kis-benedek józsef
Biztonságpolitikai szakértő a PS-nek: eddig nincs jele, hogy szabotázsakció történt volna az iráni elnök ellen (Frissítés: az iráni média szerint műszaki meghibásodás történt)
Mint lapunk is beszámolt róla, elhunyt Ebrahím Raíszi iráni elnök és külügyminisztere, amikor helikopterük lezuhant egy hegyvidéki területen Irán északnyugati részén. Eddig minden jel arra mutat, hogy a helikopter a rossz időjárás és a rossz látási viszonyok miatt zuhant le. Ezt erősítette meg lapunknak Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, aki hozzátette: nem valószínű, hogy az iráni elnök merénylet áldozata lett volna. Mint fogalmazott, meg kell várni a vizsgálat végét, de az már most elmondható, hogy az utódlás kérdése egy olyan folyamatot indíthat el, ami belső harcot fog eredményezni a közel-keleti országban. Frissítés: Az IRNA iráni hírügynökség jelentése szerint az Ebrahim Raisi iráni elnököt szállító helikopter lezuhanásának oka a repülőgép műszaki meghibásodása volt. Kis-Benedek József a PS-nek: a húszi lázadók miatt fegyveresek kerülhetnek a kereskedelmi hajókra a Vörös-tengernél (Videó)
Szerdán a Hamász terrorszervezet négy és fél hónapos tűzszünetet javasolt, amely tartalmazta volna, hogy Izrael kivonja csapatait a Gázai övezetből. Ezt azonban az izraeli elnök visszautasította, sőt kijelentette, hogy a teljes győzelem elérhető közelségben van Izrael számára és megújította a palesztin iszlamista mozgalom megsemmisítésére tett ígéretét. Így a béketárgyalások sajnálatos módon úgy tűnik, hogy hasonló távolságban vannak, mint az orosz-ukrán konfliktus esetében. Közben az ukrán felsővezetésben is jelentős változások történtek, ugyanis a műsorunk felvétele után nem sokkal kiderült, hogy Zelenszkij elnök leváltotta Valerij Zaluzsnijt, az ukrán fegyveres erők főparancsnokát. Helyére Olekszandr Szirkszkij vezérezredest, az ukrán szárazföldi erők parancsnokát nevezte ki, aki Kijev védelmi műveletét vezette 2022 februárjában. Milyen műveletek várhatóak a háború kitörésének második évfordulóján? Meddig bírja a német ipar Ukrajna támogatását? Ezekről a témákról beszélgettünk Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértővel a Mi Kérdezünk műsorában. Részletek a videóban. Kis-Benedek József: Nem lehet kizárni a regionális háborút a Közel-Keleten
A terrorizmus nem ismer határokat, az ellene folytatott küzdelemnek határon átívelőnek kell lennie – emelte ki a Mi kérdezünk című műsorunkban Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára kiemelte, hogy bár az Iszlám Államot szétverték, de kisebb szervezetek formájában újjáalakul a világ különböző helyein. Hangsúlyozta, hogy Nyugat-Európában olyan országokban lehet számítani terrorcselekményekre, ahol magas a muzulmán lakosság aránya – Franciaország, Németország, Belgium –, ugyanakkor elmondta azt is, hogy manapság nem szervezetek tevékenykednek, hanem magányos merénylők. A Hamásznak nem érdeke, hogy kiengedje a túszait, pillanatnyilag egy alku folyik, amelyben közvetítőként fontos szerepet játszik Katar és Egyiptom is – emelte ki Kis-Benedek József. Hozzátette, hogy az USA NATO-tagországként ott van Izraelben, de nem szeretné, ha más tagország is beleszólna ebbe a konfliktusba. Mint mondta, nem lehet kizárni a regionális háborút a Közel-Keleten. A szakértő kitért arra is, hogy az orosz–ukrán konfliktus igazából Oroszország és az USA között zajlik. Úgy látja, hogy egyik félnek sem az a célja, hogy nagy támadás induljon, ez a konfliktus még sokáig elhúzódhat. Hozzátette ugyanakkor: kizárt, hogy Oroszország továbbmenne Európa irányába, hiszen ahhoz nincs ereje. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.