Pesti Srácok

Nem hajlandó elárulni a szocialista képviselő, hogy melyik vakcinával oltották be

Nem hajlandó elárulni a szocialista képviselő, hogy melyik vakcinával oltották be

Az MSZP-s Szakács László nem árulta el a Bama.hu megkeresésére, hogy milyen oltást kapott, mondván: nem akar senkit befolyásolni, hiszen a háziorvosok véleménye a mérvadó. A szocialista politikus nemrég még másképpen vélekedett a kérdésben, ugyanis korábban aláírta a kínai vakcinát ellenző közös baloldali határozati javaslatot – írta meg a Magyar Nemzet.

A lap idézte Szakács László szavait, aki úgy fogalmazott:

– nyilatkozta az MSZP-s országgyűlési képviselő a Bama.hu kérdésére. Mesterházy Attila egykori kabinetfőnöke hozzátette:

PestiSracok facebook image

Ismeretes, hogy Szakács is aláírta azt a januári közös baloldali határozati javaslatot, amelyben bizottsági vizsgálat alá akarták vetni, és megtiltották volna a kínai vakcina alkalmazását Magyarországon. Mint ahogy azt a Magyar Nemzet korábban megírta: Tordai Bence, a Párbeszéd parlamenti frakcióvezetője is hasonló pálfordulást mutatott be. A baloldali politikus januárban még Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert támadta, mondván: Putyin megrendelésére az orosz vakcináról szóló propagandával etette a magyarokat, később viszont magának beadatta a Szputnyik vakcinát. Egy másik pécsi politikus, Mellár Tamás is aláírója volt a határozati javaslatnak, később mégis élt a lehetőséggel és beoltatta magát az orosz vakcinával. Ekkor a szintén a Párbeszéd frakciójában ülő országgyűlési képviselője kijelentette: újra aláírná a kínai vakcinát ellenző határozati javaslatot.

A Magyar Nemzet pár hete sorozatot indított, hogy bemutassa, hogyan mondtak önmaguknak ellent a baloldali politikusok, gyakorlatilag az egész pandémiás időszak alatt, főként a keleti vakcinákról szóló tárgyalások óta. Azóta bebizonyosodott, hogy Magyarország jó megoldásokat választott, és időben cselekedett, emiatt állunk második helyen az uniós országok között az átoltottság tekintetében. A ma reggeli adatok szerint már több mint három és félmillió honfitársunk kapta meg a koronavírus elleni vakcinát.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.