Pesti Srácok

Német védelmi miniszter: Ukrajna 300 harckocsit kaphat Nyugatról

Német védelmi miniszter: Ukrajna 300 harckocsit kaphat Nyugatról

Ukrajna 300 harckocsit kaphat Nyugatról az orosz támadás elleni védekezéshez, köztük 62 darabot a legmodernebbnek számító Leopard 2-esekből – mondta a német védelmi miniszter egy vasárnapi interjúban. Boris Pistorius a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban sugárzott interjúban kiemelte: bízik abban, hogy sikerül megvalósítani azt a német–lengyel kezdeményezést, hogy az orosz agresszió elhárítását segítő nyugati országok két harckocsizó zászlóaljnyi, azaz 62 darab Leopard 2-essel segítsék az ukrán hadsereget.

– fejtette ki a miniszter, jelezve, hogy formálódnak újabb megállapodások, amelyekről még nem közölhet részleteket. Mint mondta, valamennyi harckocsifajtát együttvéve Ukrajna 2024 tavaszáig megkaphatja az előirányzott mennyiséget, azaz 300 darabot, "és majd meglátjuk, hogy ezután miként változik a háború menete". A szövetségi kormány 18 darab Leopard 2 A6-os harckocsit ad át a hadsereg (Bundeswehr) állományából. Március végéig le is szállítja mindet, és a Bundeswehr befejezi az ukrán katonák első turnusának kiképzését a harckocsi használatára. További felajánlásokra ebből a típusból egyelőre nem lehet számítani német részről, mert be kell várni, hogy a gyártó pótolja az Ukrajnának átadott darabokat.

PestiSracok facebook image

– mondta a miniszter. Hangsúlyozta, hogy Németország Ukrajna támogatásával "közvetett módon" ugyan részt vesz Oroszország Ukrajna elleni háborújában, de nem hadviselő fél, és a részvételnek ezt a két eltérő fajtáját Vlagyimir Putyin orosz elnök is külön kezeli. Kifejtette: érthető, hogy egy teljes évvel az orosz támadás kezdete után, amikor még egyáltalán nem látszik, hogy miként lehet vége az öldöklésnek, egyre nagyobb az aggodalom, hogy Németország belesodródhat a háborúba. Ezért a szövetségi kormány Ukrajna támogatása mellett arra törekszik, hogy elkerülje a háború kiterjedését.

– mondta a szociáldemokrata (SPD) politikus.

– fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy a konkrét célokat tekintve "nem feltétlenül katonai győzelemről van szó, bár ez is egy lehetőség", de lehet akár tárgyalóasztalnál elért eredmény is, például egy megállapodás az orosz csapatok kivonásáról.

– mondta a német védelmi miniszter.

A tárgyalásos rendezésről szóló kínai javaslatokkal kapcsolatban hozzátette, hogy üdvözli a kezdeményezést, de "nem a kínaiaknak kell eldönteniük, hogy ki tárgyal". Kifejtette, hogy Peking részéről javaslatok megfogalmazása után a békét szolgáló tettekre is szükség lenne. Mint mondta, amikor egyszerre szólnak hírek arról, hogy Kína béketervet mutat be, és állítólag öngyilkos drónok Oroszországnak szállítását tervezi, "akkor azt javaslom, hogy Kínát a tettei, és ne a nyilatkozatai alapján ítéljük meg".

Forrás/Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.