mtk
Sok volt a címvédőnek adott egy félidőnyi előny – Labdarúgó NB I: MTK–Ferencváros 2–3 (0–3)
Pár nappal a Magyar Kupa után ezúttal a bajnokságban került sor az örökrangadóra, amelyet a Hungária körúton rendeztek. Az első félidőben könnyű gólokkal felépített előnyét annak ellenére is meg tudta őrizni a vendég Ferencváros, hogy az MTK a második játékrészre jelentősen feljavult és jobban játszott, mint a visszaeső zöld-fehérek.Nehézkes kezdést követően simán bejutott a Magyar-kupa döntőbe a Ferencváros - Fradi-MTK 3:1
Remek tempóban és elszántan kezdte a hazai labdarúgó Magyar-kupa elődöntőt az MTK csapata. Az első negyed órát követően sikerült megszerezniük a vezetést, de bő húsz perc után kipukkadt a lufi és a Fradi a kezébe vette a mérkőzés irányítását. Összesen három találattal felelt a vendégek első góljára, így simán jutott a fináléba az Üllői úti gárda.Nem tudott élni a riválisok botlásával a bajnok, döntetlennel zárult az örökrangadó - Labdarúgó NB I: Ferencváros–MTK 0–0
Gólnélküli döntetlent hozott az idei év első örökrangadója, amelyre ezúttal a Groupama Arénában került sor. A fegyelmezetten és önfeláldozóan védekező kék-fehérek a címvédő minden próbálkozását sikeresen elhárították, így összességében jogosnak mondható a pontosztozkodás.Huszonegyedik bajnoki győzelmét aratta az örökrangadón a Fradi - Labdarúgó NB I: MTK-Ferencváros 1-2 (1-2)
Az idei bajnokság harmadik örökrangadóját rendezték a Hungária körúton, ahol a már bajnok Ferencvárost fogadta a házigazda MTK. Közepes színvonalú mérkőzésen végül az adódó lehetőségeit jobban kihasználó Ferencváros tudott nyerni.100 éve született Zakariás József, az Aranycsapat tagja
Száz éve, 1924. március 5-én született Zakariás József olimpiai bajnok labdarúgó, a legendás Aranycsapat balfedezete.Négyet rúgott a visszatérést követően Varga Barna, 5–1-re nyert a Fradi az MTK ellen az örökrangadón
A Ferencváros otthon 5–1-re nyert az MTK ellen kedden a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában úgy, hogy a hazaiak góljaiból a válogatott támadó, Varga Barnabás négyet szerzett. A mérkőzésen a Fradi nyomasztó fölényben játszott; óriási csoda lett volna, ha a dobogóért harcoló MTK megnehezítette volna a Fradi dolgát.Futács Márkó kifogott a Fradin az örökrangadón - FTC-MTK 0:3
Messze nem úgy sikerült a Fradi szempontjából az örökrangadó, ahogyan azt szerették volna. Hiába irányított többet és talán jobban is a Fradi, a gól csak nem akart megérkezni. Az első félidő nem hozott sem komoly tempót, sem pedig érvényes gólt. A második játékrészben pedig Futács Márkó egykori horvát gólkirályhoz méltóan játszott. Elsőnek ő kezdte meg a gólgyártást a hatvanadik percben, de a további kettő MTK-találathoz is köze volt. Ezzel a remek formával igencsak kellemetlen helyzetbe hozta a Fradit, aki így háromgólos vereséget követően volt kénytelen ünnepelni a bajnoki címet a Groupama Arénában.Izgalmas második félidő és Mijatovics-parádé után gól nélküli örökrangadó – MTK–Ferencváros 0–0
Nem született gól az idei bajnokság második örökrangadóján, a Hidegkuti Nándor Stadionban. Bár a Ferencváros a helyzetek és a játék képe alapján rászolgált volna a győzelemre, mégsem érdemtelen a hősiesen védekező MTK pontszerzése sem. Így a Ferencváros a zalaegerszegi győzelme után ismét megtorpant egy kicsit, míg az MTK a múlt heti felcsúti bravúrja után újabb, rendkívül értékes pontot zsebelt be.Nemzeti színekben az ország, mindenki a ma esti meccsre készül
A szurkolók felhívásának eleget téve a német–magyar Eb-meccs alatt magyar nemzeti színekbe borul a Groupama Aréna – jelentette be közösségi oldalán Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke. Röviddel a Facebook-bejegyzés megjelenése után az MTK és a DVSC is jelezte, hogy csatlakozik a felhíváshoz.Ajánljuk még