Pesti Srácok

Németh Szilárd: a maffiamódszereket alkalmazó Főtáv sztornózta a csepeli horrorszámlákat

Németh Szilárd: a maffiamódszereket alkalmazó Főtáv sztornózta a csepeli horrorszámlákat

A lakásszövetkezet által kezelt csepeli társasházak lakói több mint százezer forintos távhőszámlát kaptak. A szolgáltató tudatta, hogy a számlák azon az adaton alapultak, amelyet a közös képviselő rögzített. A Főtáv közölte: rendszere automatikusan figyelmeztette a közös képviselőt, hogy az adat jelentősen eltér a korábbiaktól, ő mégis feltöltötte azt. Németh Szilárd az eset nyilvánosságra kerülésekor vizsgálatot szorgalmazott és bocsánatkérésre szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert.

Sajtótájékoztatóján közölte: tárgyalt a lakásszövetkezet képviselőivel, akik arról tájékoztatták, hogy megállapodásra jutottak a Főtávval, amely hajlandó sztornózni a számlákat, és új, a tényleges fogyasztást tükröző számlákat állít ki.

– mondta, hiányolva, hogy a cég nem kért bocsánatot a lakóktól. A politikus bírálta a fővárosi közműholding vezetőjét, "a Mártha Imre nevű Gyurcsány-fiókát", aki szerinte "általában a Csendes-óceánról vagy az Atlanti-óceánról szokta irányítani a céget, legalábbis a bejegyzései szerint".

PestiSracok facebook image

– mondta.

– közölte a kormánybiztos, aki szerint az, hogy valaki tízszeres fogyasztásról kap számlát, olyan, mintha a boltban venne egy tábla csokit, de hozzádobnak egy 15 kilós bélszínről egy számlát.

– mondta Németh Szilárd.

Forrás: MTI; Fotó: Pesti TV

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.