Pesti Srácok

Nem sikerült élnie a sors adta lehetőségekkel a Fradinak – Young Boys–Ferencváros 3–2

Nem sikerült élnie a sors adta lehetőségekkel a Fradinak – Young Boys–Ferencváros 3–2

Fordulatos – és be kell vallani, nagyon izgalmas – mérkőzést hozott a Young Boys–Ferencváros Bajnokok Ligája-mérkőzés, amit a svájci csapat kezdett jobban. Ennek ellenére a Fradi szerezte meg Boli révén a vezetést, amit nem tudtunk megtartani a meccs további szakaszában. Pedig a sors mellénk állt, hiszen büntetőt és emberelőnyt is kaptunk, azonban egyik lehetőséggel sem sikerült élnie a Fradinak, és a berni csapat 3–1-re elhúzott. Végül újfent a remek formában játszó Boli mentette meg a Fradi becsületét, és neki köszönhető még a reális esély is a továbbjutásra is. A párharc jövő kedden folytatódik, 3–2-es Young Boys-előnnyel.

A mai este ritka pillanat elé érkezett a hazai labdarúgás, hiszen egymás után két alkalommal is a Bajnokok Ligája főtáblájára juthat a Ferencváros. Ehhez „csupán” le kell győzni két mérkőzés alatt a svájci bajnokot, ami, valljuk be, nem hangzik könnyű menetnek. A Young Boys nem feltétlenül arról híres, hogy végigverte már a világot, ugyanakkor hatalmas múlttal rendelkező és saját hazájában nagyon eredményes csapatról van szó. Az elmúlt három bajnokságot is a berni csapat nyerte, úgyhogy nemcsak a dicső múltra építenek. Ugyanakkor a Fradi már az előző körben sem volt esélyes csapat, mégis legyőzte a Slavia Praha együttesét, úgyhogy joggal bizakodhatunk abban, amit Thomas Dolltól, a Fradi korábbi edzőjétől lehetett hallani: „Nehéz dolga lesz a Young Boys-nak.”

Ezt Peter Ströger sem bánná, aki egyenesen karrierje legnagyobb győzelmére készül, hiszen még sosem irányított csapatot a Bajnokok Ligája főtábláján. Az osztrák tréner a mérkőzés előtti nyilatkozatában a helyzetkialakítást és a győzelmi szándékot emelte ki, illetve a felállást is kommentálnia kellett, hiszen Tokmac sérülés miatt nem tudott ma este rendelkezésre állni, és a balhátvéd poszton is feltárta lapjait, ahol Civic helyén a rutinos válogatott védő Botka Endre kapott helyet. Ami külön meglepetés volt, hogy ezúttal Stöger mester öltönyt húzott a klubmelegítő és baseballsapka helyett, amire azt mondta: ezt a Bajnokok Ligája tiszteletére tette meg.

A pályára érkeznek a Ferencváros játékosai a Bajnokok Ligája selejtezője negyedik fordulójának Young Boys–Ferencváros első mérkőzése előtt a berni Wankdorf stadionban, 2021. augusztus 18-án. Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE/Alessandro Della Valle
PestiSracok facebook image

Az első félidőt a hazai csapat kezdte jobban, óriási nyomást helyeztek a Fradira és a harmadik percben már veszélyesek is voltak Dibusz Dénes kapujára. A hetedik perc is a Young Boys csapatáról szólt, de Dibusz védeni tudott egy távoli lövést, igaz, a labda kiesett a kezéből, de szerencsére nem lett belőle nagyobb baj. Ezt követően pedig elkezdett harcolni a labdákért a Fradi csapata. És láss csodát, Boli szemfüles módon meg is szerzett egy eladott labdát, amiből meg tudott indulni a svájci kapu elé, és egy fantasztikus lövésből megszerezte a Fradi vezető találatát a tizennegyedik percben. 0–1. Sajnos nem sokáig örülhettünk a vezetésnek, ugyanis Elia szintén egy távoli lövéssel válaszolni tudott a magyar gólra, így kialakult az egy–egyes döntetlen állás. A meccs egyre hevesebb tempóban zajlódott, a Fradi pedig egyre jobban mozgott, aminek köszönhetően a huszonötödik percben büntetőhöz jutott Stöger legénysége, ugyanis Botkát buktatta Silvan Hefti, aki piros lapot kapott a mozdulatáért. A tizenegyest Uzuni vállalta magára és szokásához híven a bal alsóba lőtt, de a kapufát találta el, amiről kipattant a labda. Laidouni érkezett – ekkor még úgy tűnt, kiváló tempóban – és be tudta gurítani a labdát a kapuba, de mivel a büntető pillanatában belépett a tizenhatos területére, így nem adták meg a gólt.

