Mindig szomorú látni, ha egy egykori világklasszis méltatlan körülmények közé jut, Szabó Lászlóval ez történt, egy szociális otthonban hunyt el hatvankét évesen. A korábbi kiváló kézilabdással nyáron készítettek interjút, akkor elmondta, hogy nagyon sok mindent elrontott, és szeretne Makóra kerülni. Ez egy komolyabb összefogással megtörtént: sajnos csak néhány hónapot élt még ezután.
Hatvankét éves korában szerdán elhunyt Szabó László világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó – jelentették be a magyar szövetség sajtótájékoztatóján. Szabó László kilenc világversenyen szerepelt, tagja volt az 1986-ban világbajnoki ezüstérmet szerzett válogatottnak, részt vett az 1980-as moszkvai és az 1988-as szöuli olimpián is, ezeken a magyar csapat egyaránt a negyedik helyen végzett. A legendás beállós 209 mérkőzésen lépett pályára a válogatottban. Klubjával, a szegedi Tisza Volánnal háromszor nyerte meg a Magyar Népköztársasági Kupát (1977, 1980, 1982), később játszott Ausztriában és Németországban is.
Szabó László néhány éve súlyos kerékpárbalesetet szenvedett, amelynek következtében kerekesszékbe került. Szerda reggel a makói szociális otthonban hunyt el. Nem mindennapi körülmények között került oda. Szabót idén kereste fel Jocha Károly sportújságíró egy óföldeáki otthonban, ahol interjút készített az egykori klasszissal. Szabónak csak egy vágya volt, hogy vigyék Makóra, ahol legalább városban élhet. Végül egykori csapattársa, Kurai László, vagy ahogy Makón ismerik: Karaj segítségével a makói önkormányzat hazavitte a híres sportolót. Így ott halt meg.
„Megmondom őszintén, nem sokat várok a hátralévő időszaktól. – mondta nyáron Jocha Károlynak. – Az egyik lábam használhatatlan, a másik is gyengül, érzem. Talán megpróbálom a jobbikat egy kicsit felerősíteni. Amit viszont nagyon szeretnék: elkerülni ebből a világ végi, kis faluból oda, ahol nagyobb a nyüzsgés, ahol lehet emberekkel szót váltani. Van reményem arra, hogy átkerülök Makóra, az mégis csak egy huszonötezres város, ahol eleve sok embert ismerek.”
Sajnos nem sokáig élvezhette a változást.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS