Pesti Srácok

Nem tud kiegyezni az ellenzék a közös listán

Nem tud kiegyezni az ellenzék a közös listán

Megrekedtek az ellenzéki összefogásról szóló tárgyalások a közös lista kérdése miatt. A baloldali pártok szerint ezért legfeljebb az év végéig dűlőre kellene jutni abban, hogy egy vagy több listával vágnak neki a 2022-es választásnak, jövő nyárig pedig előválasztáson kellene kiválasztani a közös miniszterelnök-jelöltjüket – írja a Magyar Nemzet.

Bár a közelmúltban azzal lelkesítették szimpatizánsaikat, hogy immár másodszor egyeztettek elnöki szinten és bizottságot is alakítottak a közös program érdekében, a Magyar Nemzet ellenzéki forrásokból úgy értesült, hogy a közös lista kérdése miatt valójában elakadtak az összefogásról szóló tárgyalások.

Elmondásuk szerint abban nincs vita, hogy közös egyéni és közös miniszterelnök-jelöltet állítsanak, ám a közös lista mellett egyelőre a DK, az MSZP és a Párbeszéd áll ki, míg a Jobbik, az LMP és a Momentum még hezitál. Utóbbiak közül Fekete-Győr Andrásék döntése lenne a legsürgetőbb, ám információink szerint a pártvezetést komolyan megosztja a kérdés, aminek ellenzői és támogatói is vannak. Mindezek tükrében ellenzéki források úgy fogalmaztak a lapnak: akárhány lista is lesz végül, a kérdésben az év végéig dűlőre kellene jutni. A Magyar Nemzet forrásai szerint a lehetséges közös miniszterelnök-jelöltről érdemben nem esett még szó a tárgyalásokon, azt viszont biztosnak nevezték, hogy a küzdelem Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter között zajlik majd. A nyerő jelöltet ugyanakkor legkésőbb jövő nyárig, előválasztás útján kell megtalálni – hangoztatták. Információink szerint a DK mindenáron Dobrevet preferálja, és bár a szocialisták Karácsonyt támogatják, számukra mindhárom személy elfogadható lenne, ha győz az előválasztáson.

A Momentumot ugyanakkor nemcsak a közös lista, hanem a közös miniszterelnök-jelölt személyének a kérdése is megosztja, a pártban ugyanis Márki-Zay Péter mellett Karácsony Gergelynek vannak támogatói, de egyesek saját jelöltet állítanának. Az egyik, közös listát preferáló forrás azon véleményének adott hangot, hogy ha a most vasárnapi, Borsod megyei időközi választáson az ellenzék közös jelöltje, Bíró László győzne, úgy a hezitálóknak már nehéz lenne a külön lista mellett érvelniük. Bármi is lesz a hét végi választás eredménye, az biztos, hogy Gyurcsány Ferenc többször is egyértelművé tette: az ellenzék csak közös listával győzhet, szerinte ráadásul ez a választók akarata. Legutóbb a Magyar Narancsnak adott interjúban üzent a tétovázóknak, mondván:

PestiSracok facebook image

Később ennél jóval keményebben fogalmazva, ultimátumot intézett hozzájuk, kijelentve:

De érdemes felidézni a DK alelnökének, Vadai Ágnesnek az augusztusi Facebook-bejegyzését, amelyben durván megfenyegette a hezitáló baloldali pártokat.

– írta Vadai. Majd némiképp a bolsevik tempót felidézve úgy folytatta:

Teljes ellenzéki együttműködés egyébként biztosan nem lesz, a Kétfarkú Kutya Párt már ugyanis bejelentette, hogy önállóan indul a választáson.

– mondta a 444.hu-nak Kovács Gergely pártelnök.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?