Pesti Srácok

Nemzeti Sport: Gyárfás Tamást minden FINA-rendezvényről kitiltották

Nemzeti Sport: Gyárfás Tamást minden FINA-rendezvényről kitiltották

A Nemzeti Sport információi szerint a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) végrehajtó bizottsága a büntetőügyében esedékes jogerős bírósági döntés megszületéséig Gyárfás Tamást eltiltotta minden FINA-rendezvény látogatásától. A magyar sportvezető, aki korábban a FINA alelnöke is volt, és formálisan most is tagja a világszövetség vezetőségének, egyetlen, a FINA vagy tagszövetségei által rendezett vízisporteseményre sem mehet be a lap információi szerint, ami azt jelenti, hogy a május 10-én kezdődő budapesti Európa-bajnokságon sem látják őt szívesen.

A Nemzeti Sport szerint mindez azért is érdekes, mert az Európai Úszószövetség (LEN) tavaly novemberi, online közgyűlésén, miután vb-tagként és pénztárnokként megszűnt Gyárfás mandátuma, tiszteletbeli tagnak választotta őt a kontinentális szövetség, aminek fontos velejárója éppen a rendszeres meghívás a szövetség eseményeire, versenyeire. A LEN-ben akkor Szabó Tünde olimpiai ezüstérmes úszó, sportért felelős államtitkár lett Gyárfás utóda, a végrehajtó bizottság magyar tagja, rögtön alelnökként. A FINA-ban, azaz a nemzetközi szövetségben az idén júniusban esedékes tisztújítás, amely formálisan is a végét jelentheti Gyárfás sportvezetői pályafutásának.

Közben áprilisban újabb meghallgatásokkal folytatódott a Fővárosi Törvényszéken Gyárfás Tamás büntetőpere, amelyben a Fenyő János korábbi rivális médiavállalkozó elleni 1998-as merénylet ügyében vádolják emberölésre való felbujtással. Az ügyészség vádja szerint Gyárfás két alvilági kapcsolatát is megbízta azzal, hogy szervezze meg a Fenyő-gyilkosságot: Tasnádi Péter nem vállalta, azonban az olajmaffia egykori vezéralakja, Portik Tamás elfogadta a megbízást és parancsba adta bérgyilkosának, Jozef Roháčnak, hogy ölje meg Fenyőt. A lap megkereste Gyárfás Tamást az ügyben, aki elmondta, hogy több mint két éve tart ellene a büntetőeljárás; eddig a FINA türelmes volt, az ártatlanság vélelme alapján kiállt mellette.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Gyárfás Tamás, aki tekintettel arra, hogy a LEN gazdasági vezetője volt, az alapszabály értelmében további négy évig a LEN Büro tagja marad. A Nemzeti Sport szerint rendkívül érdekes a folytatólagos tagságról szóló kijelentése Gyárfás Tamásnak, hiszen erre vonatkozóan eddig semmilyen információ nem látott napvilágot. Gyárfás Tamás olyannyira nem gondolja, hogy ki lenne tiltva bárhonnan, hogy a lap információi szerint tervezi, hogy beköltözik az úszó Eb „buborékjához” tartozó budapesti szállodába.

Forrás: Nemzeti Sport/PS; Fotó:Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.