Pesti Srácok

Nem lesz Horthy-szobor Perkátán

Nem lesz Horthy-szobor Perkátán

Nem lesz Horthy-szobor Perkátán - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint ennek oka, hogy Horthy egyértelműen Magyarország 20. századi történelmének egyik igencsak meghatározó alakja, a nevével fémjelzett rendszer máig politikai és történészi vita tárgya. A Fejér megyei település képviselő-testülete hétfőn visszavonta a kiadott engedélyt.

Majdnem tovább bővült a magyar történelmi alakok perkátai panteonja a Petőfi-mellszo mellett: május 20-án itt tervezték felavatni az ország negyedik Horthy Miklós-szobrát. Míg petőfi továbbra is a falu egyik központi helyén van addig Horthy valószínűleg nem lesz itt. A Magyar Nemzet szerint Horthynak nincs konkrét kapcsolata a faluval, és a helyiek az interneten aláírásgyűjtésbe kezdtek a szoborállítás ellen

A Magyar Nemzet szerint, három magánszemély kereste meg a fideszes polgármestert, Somogyi Balázst azzal, hogy felajánlanának egy Horthy-szobrot a településnek, amelyhez tulajdonképpen csak helyet kérnek, minden egyéb költséget ők állnak. Azt írják, a három szóban forgó magánszemély az Új Magyar Gárda tagja.

A lap értesülései szerint a perkátai szoborállítás ügye felborzolta a kedélyeket, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció tüntetést tervezett, a Raoul Wallenberg Egyesület, illetve az MSZP tiltakozott, de még Lázár János kancelláriaminiszter is jelezte: a kormány nem fog emlékművet állítani Horthynak, bár nem fogja megakadályozni sem, ha egy közösség így döntene.

PestiSracok facebook image

Még múlt pénteken, telefonon érte el a Magyar Nemzet az egyik adományozót, Kun Barnát, aki a lapnak elmondta: szerinte eljött az ideje, hogy rendbe rakják a dolgokat Horthy Miklós körül.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: valasz.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?