Pesti Srácok

Nem engedték be Grezsa Istvánt Ukrajnába

Nem engedték be Grezsa Istvánt Ukrajnába

Keleti szomszédunk továbbra sem bír magával, arra hivatkozva, hogy Magyarország október végén beavatkozott az ukrajnai önkormányzati választásokba, kedden ukrán határőrök nem engedték át a Beregsurány-Luzsanka határátkelőnél Grezsa István miniszteri biztost. Az ügyről a Jevropejszka Pravda hírportál tett jelentést, amit később az ukrán külügyminisztérium is megerősített.

Az ukrán hírportál információja szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos a Beregsurány-Luzsanka határátkelőnél próbált belépni Ukrajnába, ahol az ukrán határőrök tájékoztatták arról, hogy számára tiltott a beutazás, és nem engedték át a határon. A hírportál értesülése szerint az ukrán fél tudott a miniszteri biztos tervezett látogatásáról, ugyanis Budapest előző nap diplomáciai jegyzékben tájékoztatta erről. Magyarországon viszont nem hivatalos forrásokból tudták, hogy Grezsának megtiltották az Ukrajnába való beutazást, így a magyar fél feltételezhette, hogy nem fogják átengedni a határon – tette hozzá a Jevropejszka Pravda. A hírportál szerint a miniszteri biztos körülbelül egyórás várakozás után visszatért a határról Magyarországra.

Az ukrán külügyminisztérium szóvivői irodája később kiadott közleményében arról tájékoztatott, hogy Grezsa István esetében olyan tényeket rögzítettek, amelyek alapján megsértette azon ukrán jogszabályokat, amelyek tiltják, hogy külföldi személy agitációt folytasson bármely ukrajnai politikai erő – ez esetben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, KMKSZ – mellett.

PestiSracok facebook image

– szögezte le a külügyi szóvivő. Hozzátette, hogy a kialakult eljárásnak megfelelően az Ukrajnába való beutazás tilalmáról szóló határozatot az államhatáron lévő ellenőrző ponton közlik a külföldi állampolgárral, azaz Ukrajna jogszabályai nem biztosítanak lehetőséget arra, hogy előzetesen tájékoztassák az illetőt az ellene hozott beutazási tilalomról. Az ukrán külügyminiszter október 26-án az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek nyilatkozva jelentette be, hogy Ukrajna megtiltotta a beutazást területére két – általa nem megnevezett – magas rangú magyar tisztségviselőnek az ukrajnai helyhatósági választások alatt folytatott kárpátaljai agitációjuk miatt. Egy október végi sajtótájékoztatóján kijelentette: Ukrajna ennek ellenére készen áll a konstruktív együttműködés folytatására Magyarországgal. Hozzátette, hogy bármely más országgal szemben ugyanilyen kemény válaszreakciójuk lett volna hasonló esetben. November 6-án Kuleba telefonon beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, és megállapodtak arról, hogy új fejezetet nyitnak a helyhatósági választásokon történtek után, és folytatják a két ország közötti konstruktív párbeszédet.

Forrás: MTI; Fotó: Kárpátinfo.net

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?