Franck Boli, a Ferencváros játékosa (j2) csapattársával, Miha Blazic-csal ünnepli gólját a Bajnokok Ligája selejtezője negyedik fordulójának Young Boys–Ferencváros első mérkőzésén a berni Wankdorf stadionban, 2021. augusztus 18-án. Fotó: MTI/EPA/Alessandro Della Valle

Az emberhátrányban játszó svájci csapat nem adta fel, de meg kell hagyni, a Fradinak is voltak olyan percei és összjátékai, aminél mindenki összecsapta a tenyerét: bár mindig így játszottak volna! És milyen igazságtalan a futball? Most jól játszott a Ferencváros, mégsem díjazta a sors ezt góllal – magyar góllal. Svájcival azonban igen, ugyanis a negyvenedik percben Garcia beadását Dibusz ugyan kiöklözte, de Sierróhoz pattant a labda, aki a kint álló magyar kapus mellett betalált a kapuba, így emberhátrányból vezetést szerzett a Young Boys. 2–1. Az első félidő maradék szakaszában még nyomult a Fradi az egyenlítésért, és az utolsó percben érkezett is egy lehetőség, de Laidouni tizennyolc méterről indított lövése pont a kapusba szállt, így maradt a svájci vezetés a félidei szünetben.

A második játékrészt a Fradi kezdte jobban, Zubkov szabadrúgása is veszélyes volt a svájci kapura, de ahogy telt-múlt az idő, a Fradi beleolvadt a meccsbe, pedig idegenben az emberelőny óriási lehetőség a bizonyításra. Azonban a hatvanadik perc környékére mintha elfáradt volna a Fradi, vagy csak a csalódás nem múlt el a kihagyott büntető óta – mindenesetre azt a területet, amit Garcia kapott a gólja előtt, nem lehet megadni egy ellenfélnek sem. A svájci játékos egészen mélyről támadta meg Dibusz kapuját, és ezt az önálló akcióját gól követte a hatvanötödik percben, ami azt jelentette, hogy az emberhátrányban játszó csapat már 3–1-re vezetett.

Vincent Sierro, a Young Boys játékosa (b) gólt lő Dibusz Dénesnek, a Ferencváros kapusának (b2) a Bajnokok Ligája selejtezője negyedik fordulójának Young Boys–Ferencváros első mérkőzésén a berni Wankdorf stadionban, 2021. augusztus 18-án. Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE/Anthony Anex

A svájci gólt követően Stöger edző változtatott a csapaton és Ryan Mmaae érkezett Botka helyére a hatvankilencedik percben, ami azt jelentette, hogy a gólszerzés volt a Fradi eltökélt célja. Később még Mak is a pályára került Zubkov helyére, aki tovább növelte a friss támadók számát. Azonban azt a célt, hogy a Fradi újabb gólt szerezzen, a nemrég még a keretből is kikerült Boli valósította meg, aki tizenhét méterről betalált Faivre kapujába a nyolcvankettedik percben. 3–2. Ha az előző idényben a Molde ellen lejátszott meccset vesszük alapul, akkor a 3–3 bejött a Fradinak, így Boli gólját követően is komoly támadás sorozatokat indítottak az egyenlítő gólért. Sajnos azonban Boli még egyszer már nem talált be, később pedig Mmaae buktatását sem fújta le a bíró, így maradt a 3–2-es állás és egyelőre a svájci csapat van előnyben. A jó hír, hogy jövő kedden lesz egy visszavágó, a rossz pedig, hogy ott már újra tizenegy fővel képviselteti magát a Young Boys.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.