Pesti Srácok

Nem mondott igazat Zelenszkij Macron hivatala szerint

Nem mondott igazat Zelenszkij Macron hivatala szerint

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azzal vádolta meg Emmanuel Macron francia elnököt az Európai Parlamentben a hét elején elmondott beszédét követően, hogy engedményeket tenne Oroszországnak a két ország közötti konfliktus lezárása érdekében. Zelenszkij állítását cáfolta a francia elnöki hivatal. A köztársasági elnök soha semmiről nem tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Zelenszkij elnök beleegyezése nélkül, és soha nem kért engedményt az ukrán elnöktől – írta közleményében az Élysée-palota.

A BFM francia hírtévé idézett olyan ukrán sajtóértesüléseket is, amelyek szerint a francia elnök azt javasolta ukrán kollégájának, hogy tegyen területi engedményeket Oroszországnak. Az ukrán elnök még pénteken jelentette ki a Rai 1 olasz köztelevíziónak a Telegram-oldalán közzétett interjújában, hogy

Volodimir Zelenszkij szerint Emmanuel Macron "egy nem túl korrekt" javaslatot tett azért, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök "arcvesztés" nélkül kerüljön ki a konfliktusból.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az ukrán elnök.

– tette hozzá Volodimir Zelenszkij, utalva arra, hogy az ukrajnai orosz invázió kezdete óta rendszeresen beszél telefonon a francia elnökkel.

– vélte az ukrán elnök. Emmanuel Macron az Európai Parlamentben hétfőn elmondott beszédében úgy fogalmazott, hogy

Hangsúlyozta: egyedül Ukrajna feladata, hogy meghatározza az Oroszországgal folytatott tárgyalások feltételeit. Európa kötelessége az, hogy kiálljon Ukrajna mellett és elősegítse a fegyverszünetet.

– tette hozzá.

A francia elnöki hivatal szerint Emmanuel Macron az első világháborút követő béketárgyalásokra utalt, amelyek a németek megalázása miatt a nácizmusba, majd a második világháborúba torkollottak.

Az ukrán elnök szerint Macronnak nem kellene most diplomáciai engedményeket tennie (Oroszországnak). A francia elnöki hivatal cáfolja, hogy Emmanuel Macron önállóan élne bármilyen javaslattal Moszkva vagy Kijev irányában.

– olvasható az Élysée-palota közleményében.

Emmanuel Macront gyakran vádolják európai partnerei azzal, hogy túl megengedő Moszkvával szemben, amióta 2019-ben kezet nyújtott Vlagyimir Putyinnak az Európai Unió és Oroszország közötti közeledés érdekében. A BFM hírtévé kommentátorai ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a konfliktus kezdete óta Ukrajna álláspontja is megváltozott az esetleges területi engedményeket illetően. Az orosz invázió nyomása alatt az ukrán elnök eleinte késznek mutatkozott tárgyalni az oroszokkal a Donyec-medence autonómiájáról, azóta azonban egyrészt az ukránok ellenállása, másrészt az orosz erőknek tulajdonított háborús bűntettek megnehezítettek minden közvetlen tárgyalást az oroszok és az ukránok között.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/AP/Thibault Camus

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.