Az Europol becslései szerint az unió határait jogellenesen átlépők körülbelül kilencven százaléka szervezetten, embercsempészek segítségével érkezik – hangzott el a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában. Az adásban arról is szó esett, hogy emberkereskedelem elleni kutatóközpont létesül a magyar és a holland rendőrséggel együttműködve a pécsi egyetemen.
Nem hatékony az együttműködés az európai tagországok között, és ehhez hozzá kell számolni azt is, hogy az Europolnak kapcsolata van kívülálló szervezetekkel is, sőt, országokkal is
– mondta el a műsorban Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő. Elmondása szerint, ha megnézzük az elmúlt időszakot, akkor azt lehet tapasztalni, hogy a migránsok száma Európában növekedett, ami azt jelenti, hogy több mint egymillió illegális bevándorló érkezett Európába az elmúlt időszakban. Ezeknek a bevándorlóknak a kilencven százaléka embercsempészek segítségével került Európába.
Változott a módszer, csoportosan lépnek fel a zöld határ ellen, erőszakot alkalmaznak, és ez nemcsak a nyugat-balkáni útvonalon tapasztalható, hanem sajnos az északi területeken is
– avatott be a határon történő eseményekbe a szakértő. Kis-Benedek József szerint ezek a bevándorlók nem spontán jönnek át a határon, hanem tudatosan kiválasztott, ellenőrzött útvonalakon. Azt is hozzátette: az embercsempészek között vannak magyarok is. Ezért az Europol szeretne az egyes országok bűnügyi adatbázisaiba is betekinteni, aminek következtében hatékonyabb és gyorsabb lenne különböző személyek felfedése. A szakértő szerint ezen túl az Europol egyéb külső szervek adatbázisaihoz is szeretne hozzáférést kapni. Ezek közé tartozik a schengeni információs rendszer, a vízumnyilvántartással kapcsolatos adatbázis és egyéb ujjlenyomatvizsgálatok. A helyzetet nehezíti, hogy egy rendőrség vagy bármilyen más bűnüldöző szerv félti a saját adatbázisát, nem szívesen enged ahhoz hozzáférést. A szakértő azonban elmondta, hogy amennyiben növekszik az embercsempészek száma, és általuk növekszik az illegálisan az európai unió területére érkező illegális bevándorlóknak a száma, akkor ezek a különféle szervek rá lesznek kényszerítve az együttműködésre.
Emberkereskedelem elleni kutatóközpont létesül a pécsi egyetemen
A pécsi egyetem dékánja, Fábián Adrián elmondta, hogy az együttműködés a holland partnerekkel már hosszú évek óta tart. Azzal, hogy aláírták az együttműködési megállapodást, formálisan is kijelentették, hogy a munka már folyik. Mohai Ágoston dékánhelyettes rámutatott arra, hogy a kutatóközpont rendeltetése elsődlegesen az lenne, hogy olyan kutatási eredményeket tudjon felmutatni az emberkereskedelem elleni küzdelem terén, ami hasznosítható lesz az elmélet és a gyakorlat számára is. Elmondta, hogy a megközelítésüknek a központi eleme a nemzetközi és uniós nézőpont. A dékánhelyettes azt is hozzátette, hogy az emberkereskedelemnek nagyon sok aspektusa van, mert egyrészt kötődik a szervezett bűnözéshez, és ilyen esetekben a szexuális kizsákmányolás veszélye is fennáll.
Bízunk abban, hogy a kutatás eredményei hasznosulhatnak, adott esetben a döntéshozatal szintjén is, de az elsődleges fókusz az az, hogy különösen a partnerek számára – mert a nagykövetségek, és a magyar és holland rendőrség egyaránt foglalkozik ezzel a jelenséggel – nyújtsunk hasznosítható eredményeket
– tette hozzá bizakodva. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kutatási eredményeket nemcsak magyar nyelven szeretnék közzétenni, hogy a tapasztalataik uniós szinten hasznosíthatóak legyenek. Mohai Ágoston a kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kutatóközpont azért épül Pécsen, mert az ottani egyetem már hosszabb ideje foglalkozik olyan témakörökkel, amik érintik a bel- és igazságügyi együttműködés különböző aspektusait.
A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!
Forrás: hirado.hu; Fotó: reporterntv.ro
Facebook
Twitter
YouTube
RSS