Nekünk mindenért meg kellett harcolnunk

Néha irigykedve gondolok a semleges Svájcra, Ausztriára, meg jónéhány skandináv országra, amelyeknek néhány száz éve nyugalmuk van – eltekintve a két világháborútól – nem kellett harcolniuk a függetlenségükért, az önállóságukért, nem kellett megvédeniük az ellenség támadásaitól hazájukat. Az már közhelynek számít, hogy Magyarország történelme a szabadságharcaink története. A folyamatos honvédő harcainkra most nem kívánok kitérni, de éppen százhetvennégy éve, március 15-én robbant ki az 1848-49-es forradalom és szabadságharc.

Leszögezhetjük, hogy egy forradalom kirobbanásához széleskörű közmegegyezés kell, egy egész nép, nemzet végső elkeseredése, elégedetlensége. Ez adott volt. Hiszen az előző évtizedek diétai-, reformkori országgyűlései, a reformkor nagy hazafiai – Széchenyi Ferenc és fia Széchenyi István, Kossuth Lajos, Kölcsey Ferenc, Kazinczy Ferenc, Batsányi János, Berzsenyi Dániel, Wesselényi Miklós, Felsőbüki Nagy Pál, Batthyány Lajos, Deák Ferenc és sokan mások küzdöttek a többi között a magyar nyelv elismertetéséért, a közteherviselésért, a törvény előtti egyenlőségért, az ősiségi törvény eltörléséért. Ennek célja volt az egyre sürgetőbb polgárosodás megindítása. A magyar nemesség harcának ebben kiemelkedő szerepe volt, ami részben egy ideig kudarcot vallott I. Ferenc, majd V. Ferdinánd király, osztrák császár és Metternich kormányának ellenállásán.

Petőfiék, Jókaiék, Vasváriék a 12 pont megfogalmazásával 1848. március 15-én Buda-Pesten elindították a forradalmat és szabadságharcot. A Habsburgok visszautasították azt, hogy felelős minisztériumuk legyen a magyaroknak, ahogy a sajtószabadságot, a cenzúra eltörlését, és azt is hogy jöjjön létre a nemzeti őrsereg és legyen unió. A másfél évig tartó, sok ezer áldozatot követelő magyar forradalomban és szabadságharcban az volt a szép, hogy egybe kovácsolta a nemzetet. Árulókat alig ismerünk, akik idegen érdekekért elárulták volna a hazát. Annál több hőst, győztes huszárt, a szabadságért vértanú halált halt tábornokot viszont többet jegyzett meg a történelem.

Itt álljunk meg egy pillanatra. A magyar megmaradásért vívott harcban, azonban az árulók sokasodtak. Ez különösen a XIX. század végétől datálódik, amikor a baloldali ideológiák – Marx, Engels, Lenin – tért nyertek Magyarországon és megalakult a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (1890), majd a Kommunisták Magyarországi Pártja (1918). Őket már ekkor nem a hazaszeretet, saját hazájuk érdekeinek védelme kötötte össze, hanem az internacionalizmus, a nemzetköziség, saját hazájuk felszámolása. Nekik már nem számított a szülőföld, a nyelv, a több mint ezer éves történelem, a hagyományok, a magyarság, hanem őket innentől kezdve csak a külföldi érdekek, célok, a nemzetközi munkásmozgalom és saját zsebük megtömése hajtotta. Ez a magyarországi baloldal kezdeti története. Első nagy árulásuk akkor volt, amikor a szociáldemokraták baloldala (Bőhm Vilmos, Jászi Oszkár…) összeállt a kommunistákkal (Kun Béla, Szamuely Tibor, Lukács György…) és 1919-ben létrehozták a Tanácsköztársaságot. A ,,Véres Kommün” végeredménye, hogy a trianoni békediktátum pusztítóbb volt, mint bárki elképzelte: elvesztettük a történelmi Magyarország lakosságának és területének kétharmadát.

A magyar bolsevisták folytatták árulássorozatukat 1945 után, amikor Rákosi Mátyással az élen Magyarországot kiszolgáltatták a Szovjetuniónak. Csak egy pillanatra szakadt meg – két hétre – a baloldal árulása, amikor a nép, a pesti és budai srácok, egyetemisták, munkások, parasztok, értelmiségiek felkeltek a kommunista diktatúra ellen és az 1956-os forradalom- és szabadságharcban a nemzet legjobbjai ismét egymásra találtak. Nem sokáig, mert a kétszázezres szovjet katonai megszállók ellen csak néhány hétig tarthatták magukat hősiesen a szabadságharcosok. Ekkor is baloldal árulta el Magyarországot. Tulajdonképpen Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára hívta be a szovjeteket, így a megszállás még 35 évig tartott. Ha valakik, akkor a magyarok ismerték a legjobban Európában a birodalmi politikát. Függetlenségünkért harcoltunk a Habsburgok ellen, de szuverenitásunkért harcoltunk először az orosz majd a szovjet birodalom ellen is. Petőfi Sándort, a magyar és a világirodalom nagy költőjét is egy orosz dzsidás ölte meg a segesvári ütközetben. Petőfi a szabadságért halt meg. ÉLET VAGY HALÁL! című versében senki sem tudta úgy átérezni a magyarság küzdelmét, mint Petőfi:

,A Kárpátoktul le az Al-Dunáig Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar! Szétszórt hajával, véres homlokával. Áll a viharban maga a magyar.

Ez a helyzet máig alig változott. A BÉKEMENET több százezres tömegének néma felvonulása 2012. januárjában azzal a jelszóval indult el, hogy ,

Nem leszünk gyarmat.

Akkor az Európai Unió és a nemzetközi globalista erők azért akarták megbuktatni a törvényesen megválasztott miniszterelnököt, Orbán Viktort és kormányát, mert Magyarország érdekében politizált. A rendszerváltás óta folyamatosan kell küzdenünk a szuverenitásunkért, nemzeti érdekeinkért. Árulóink bőven akadnak – megint csak a balliberális oldalról – akik el akarják hitetni, hogy nálunk nincs jogállam, nincs sajtószabadság. Brüsszelben több mint tíz éve jelentenek fel hazai, a Sorosnak, a globalizmusnak elkötelezett külföldről fizetett politikusok, újságírók, közéleti személyiségek, akiknek céljuk beolvasztani Magyarországot az Európai Egyesült Államokba. Immár kétszáz éven belül harmadszor akarnak bennünket valamilyen birodalomhoz csatolni. A magyar nép többsége tudja, hogy ez az ezer éves államisággal rendelkező Magyarország felszámolását jelentené.

Kilencedik alkalommal vonulunk fel március 15-én, nemzeti ünnepünkön a Békemeneten Magyarországért, a keresztény Európáért. Vészterhes idők járnak. Keletről fenyegeti az európai békét és hazánkat az orosz-ukrán háború, nyugatról, Brüsszelből pedig a nemzetállamok felszámolásának folyamata zajlik. A mostani Békemenet legfontosabb üzenete az, hogy elutasítjuk a háborút. A hazai balliberális oldal, Gyurcsányékkal, Márki-Zayval az élen be akar bennünket rántani a háborúba és be akar bennünket tuszkolni egy globalista, minden nemzeti önállóságot felszámoló agyament üzleti vállalkozásba, pénzügyi, egyközpontú birodalomba.

A kommunisták azt harsogták, hogy ,,Világ proletárjai egyesüljetek!” Ma azt akarják, azt hirdetik, hogy ,,Világ bankárjai egyesüljetek!”

Ebből a magyarság többsége nem kér. Menjünk a Békemenetre akár egymillióan is. Mutassuk meg erőnket!