tudatában, hogy a felkészülés alatt sokáig külön dolgozott, két hete végez teljes értékű munkát, így a 67. percben Dejan Sztankovicsnak le is kellett cserélnie. 5–1.
Legutóbb Hahn János kapott tízes érdemjegyet, 2020. november 7-én, a Puskás Akadémia elleni 6–2-es találkozón szerzett négy gólt. A Paks csatárának harminchét perc kellett a mesternégyeshez, Varga Barnabásnak ezúttal harminckettő… Az évezredben ő az ötödik, aki tízes osztályzatot kap a Nemzeti Sport tudósítóitól, Waltner Róbert (ZTE), Pál András (MTK), Bajzát Péter (Pécs) és Hahn János (Paks) után Varga Barnabás is beírta (befejelte) magát a történelemkönyvekbe. A ferencvárosi krónikások is újabb nevet véshetnek be a noteszükbe: Páncsics Miklós, Szabó Ferenc, Nyilasi Tibor és Fischer Pál után ő az ötödik Fradi-játékos, aki tízes osztályzatot kapott.
A két csapat szeptember végi mérkőzésén 6–1-es diadalt aratott a Ferencváros, azaz két összecsapáson 11 gólt szerzett fővárosi riválisa ellen.
OTP Bank Liga, 19. forduló:
Ferencvárosi TC–MTK Budapest 5–1 (1–1)
Forrás: PS, Nemzeti Sport; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS