Létezik az emberi közösségekben egy olyan jelenség, melyre már az ókori görögök is felfigyeltek. Ez a jelenség nem más, mint a hipokratizmus, melyet igen találóan a színjátszásról neveztek el az ősi Hellászban. Ilyen színjátékot folytat a Momentum is, mikor felháborodik, sőt, feljelentést tesz azért, ha egy újságíró leírja: az ellenzék nemzetellenes tevékenységet végez, ez ellen pedig minden eszközzel megengedett – figyelem! – a védekezés. Ezt tette kollégánk, Pilhál Tamás a napokban megjelent cikkében, amit azonnali feljelentés követett. Szabad sajtót, de csak ha úgy akarom – gondolják haladóéknál. És hogy miért is képmutató a feljelentés? Nos, elég, ha vetünk egy pillantást a feljelentést bejelentő Nemes Balázs karrierjére, és úgy egyáltalán a mindennel szemben nagyon toleráns Momentumra, hiszen ők tudnak egyet s mást a közösség elleni uszításról. Ráadásul ők már hónapokkal ezelőtt ellenségnek minősítették a Fideszt…
Kiderült, hogy az ellenzék nem csupán saját médiájának bűvkörében él, ahol ők a többség, a szivárvány mindig ragyog az égen és a pesti utcákon, a levegőben pedig bioetanollal tankolt migránsmentő repülőgépek halk zümmögését hallhatjuk a kocsiktól mentes sétáló belvárosban, melyet lakóépületek helyett amazonasi őserdő borít. Úgy tűnik, kedves balliberális barátaink is érintkeznek valamilyen módon a valósággal, még ha ez zsigeri undort is vált ki belőlük. Ilyenkor születnek a hősies O1G, megbuktatjuk, mocskos bértollnok, lakájmédia, propagandista, fidesznyik és hasonló hestegek a közösségi média csataterein. Bizony kellemetlen dolog tehát kilépni a komfortzónánkból; ezzel égette meg magát a Momentum is, mikor a PestiSrácok.hu-n Pilhál Tamás cikkére tévedt egyik lelkes aktivistájuk, és gyorsan körbeküldte az egész Fegyőr-gittegyletben a sztorit, hogy bizony a csúnya gonosz bértollnokok, akiknek Orbán Viktor személyesen mondja tollba a propagandát, fel merték emelni a szavukat a nemzeti érdekeket eláruló balliberális, brüsszelita ellenzék EP-beli árokásó tevékenysége ellen. Sőt, mert olyat tenni, amit ellenzéki politikus soha: nevén nevezte a dolgokat. Ugyanis a DK és Momentum „nemcsak” minden magyart árult el, hanem ezen belül kifejezetten szembeköpte saját szavazóit is. Még ha ezek a politikusok nem is érzik magyarnak magukat, az erkölcsi abszolút minimum lenne, hogy legalább azokat képviseljék, akik pozícióba hozták őket: a választóikat. Ehelyett őket is eladták kilóra, majd felháborodnak a számonkérésen.
Mindent tudnak a közösség elleni uszításról
Miután a PestiSrácok.hu publicistája leírta: minden eszközzel védekezni kell a magyarság ellenségeivel szemben, a Momentum „közösség elleni uszítás” miatt azonnal fel is jelentette portálunkat. A feljelentés komolyságát és a sajtószabadság határait itt most nem kívánom taglalni, hiszen hosszas és unalmas jogi érvelés után kilyukadnánk oda, hogy nem történt semmiféle uszítás, ellenben sokkal explicitebb dolgokra akadhatunk a műfelháborodását teátrális elemekkel tarkító Momentum háza táján.
Ott van például egyből a Momentum szóvivője, Nemes Balázs, aki rendkívül boldogan bejelentette: feljelentik a PS-t, hiszen a sajtószabadság csak a baloldali médiának jár. A pécsi alapszervezet egykori elnöke fiatal kora ellenére már megjárta a politikai spektrum két végét: szélsőjobbos „buzi-dobálóból” lett a szivárványos ifjak, vagyis a Momentum szóvivője. Nem meglepő tehát, hogy Fegyőrék őt lökték az arénába „közösség elleni uszítás” témakörben, hiszen szélsőjobbos múltjából adódóan Nemes jelentős tapasztalattal rendelkezik ezen a téren.
Nemes ugyanis annak idején a még erősen szélsőséges Jobbikban kezdte politikai pályafutását, de civilben sem volt visszafogottabb az általa ma már hevesen védett liberálisokkal szemben. Egy 2010-es podcastben beszélt arról, hogy bár utcakővel „picikét durvának” tartja megdobálni a Pride résztvevőit, de ha ételmaradékkal történik a dobálás, már semmi kivetnivalót nem lát benne. Elmondta akkor azt is, hogy különös örömöt lel abban, ha a karneválozó melegeket vajsavval töltött tojással dobálják meg, ami „vicces”, mert a vajsav nem maró hatású, de szerinte a média jól el tudja adni, hogy „savval öntötték le a buzikat”, ahogy ő fogalmazott. A fenti agymenésből már kiérezhető a feljelentésben rejlő hipokrácia szolid bája, hiszen a védekezés, az uszítás, de a melegek romlott étellel való megdobálásának módozatait ecsetelni nem az. Különösen ott válik érdekessé a történet, mikor Nemes azt mondja: a „buzik” megdobálása bőven belefér a véleménynyilvánítás szabadságába. Balliberális kettős mérce a köbön.
A másfél órás, 2010-ben felvett rádióadásról készült hangfelvételt az Origo találta meg és tette közzé, majd a Momentum megerősítette: valóban Nemes hallható a felvételen. Hogy ezek után nem lett következménye a dolognak, szinte már nem is meglepő, de a Momentum egy szinttel feljebb lépett a képmutatásban: szóvivőt csináltak a melegek megdobálására uszító alapszervezeti elnökből.
Érzékenyek a demokráciára és a kisebbségekre
Vagy nem. Ugyanis szintén Nemes korábban azt nyilatkozta: szerinte az alkotmányos monarchia lenne a megfelelő államforma, a köztársasággal „csak a baj van”, szerinte az csak „valamivel jobb”, mint a kommunizmus. Azt nem tudjuk, hogy ezen kijelentés után hány csókot kapott a homlokára az USE kiépítésén fáradozó Dobrev Klárától.
De a cigánysággal szemben sem olyan elkötelezett, mint ahogy azt a párt szellemisége megkövetelné: szintén a rádióműsor keretein belül sikerült kisebbségpolitikai nézeteit megosztania a hallgatókkal Nemesnek, mikor egy hírt olvastak be, amely szerint egy rendőr lelőtt egy 14 éves fiatalt betörés közben, ezért a rendőrt emberöléssel vádolják. A stúdióban egyetértés alakult ki arról, hogy a 14 éves fiú biztosan cigány, ugyanakkor szerintük árnyalja a képet, hogy a rendőr állítása szerint a fiúnál kapa volt.
Láttál már munkaeszközt cigánynál? Maximum, ha a magyar gárda felvonul, de akkor is úgy lopják
– mondja Nemes, majd hozzáteszi, hogy ha cigány volt a tettes, ha nem, a rendőr jól tette, hogy lelőtte.
Cseh Katalin: A Fidesz az ellenség
A másik szó, amin nagyon kiakadt a Momentum, az az „ellenség” volt. A médiának ugyanis nincs joga ellenségnek nevezni senkit; az ellenség meghatározása csak és kizárólag a momentumosok személyes kiváltsága. Ők ugyanis megnevezték ellenségüket: a Fideszt.
A valaszonline.hu hozott nyilvánosságra áprilisban egy beszélgetést, melyben Vágó Gábor és Cseh Katalin beszélgetett az ellenzéki választók keresztbeszavazásáról. Ennek során Cseh többek közt elmondta:
Számunkra a Fidesz az ellenség, nem az LMP.
Ebből kiindulva akár a Fidesz is feljelenthetné a Momentumot a kormánypárt elleni uszítás miatt: ez a fajta kettős mérce és képmutatás a balliberális oldal sajátja.
Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS