Pesti Srácok

Nem fogadta el a Kúria elnökének az előterjesztését az Országos Bírósági Tanács

Nem fogadta el a Kúria elnökének az előterjesztését az Országos Bírósági Tanács

Nem támogatta az Országos Bírósági Tanács (OBT) január 5-i, szerdai ülésén Varga Zs. Andrásnak, a Kúria elnökének az előterjesztését, hogy a bírói tanács fogadjon el nyilatkozatot „amelyben – Hitvallásához igazodva – kifejezi elkötelezettségét a bírói hatalom és ennek jogállami feltétele, a bírói függetlenség alapja, az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos rendje iránt – írja a Népszava.

A baloldali portál szerint az OBT így nem állt be azon igazságszolgáltatási intézmények sorába, amelyek vezetői december közepén – csatlakozva Sulyok Tamásnak az Alkotmánybíróság elnökének Orbán Viktorhoz, Áder Jánoshoz és Kövér Lászlóhoz írott nyílt levelében foglaltakhoz – kiálltak „a jogállamiság védelmében. Az előterjesztésében Varga Zs. András utal arra, hogy az Alkotmánybíróság elnöke „tapasztalva a demokrácia és a jogállamiság elleni közvetlen és súlyos támadások erősödését” december 14-én nyílt levélben kért segítséget a három közjogi méltóságtól „az Alkotmánybíróságnak az alkotmányos rend szerinti működőképessége védelmében”. Arra is felhívja a figyelmet Varga Zs. András, hogy Sulyok nyilatkozatához sorban csatlakozott a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és az alapvető jogok biztosa (az ombudsman) is, akik nyilatkozataikban „saját feladatkörükhöz igazodva – kifejtették elkötelezettségüket az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos rendje iránt”. Az OBT szerdai ülésén nem támogatta Varga Zs. előterjesztését, így nem adott kis hasonló támogató nyilatkozatot.

Forrás: Népszava; Fotó:MTI/Soós Lajos

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.