Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy Márki-Zay Péter megkérte a Kutyapárt elnökét, hogy ne induljanak el önállóan a 2022-es országgyűlési választásokon, azonban Kovács Gergely visszautasította az ajánlatot: nem kérnek a Gyurcsány-féle összefogásból.
Külön listán indul el tavasszal a Magyar Kétfarkú Kutya Párt az országgyűlési választáson – jelentette ki péntek este az ATV-ben Kovács Gergely, a párt elnöke. Kovács szerint a Kutyapártnak 85 választókerületben sikerült egyéni képviselőjelöltet állítania. A Kutyapárt elnöke azt is megerősítette, hogy Márki-Zay Péter megkereste őket azzal, hogy befutó listás helyekért cserébe inkább ne induljanak el a választáson tavasszal. Az MKKP ugyanis nem lépett be az ellenzéki összefogásba, mivel nem szívesen működnek együtt a DK-val, az MSZP-vel és a Jobbikkal sem – írja a Mandiner. Kovács Gergely rámutatott arra, hogy a Medián október közepén nyilvánosságra hozott felmérése szerint a Kutyapárt minden bizonnyal be fog majd jutni az Országgyűlésbe. A kutatás szerint az MKKP-nak akár 6–7 százaléka is lehetne, ha az ellenzéki pártok nem fognának össze, de úgy is szereznének legalább öt százalékot, hogy az ellenzéki pártok végül összeálltak. A párt elnöke arról beszélt, hogy a parlamentben körülbelül úgy működnének együtt a többi ellenzéki párttal, ahogy az önkormányzatokban szoktak.
Forrás: Mandiner/ATV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Mekkelek
2021-10-31 at 00:16
A kutyapárt egy ugyanolyan szélliberális párt, mint a momentum. 100 %-ig kormányellenesek, csak taktikai okokból nem vállalják gyurcsányt, de valójában elvtársak ők.
klárifári
2021-10-30 at 21:40
Idővel majd ők is!kellően becsicskulva,befognak állni sorba….
kaktus úr
2021-10-30 at 21:10
Igazán tökösek,de még meddig tehetik?…,mett hamajd a végsőhajrában ők is!meglesznek kínálva egy un.visszautasíthatatlan ajánlattal,akkor ez a mamégi,fenenagy önérzetességük mivé is lesz?…
Malamut
2021-10-30 at 17:29
Feriéknél nagy lehet a baj hamár a bolhásokkal is összefeküdnének!
pölöske
2021-10-30 at 17:20
Még nem!Kovácsról keveset tud az ember ritkán szerepelnek a médiában, drogos piás hapsinak néz ki,még változhat a szitu,mivel gyurcsi nem fogja annyiban hagyni ,ha a kutyapárt lesz a mérleg nyelve
Vladtepesch
2021-10-30 at 16:47
Mondjuk már ki: kellene egy Fidesz 2.0.
És mondjuk ne Fidesz legyen, hanem: Szedif.
De a külpolitikában csinálja azt, amit a Fidesz, egyes esetekben akár még tökösebben is, a belpolitikában pedig egy kicsit “kommunisztikusabban”, vagy inkább: plebejusabban, mint ahogy most a Fidesz.
Ha a Miham-nak, a Volneréknek, a Munkáspártnak, az Iszom-nak, a Kétfarkúaknak és talán az LMP-nek lenne esze, akkor összeállnának egy pártszövetségbe és így indulnának.
Háromosztatú Parlament lenne, ahol a Fidesz és a Szedif adná a kormányzást, de úgy, hogy a Szedif fogná az üstökét a Fidesznek, hogy kicsit fogja vissza magát, főleg a hozzá közeli oligarchák zsebének tömése terén.
A mocsadék foscsányék meg őrjönghetnének 1/3-ban doszt!!!
aladin
2021-10-30 at 16:40
Még a kutyapárt sem kér Márkiból meg Gyurcsányból, több eszük van mint az egész moslék koalicionak.
Ènaki
2021-10-30 at 16:31
Igen!Azert,hogy valòs formàban mèltatjuk Thūrmer Gyula munkàssàgàt,nem jelenti azt,hogy megalakult a Fidesz Kommunista tagozata.Jò magam is nagyraèrtèkelem munkàssàgat,emberi magatartàsàt.Példàt vehet ròla az ellenzék.
Patriot
2021-10-30 at 15:48
De ha már itt tartunk!
Pl.a Schiffer uram vakkant valamit , máris nem győz egyik TV ből a másikba,meg a PS-ba rohangálni annyira elvannak tőle ájulva némelyek micsoda normális ellenzéki vélemény. Pedig csak egy megmondó ember, se párt se pártelnökség , hol a moslékot rugdalja hol minket.
Thürmer pártelnök, pártja is van, normális is,mégsem kíváncsi rá a kutya sem mi a véleménye a dolgokról.
A Parlement ellenzéke tele van pártnélküli bitangokkal. Azokat pénzeli libsi tőke , azért vannak ott. Ha ezeket kiszorítaná a Thürmer vezette Magyar Munkáspárt az teljesen rendben lenne véleményem szerint.
Galamb
2021-10-30 at 14:43
Úgy látom, itt néhányan megalapították a Fidesz kommunista tagozatát. Hát nem kívánok hozzá: Erőt, egészséget Elvtársak!
(Csak azt tudnám, az ilyenek, miért veszik a szájukra Horthy nevét?!)
nemzeti
2021-10-30 at 14:15
A lényeg az,hogy minden olyan tömörülésre szüksége van a Fidesznek
aki a “zellenzéki” csoportosulással nem ért egyet,és nem ad neki szavazatokat.
Volner
Kutyapárt
Schiffer
Fodor Gábor
Toroczkai
Munkáspárt
Nekem ma október végén ez a véleményem.
Szeretném hallani LEOPARD véleményét de ki lett csinálva innen.
nemzeti
2021-10-30 at 14:08
Galambocska !
Először is sz…..ösze magad.
Nem az dönti el,hogy ki nemzeti érzelmű,hogy egyes nyilatkozatai hogy
jönnek elő.Ellenforradalom,persze a Rákosista rendszer és a Sztálinizmus
elleni forradalom.
Thürmer EU ellenes,NATO ellenes,migránsellenes és baloldali.
S Kína és keleti szimpatizáns.
Nem a libsi vonalat képvisel.
Igen el tudnám én is őket képzelni a magyar országgyűlésben mondjuk
6 %-al.
Nahát
2021-10-30 at 14:04
Néhányszor hallottam Thürmer Gyulát beszélni, kommunista alapokon nemzeti elkötelezettségű politikát folytatnak, ellenzik az illegális migrációt, és biztos vagyok benne, hogy a genderideológiát is. Ha a Munkáspárt ülne a Parlamentben a mai ellenzék helyett, sokkal könnyebb dolga lenne a Fidesznek. Úgy gondolom, hogy nem oltásellenesek, főleg nem vállanának be haláleseteket csak azért, hogy a Fidesznek csökkenjen a népszerűsége.
gyozo2018
2021-10-30 at 14:03
A fazfejű kóbor szadesz ebek pártja nem vegyül a hiéna párttal?
Ilyen, amikor a sakál két, ugató négylábúja marakodik a moslékos lábosért.
TalEle
2021-10-30 at 13:52
A Kétfarkú Kutyák okosabbak, mint aminek kinéznek! Múlt szombat meglepetése volt a véreskezű Gyurcsány szivárványos csőcselékének meglepően gyér, kb. két-háromezer fős publikuma…. Pedig, ők, állítólag egy több, mint 600ezres(?) „előválasztási” cirkuszon vannak túl, feltöltött adatbázisokkal…. (Olyannyira kevésnek bizonyult a mutatványuk, hogy nem is mertek a Hősök terére kimerészkedni, nehogy közröhej tárgyaivá váljanak!) Az lehet, hogy a ballib oldalon a „porondmester” kénye-kedve szerint változtatja a cirkuszi díszleteket, de, egyáltalán nem biztos, hogy az artisták, de még inkább a nézők, ezt követni is tudják, vagy akarják…. Így, aztán más, eddig játéktéren kívül rekedt szereplőknek hirtelen, elég jó kilátásaik lettek! Például: a ballib „előválasztás” meglepő fordulatokban bővelkedő cirkuszában a sötét „fényevő” stróman, Márki-Zay-ban – okkal – nem bízó DK-sok tömegesen mehetnek át Szanyi ISZOM alakulatába! Csakúgy, mint a félkegyelmű, „CSOK király” Jakabbal magát „lenullázó” Jobbik hívei Volner pártjába vagy a MiHaM mozgalmába, sőt, Pesten a Kétfarkú Kutyák is könnyen, borsot törhetnek Gyurcsány hitvány szivárványos csőcselékének az orra alá… Nem biztos, hogy ballib oldalon mindenki annyira fékeveszetten gyűlöli Orbánt, hogy szolgaian fogja követni Gyurcsányt…
Patriot
2021-10-30 at 13:32
Galamb!
A Thürmer tisztességes baloldali
ember. Többet kellene szerepeltetni!
Mindenkinek haszna lenne belőle!
Nekünk az , hogy gyengítené a gyurcsány bandáját, a tisztességes baloldali embereknek meg az, hogy lenne valódi baloldali pártjuk.
Nem tudom mi ebben az ördögtől való?
Galamb
2021-10-30 at 13:10
És ez nem múlt idő…
Ha újra hatalomra kerülnének (Thürmer és tsai), nekünk annyi lenne.
Galamb
2021-10-30 at 13:08
nemzeti(?)
A Munkáspárt szerint 56 ellenforradalom volt. Szégyellje magát!
nemzeti
2021-10-30 at 12:52
Ha mindenkinél azt nézzük mi volt s mi lett vagy nem lett,sima kétharmadot ér el a Gyurcsány koalíció.
nemzeti
2021-10-30 at 12:50
Galamb !
