Pesti Srácok

Nem kérnek a kapitány szeretetéből a gyöngyösi romák (Videó!)

Vélhetőleg nem Gyöngyös, azon belül a főképp romák lakta Duranda-negyed lesz Márki-Zay Péter választói törzsbázisa – erre utal, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje megalázottan kullogott el a városrészből, miután a helyiek először lejobbikosozták, majd ismertették vele az amúgy köztudott tényt, hogy Gyurcsány embere. A politikai híreket csak alapszinten fogyasztók számára is világos, hogy a két fenti minősítés tulajdonképpen ugyanazt jelenti. A durandai cigányok nem voltak kíváncsiak a kapitány szemfényvesztésére, pedig a Vadhajtások tudósítása szerint olyasmikkel kedveskedett nekik, mint az, hogy ők egy tyúkot lopnak el, míg a Fidesz egy erőművet. Igen, Kedves Olvasóink, jól értik: az aspiráns úgy próbált meg bevágódni reménybeli választóinál, hogy bemutatkozásképpen letolvajozta őket. Azt nem tudni, hogy a gyöngyösi vizitet mennyire koordinálták kampányológiailag, figyelemre méltó ugyanakkor, hogy Márki-Zayt ezúttal nem a mellé kirendelt idomárnő, Péterfi Judit kísérte el a misszióra, hanem – vélhetőleg a kimaxolt hitelesség érdekében – Ács korábban lemondott, botrányt botrányra halmozó momentumos – vagy épp ki tudja, milyen – volt polgármestere, Lakatos Béla. A kapitány megígérte a durandaiaknak, hogy szeretet lesz, a cigányokért fog harcolni, de a jelek szerint a helyiek nem kérnek a kapitány szeretetéből.

Forrás: Vadhajtások/Youtube/PS. Fotó:Youtube

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.