
Bűnözőnek nyilvánítottak és lefoglalták a vagyonát annak a Donbászban élő német újságírónőnek, aki olyan videókat tett közzé az interneten, amelyben donyecki lakosokkal készített interjúkat. Alina Lipp YouTube-csatornáját azért tiltották be, és azért fagyasztották be bankszámláját, mert olyan tudósításai is készültek, amelyben beszámolt a terület ukránok általi bombázásáról az elmúlt nyolc évben, és olyan helyiekkel is beszélt, akik örülnek az orosz bevonulásnak.
A 28 éves Alina Lipp hat hónapja költözött Donbász térségébe, ahol Telegram csatornájáról első kézből közvetít németül, oroszul és angolul. Lipp azt állítja, hogy csak azt csinálja, amit bármelyik újságíró tenne – interjúkat készít a helyiekkel és dokumentálja a körülötte zajló eseményeket. Az újságíró azért sem érti hazája reakcióját, mert mint mondta ő kizárólag „interjúkat készít donyecki emberekkel, és csupán németre fordítja őket” – írja a Newkontinent.
Egyszerűen felveszek mindent, amit magam körül látok. Mi az, ami ebben illegális vagy veszélyes?
– tette fel a kérdést Lipp.
A Lipp körüli vita márciusban kezdődött, amikor az egyik videója, amelyben a háború történetét és összefüggéseit vizsgálta, felkapott lett. Lipp vírusvideójában azt mondta:
Meg kell érteni, hogy Oroszország nyolc éve kéri a minszki megállapodás fenntartását. Ukrajna nem ragaszkodott ehhez, és nem is a donbászi régióhoz közeledett, hogy megállapodásra jusson. Ehelyett nyolc éve bombázzák a Donbász régió peremét. Civilekre lövöldöznek, akiknek most szintén teljesen szétlőtt házakban kell lakniuk. Nagyon sokan meghaltak itt
– fogalmazott Lipp. A videóban Lipp azt állította, hogy azok a donbászi állampolgárok, akik 2014-ben túlnyomó többségben az Ukrajnától való elszakadás mellett szavaztak, „hálásak voltak, hogy Oroszország végre tett valamit”. Hozzátette:
Végül az itteni emberek felszabadultak az elmúlt nyolc évben tapasztalt terror alól, az ukrán hadsereg folyamatos ágyúzása alatt.
Nem sokkal azután, hogy a videó elterjedt, Lipp YouTube-csatornáját bezárták, PayPal-fiókját letiltották, és az ukrán kormány „terroristának” titulálta. Júniusban aztán az újságírónő levelet kapott a német ügyészségtől, amelyben az áll, hogy most három év börtönre számíthat, mert támogatta Oroszország ukrajnai invázióját. Ez azután történt, hogy a német hatóságok figyelmeztetés nélkül bezárták nem csak a lány, de édesapja bankszámláját is. Egy nemrégiben adott interjúban Lipp kifejtette:
A levélben az áll, hogy például a Telegram csatornámon azt mondom, hogy Donbász lakossága támogatja, hogy Oroszország különleges hadműveletet indított. Azt is mondtam, hogy az ukránok évek óta civileket gyilkolnak a Donbászban, és ez népirtás. Kiderült, hogy Németország szerint ez bűncselekmény, ezért elvettek 1600 eurót a bankszámlámról, és nem is szóltak róla
– mondta Lipp. Lipp szerint a német kormány bűnösnek nyilvánította, és nem tudja majd megvédeni magát a bíróság előtt.
A levél végén azt írják, hogy nem hívnak meg tárgyalásra, mert az „zavarná a nyomozást”. Vádat emelnek, de nem akarnak meghallgatni
– kommentálta az ügyet egy Telegram-csatornáján közzétett videóban. Az ellene felhozott vádak ellenére Alina Lipp azt tervezi, hogy továbbra is jelentkezik Donyeckből, amelyet elmondása szerint naponta tűz alatt tartanak az ukrán fegyveres erők.
Forrás: Newkontinent; Fotó: Alina Lipp Telegram-csatornája (a kép a háború kitörése előtt készült egy szétlőtt donyecki lakónegyedben)
DRoid
2022-08-02 at 19:07
Az a normálisabb, ahogy Putyin kommunikál. Ha háborúnak nevezed a háborút, akkor börtönbe mész. Nem jóemberkedik és nem reklámozza magát a demokrácia zászlóvivőjeként. Nincs meglepetés. Ezzel szemben az UNDORÍTÓ EU, teli toleráns vezetőkkel, a szólásszabadság bajnokaival, ezt művelik emberekkel, akik a való világról tudósítanak. Gyomorforgató mocskos, aljas bagázs, aminél már talán anno a szocializmus is jobb volt. Most már tényleg rothad és hanyatlik a NYUGAT.
egon samu
2022-07-25 at 22:49
Alina Lipp nincs egyedül: Boris Reitschuster az általam ismert egyetlen oknyomozó újságíró számláját is zárolták, médiacsatornáit letiltották az “EU új értékei” nevében. USA parancsra.
Michael Ballweg covid-ellenes és emberi jogok és demokratikus viszonyokért békésen tüntetö polgártársunkat bírói végzés és minden bizonyíték nélkül letartóztatták és már 3 hete az államellenes terroristák számára épített stammheimi börtönben magánzárkában ül.
Németországban sem jogállamiság, sem demokrácia nincsen.
Magyar Gyula
2022-07-16 at 08:07
Eu7.
Szerintem is, háborús veszélyhelyzetben ez a megoldás.Amíg nem kapjuk meg a nekünk járó pénzeket, addig ne fizessünk be az unióba.
Blanka
2022-07-11 at 09:08
Úgy tudom,a németek továbbra is igen jól élnek,a bevándorlókkal is minden rendben, nagyon jó embernek hiszik magukat és továbbra is vígan lenéznek minket. Régi magyar szólás : Ne higgy a németnek !
Fanta
2022-07-11 at 08:45
A háború kezdete óta két dolog látszik
biztosnak, az oroszok fogják megnyerni és addig fog tartani amíg az ukránok fegyvereket kapnak. Ennek ellenére a német kancellár most is a támogatásáról biztosítja az ukránokat.
A kérdés az, hogy milyen eredményre számít a több áldozaton kívül?
xx
2022-07-11 at 02:40
Egy fejletthaladó jogállamban a a jogállamisági kritériumok hiányos ismerete és a Szaros Gyurka által előírt aktuális Európai alapértékek hiányos ismerete nem ment fel egy Germanisztáni újságírót, a tettei következményei alól.
Alina Lippnek, be kellett volna tartania a független újságírás Szaros Gyurka által előírt jogállamisági normáit!
xx
2022-07-11 at 02:31
Így jár az az újságíró, aki nem készül fel megfelelően a fejletthaladó világ jogállamiságának a mibenlétéből, és ez éppen aktuális Európai alapértékek tartalmi lényegéből.
xx
2022-07-11 at 02:28
Alina Lipp riportjai sértik a jogállamiságot és az európai alapértékeket!
Csak_úgy
2022-07-10 at 22:21
Alina Lipp kéri az európaiaktól, hogy ne támogassák a fegyverszállításokat, így védjék a civilek és a dombasszi gyerekek életét.
Alina Lipp – Bitte widersetzen Sie sich Waffenlieferungen in die Ukraine
https://www.youtube.com/watch?v=fdonJj6VuRk
heman
2022-07-10 at 21:12
Ha így megy tovább, előbb utóbb a németeknek is elegük lesz abból, hogy ők fizessék meg a háború árát és közvetve a biden család az usa fegyvergyártók , soros stb. pénztárcáját tömjék. Akkor még hős lehet ebből a bátor újságírónőből.
hivő
2022-07-10 at 21:05
Ez egy szép példa a
baloldali ..igazság..
keresésre és igazság-
szolgáltatásra.
Bubu
2022-07-10 at 20:59
Már többször leírtam itt, hogy a jelenlegi Németország még mindíg egy megszállt terület. Békeszerződés nem volt és nem is lessz. Az itt élő emberek mindennapjait kintről döntik el és a hatalomra vágyó ügyeletes helytartók gondoskodnak az utasítások betartásáról. Hogy meddig tűrik, majd az idő megmutatja.
Piszematyi
2022-07-10 at 20:38
Mi ebben a meglepő? Németország, a németség, mint olyan, megszűnt létezni! Ha Adolf felébredne, s körül is nézne, öngyilkos lenne!
Tudományos libsizmus
2022-07-10 at 18:09
Ez a lány egy jóarcú ember. Ideje lenne politikai menedéket adni a bolsevista nyugat üldözöttjeinek.
Palmimi85
2022-07-10 at 17:06
SZÓLJ IGAZAT, BETÖRIK A FEJED! Úgy tűnik, Németországban ez már nem csak egy mondás, maga a valóság! Úgy tűnik, Németország ma valahol az amerikai tulajdonú EU Elefánttemetőjének végbelében agonizál! … ó idők, ó erkölcsök…
Orientál
2022-07-10 at 16:58
Eltűnt Hitler ismét feltámadt Sztálinnal együtt nem csak Németországban de a Y. T-n is.
HotelBravo
2022-07-10 at 15:16
Na ilyenkor vissza kell gondolni a háború elejére, amikor a nyugati média hatásvadász cikkeket közölt arról, hogy akik Moszkvában háborúnak vagy támadásnak hívják a “speciális katonai műveletet” azt elviszi a rendőr. Mindezt a saját agymosott polgáraik felháborodott helyeslése mellet (*)
Páran oda is kaffantották különösen a németeknek, hogy jobb ha kussolnak mert hasonló esetben 75 éve a gestapo helyben lőtte volna az ottani defetistákat. Láthatóan nem csak 75 éve ez a “nemes” és ‘humánus’ nyugat pont ugyanazt műveli mint a ‘primitivnek’ beállított kelet.
(*) A felháborodást még érteném főleg a németek esetén (jogos is), hiszen azt a _gazdasági_ szart Putyin – igen Putyin hozta össze. Ez akkor is van ha ez nem tetszik az oroszbarát jobbosoknak. Más kérdés, hogy mi ebben a nyugat szerepe miért nem tudnak nemet mondani az USA-nak, miért nem képesek betartatni a minszki egyezményt. Ettől a tény – tény az eddig tökéletesen racionális Putyin cár húzta meg a ravaszt és rombolta le azt a tiszteletet amit mindenki elismert – igen mindenki még az amerikai hadseregben szolgáló magasrangú katonák is (pl sziria esetén).
Ráadásul értelmetlenül mert Zelenszkij hónapokra lehetett az összeomlástól.
Lárifári
2022-07-10 at 14:41
Régóta érik a bosszú. A jelenlegi kormány zöldjei fogász találtak rajta.
A zöldeknél kezdett politizálni, majd látva a 2014-es eseményeket, összeveszve pártjával kezdett el foglalkozni az ukrajnai eseményekkel (lévén édesapja orosz). Azóta kergetik.
Már évek óta ő is, édesapja is oroszországban élnek. A friccek max. fejre állhatnak, ha ezek után állampolgárságot és politikai menedékjogot is kérenek, kapnak.
Tudományos libsizmus
2022-07-10 at 14:13
Várjuk már egy kicsit.
Egy kapitalista “jogállamban”, ahol a magántulajdon über alles, lefoglalják a vagyonodat és zárolják a bankszámládat, ha valakik szerint helytelenül beszélsz?
AZ ESZEM MEGÁLL!
Torockó
2022-07-10 at 14:09
Nem sportszerű kommunistákat nácizni. A liberalista-zöld-szoci ugyanúgy internacionalista, mint a kommunisták. Módszereik hasonlók, diktatúrájuk ugyanolyan. Bár nem saját kezükkel gyilkolnak…
Stein
2022-07-10 at 14:05
Még Brüsszel és Németország beszél sajtószabadságról, jogállamiságról, demokráciáról? Elmennek ők a pokol legmélyebb fenekére.
Etel
2022-07-10 at 13:50
Az átkos Magyarországa a fasorban nincs a mai Németországhoz képest.
Hesslerezredes
2022-07-10 at 12:47
Elfelejtettem leírni, hogy azonnal állampolgárságot adni a kis német csajszinak és befogadni, ha ide akar menekülni. Természetesen politikai menekültként.
Zakar Zoltán
2022-07-10 at 12:26
Adolfok a Nyugat új demo-kratái?
Felvidék
2022-07-10 at 12:13
Hát már Szlovákiában is dúl a pokol Matovicsot azért űzik mert segíti
családokat és ki az üzo hát Sulik jobban mondva Schulik a soros patkány
János
2022-07-10 at 12:04
EU 7. cikkely❗❗❗❗
Ne fizessük ki a nekik járó pénzeket addig, amíg nem korrigálják!!! ???
Vezessünk be szankciókat Németország ellen ❗
Ebben az EU Parlament és Bizottság járjon élen!
na4
2022-07-10 at 11:42
Németország jó úton halad a nácizmus felé. Vagy kommunizmus felé. Teljesen mindegy, egykutya.
A Nagy Testvér figyel téged
2022-07-10 at 11:20
A Náci, soha nem javul meg, kinőni nem tudja! A Náci, Náci marad, amíg él! Ilyen a Német Náci állam szervezet, bürokrácia is! A Náci, védi az övéit, ezért védi a Német Náci, az ukroNácit!
Patriot
2022-07-10 at 11:19
A német kormányt kéne bűnözőknek nyílvánítani és kiállítani ketrecben a piactéren!
Matu
2022-07-10 at 11:12
Bakker…én azt hittem, hogy az a jogállam, ahol a vádlottat meghallgatják, sőt! még védője is lehet, akár több is! És azt is hittem, hogy a sajtószabadság azt jelenti, hogy szabadon lehet tudósítani az embereket, akár arról is, ami nem vág egybe a fejekbe döngölt képpel. Kezdem már kapisgálni, hogy mi lehet a baj a magyar jogállamisággal…Itt a példátlan diktatúrában a vádlottnak jár a védelem, akár közpénzen is, nem veszik el ítélet nélkül senki vagyonát, és az újságírók akkora baromságokat mondhatnak-írhatnak, amekkorát csak akarnak, egy sincs börtönben.
F.Jimmy
2022-07-10 at 11:09
Brezsnyev csak egy piti amatőr volt ezekhez a nyugati diktátorokhoz képest!
Hesslerezredes
2022-07-10 at 11:09
Akkor még a magyar kormányzatnak van bőven ledolgozni valója, ha EZ a jogállam, ami Németországban megy.
Gondolom az EU Parlament most őrjöngve követeli, hogy Németország ellen alkalmazásba vétessék a 7. cikkely!
Ja, nem.
Veletek
2022-07-10 at 11:08
Ellen pert kell indítania a német állam ellen ! Hamis vád,a szólásszabadság teljes korlátozása,ítélet előtti vagyonelkobzás,jogszerűtlen,hibás bírósági eljárás címén!
Dezső
2022-07-10 at 11:05
Szólásszabadság?? Nehogy mááá….
Független sajtó??? Na az kéne még….
Nevetséges ami Európába folyik.
Az ukrán vezetés ellen annyi minden olyan negatívumról van már tudomásuk (kissebbségi elnyomás; vallsá és nemzetiségi szabadságjogok sárba tiprása, stb…) és most még előkerül ez is….
És gondolom ha már a hölgy videón nem ismeretlen és nem titkolt forrásokat felhasználva bemutatja az igazat, azért már ezek után elvárnánk, hogy az egész EU úgy fordul el ukrajna támogatásától – és itt most nem a háborúból menekültek megsegítésére célzok – és beintve nekik, hogy csak na….
De nem….
Tovább nyalva Zelenszkij seggét, inkább egy saját nemzetiségű újságírót – aki csak a munkáját végzi – tipornak a sárba mindenétől megfosztva….
Na ennyit a szutyok német vezetésről…..
oshon
2022-07-10 at 10:49
Pepe – Pontosan … pontosan ! Fuuujjj a budosbe a ballib satanista vilaggal … azokra vonatkozzon akik MEG tamogatjak ezeket a nyomorult nyomoritokat – fuuujjj !
Beszédes
2022-07-10 at 10:40
Most akkor hol is van jogállam? A német vezetésnek meg kellene néznie a Tanú című filmet, hátha “tanulnának” belőle!
lótetü
2022-07-10 at 10:34
Nyomorult günterspaklik. De nem baj, eljáratják még velük az alkonyi dzsigget a tevebűvölők nemsokára.
Pepe
2022-07-10 at 10:27
Íme a libernyákok gerinctelen, hazug, és diktatórikus “szép új világa”.
Ez nem a tehetségesek, hanem a gátlástalan, erőszakos politikusok rémuralma.
Nem vagyok meglepődve a német kormány lépésén. És az egész fejlett nyugat osztja a németek álláspontját.Hogyan is lettek ők a gazdag “fejlett nyugat”?
Hát a harmadik világ kíméletlen kifosztásával rabolták össze jelenlegi vagyonukat.
csakafidesz
2022-07-10 at 10:10
A német jog egykor elérte azt az alsó színvonalat, hogy egy elmaradt náci karlendítés miatt ítélet nélkül vitték táborokba az embereket.
csakafidesz
2022-07-10 at 10:07
Én a helyében kérném az orosz állampolgárságot akárcsak Gérard Depardieu vagy Steven Segal. Vicc, hogy Oroszországban ma jobb élni, mint sok nyugati országban. Ide hozzánk is menekülnek már hollandok és németek hazájuk elviselhetetlen lezüllése miatt.
l
2022-07-10 at 10:02
bátor egy csaj csak az lesz a baj majd valaki őt is kilövi
Angie
2022-07-10 at 10:01
Így megy ez a “demokráciában”. De ott legalább “jogállam” van…
bl
2022-07-10 at 10:00
A háborúk első áldozata mindig az igazság.
Játékos
2022-07-10 at 09:59
jogállam, mi?
ez milyen már?
Már csak a “megvásárolt újságírók” dolgozhatnak jogállamban?