Nem mentek el senkinek otthonról. Thürmer még egy rosz szót nem
mondott a Fideszről sőt….
Bizony jól jön nekünk még ő is a koalíció ellen. Egyébként mi bajunk
a Munkáspárttal? Semmi.
Galamb
2021-10-30 at 12:26
Patriot
Önnek tényleg elmentek otthonról…
Még ki sem aludtak az ’56-os hősök emlékmécsesei és Maga Thürmeréket nevezi tisztességesnek?!
Azért, mert a kapitalizmusellenességük részeként globalizmus ellenes álláspontjuk éppen egybe esik a kormány érdekeivel, nem kell nyalni őket. Egyébként meg csak a tőke internacionalizmusát gyűlölik, a kommunistáét továbbra sem. Sőt.
Geri baba és a 40 tanácsadó
2021-10-30 at 12:25
Azt próbálják megmagyarázni, hogy egy szélsőbaloldali viccpárt nem fog csatlakozni a szélsőbaloldali összefogáshoz? Jó vicc!
Tuti
2021-10-30 at 11:57
a ketfarku kutyapart a tudatlan ember (ertsd: eredetiesseg irtanti szomjban szenvedo, lelkhamozott onmegvalosito ember, aki lusta olvasni es rabizza a velemenye megalkotasat a mainstream mediara) The Yes Men-je, csak mivel a kutyak megbizast teljesitenek, ezert politikai palyara leptek
amugy kivulrol tamogatja a DK-t
Andromeda
2021-10-30 at 11:42
Végül is mindegy, hogy együtt vagy külön, ha a kétfarok a Gyurcsány-DK-stb horror-terrorkoalíciót támogatja, az semmilyen lényegi különbséget nem jelent: a magyarellenes nacionalizmust és rasszimust, antidemokratikus terrort, szemkilövetések, gigakorrupció mint kormányprogram.
accept
2021-10-30 at 11:16
Ezt kinálja neked a Soros zsoldos összefogás -összefosás !
Legyél te is befogadó allahu akbár hordák másodrangú adófizető RABSZOLGÀLJA !Mert nyugat EU ban ez most a trendi!
Soros brüsszel jogállamiság 2-3-4 feleség hárem 7-13-23 gyerek
emberi jogod szolidaritásból öket eltartani!
Ezt az örömet és EU értekeket kinálja neked a dr.Judas MZP és holdudvara!Ezt nevezik a hazug szoros-populisták jogállamiságnak mert allsahu akbárhoz fohászkodik az analfabéta szociálturista neki szabad 2-3-4 felesége és 2 tucat gyereke te meg legyél befogadó másodrangú csicska rabszolga!
https://twitter.com/molnar5000/status/1302553951452237824
/photo/1
A masik képen a német panaszkdik 45 évre 724€ nyugdijat kap hamarosan hajléktalan a német befogadó tarsadalomban
Közben a volt iszlám Bin Laden terorita volt tesöre havi 1100€ pontosabban 1165€ szociálsegélyböl él már évek óta Bochumban!
1165 € német átlag nyugdij/45 évre 2021 ben!
Szintén láthatod ,hogy egy iszlám csalad 10 vannak havi netto szociálsegélyböl 7350€-bol tengeti munka nélkül az életét!A rabszolgák fizetik az +++”értékes munkaeőt”!
+++Vagy mégsem értékes?ès nem munkarő ?
A negyedik képen a négy feleséges háremes sziriai 23 gyerekes
családotmutatta be a BilD !
Na ellenzéki ha erre vágysz akkor tudod ,hogy kikre kell szavazni?
Patriot
2021-10-30 at 11:12
A széltoló ķétfarkúak helyett inkáb a Thürmer Gyulát és a Munkás Pártját kellene előtérbe hozni. Garantáltan nen paktál a gyurcsánybandával és az értelmesebb baloldaliakat simán elvinné a moslékos gazemberektől. Nem mellesleg tényleg nem lenne káros, ha lenne a Parlementben egy tisztességes valódi baloldali képviselet.
khm
2021-10-30 at 11:08
Éljenek a kétfarkúak!
Ja Éljenek! Kenyéren és vízen!
Éljenek a kétfarkúak!
2021-10-30 at 10:55
Ilyen egy komoly vicc. Meg olyan egy vicces ellenzék. A kormány meg retteghet, mert mégiscsak van egy vállalható ellenzéki erő.
Nahát
2021-10-30 at 10:27
Tisztelt PS! Többször kértem, és most is tisztelettel kérem, ne konszolidálják a Kétfarkú kutyapártot egy rendes, állatvédő párttá. Ha rövidíteni akarnak, írják, hogy a Kétfarkúak!
Királytigris
2021-10-30 at 10:21
Már a viccpártnak sem kell a Moslék…