Jelentősen elmarad a várakozásoktól a baloldal népszavazási kezdeményezésének aláírásgyűjtése. Karácsony Gergely korábban úgy fogalmazott, hogy még az idén összegyűjtik a szükséges kétszázezer aláírást. Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje is lehetségesnek tartotta ezt. Kunhalmi Ágnes szerint ugyanakkor eddig ötven–ötvenötezer aláírást sikerült összegyűjteniük – olvasható a hirado.hu cikkében.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az ATV kedd esti adásában számolt be a baloldal aláírásgyűjtésének állásáról. Mint ismert, a kormány gyermekvédelmi népszavazása mellett a baloldali pártok is népszavazást kezdeményeztek, ők a Fudan Egyetem és az álláskeresési járadék kérdésében – olvasható a hirado.hu cikkében. Kunhalmi elmondása szerint eddig ötven-ötvenötezer aláírást sikerült összegyűjteniük. Az aláírásgyűjtési kampányért felelős Zaránd Péter – ő Márki-Zay Péter kampányfőnöke is – a Magyar Hangnak december 20-án azt mondta, a vártnál sokkal jobban halad az aláírásgyűjtés, és nemcsak Budapesten, hanem vidéken is. Márki-Zay is kitett magáért: az ATV-ben december elején azt nyilatkozta, hogy szerinte van esély még az idei évben összegyűjteni a kétszázezer aláírást. Karácsony Gergely főpolgármester is azt hangsúlyozta, hogy az idei évben meglesz a szükséges kétszázezer aláírás.
Egy-két napon belül átvesszük az íveket, és még az idén összegyűjtünk kétszázezer aláírást, hogy véleményt mondhassunk a jövőnkről
– nyomatékosította még december 8-án közösségi oldalán Karácsony Gergely, hozzátéve, hogy ez egy kiváló lehetőség arra, hogy az ellenzék ismét ott legyen az utcákon, és közösen, akár az előválasztás idején, megmutassa erejét. A népszavazási aláírásgyűjtés beindításakor azonban Márki-Zay Péternek még gondot okozott, hogy pontosan mit is kérdeznek az emberektől, ugyanis saját kommunikációs tanácsadója és Kunhalmi Ágnes segítsége is kellett ahhoz, hogy el tudják mondani, hány napra is szeretnék felemelni az álláskeresési járadék folyósításának idejét.
Harminc nap jár jelenleg az álláskeresőknek, ezt most, a covid idején állásukat vesztettek támogatására kilencven napra szeretnénk emelni
– fogalmazott a baloldali politikus. Először Simon András próbálta meg pontosítani a baloldal miniszterelnök-jelöltjét:
Csak pontosítás, hogy természetesen most kilencven nap az álláskeresési járuléknak az időtartama, és az egyesült ellenzéknek az a célja, hogy ezt száznyolcvan napra emeljék fel.
Majd a háttérben álló Kunhalmi Ágnesnek kellett a pontosítást is pontosítani:
Kétszázhetven… így pontos…
Bocsánat, kilenc hónap…
Tehát három hónapról kilenc hónapra… igen…
Forrás: hirado.hu; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS