Pesti Srácok

Nemzetpolitikai szolgálat – Az erdélyi szórványvidékre látogatott a Katolikus Karitász orvosmissziója (VIDEÓ)

Az Orvosmisszió munkája nemzetpolitikai kérdés, hiszen a gyermekek egészséges felnövekedése a nemzet megmaradásának záloga – összegezhető a Katolikus Karitász orvosmissziójának küldetése. A segíteni akarás közös céljában az elmúlt öt év alatt hatékony csapattá formálódó önkéntes orvosok és segítőik november 4–6. között immáron második alkalommal látogattak az erdélyi szórványvidékre, pontosabban Válaszútra, ahová ezúttal portálunk is ellátogatott.

Az Orvosmisszió öt évvel ezelőtt, 2017-ben azzal a céllal jött létre, hogy elsősorban Kárpátalján, majd később az elszakított területeken, ahol a legrosszabb helyzetben van a magyarság, az egészségügyi ellátást részben pótolja, részben a gyermekek számára biztosítsa azt a lehetőséget, hogy egészséges felnőtté váljanak – fogalmazott portálunknak Kecskés László, a Katolikus Karitász orvosmissziójának főszervezője. Mint kiemelte,

PestiSracok facebook image

Kecskés László felidézte: egy kárpátaljai településen lakó néni arról beszélt, „tudom, hogy beteg vagyok, de ha elmegyek a kórházba, még nagyobb baj lesz”, amely azt jelenti, nincs meg a bizalom a helyi egészségügy iránt. A misszió ezt a problémát is igyekszik orvosolni. Kitért arra: az Orvosmisszió tagjai mindenkit megvizsgálnak, ukrán vagy szerb gyermekeket éppen úgy, mint a magyarokat, sőt, időközben a tevékenységük a felnőtt lakosság szűrésével is kiegészült. A főszervező hangsúlyozta: a Covid-járvány és az orosz–ukrán háború újabb kihívások elé állította a missziót, amelynek igazodnia kellett az újabb nehézségekhez, támogatva a legrászorultabb családokat és segítve a magyar intézmények működőképességének megőrzését. Kitért arra, hogy az orvosmisszió nemcsak szakmailag, de emberileg is hatékony csapattá kovácsolódott: oxfordi professzortól a medikusokon át az önkéntes segítőkig bezárólag mindenki önzetlenül, a szabadidejét feláldozva vesz részt a missziós munkában, a segíteni akarás formálta jó közösséggé a résztvevőket.

Mentálhigiánés fitnesz

Fehérné Szekszárdi Márta, a Pető Intézet nyugdíjas konduktora portálunknak úgy fogalmazott:

Mint megjegyezte, még mindig nagyon sokat tud kollégáitól is tanulni.

Andrásfalvy András Ders háziorvos, aki most először vett részt a missziós munkában, arról beszélt: nagyon pozitív tapasztalatok érték mind a kollégák, mind a szűrésre érkező gyermekek és felnőttek részéről. Kiemelte: a katolikus vallás is azt tanítja, segíteni kell embertársainkon,

Malkovits Márta fogorvos arról beszélt: valóságos „mentálhigiénés fitnesszel érnek fel a missziós utak”, a Misszió tagjai rengeteget tudnak táplálkozni a páciensek visszajelzéseiből. Kitért arra, hogy tapasztalataik szerint Kárpátalján a legelhanyagoltabbak az emberek egészségügyi szempontból, és ott a legfejletlenebb az egészségtudatosság is; Erdélyben és a Vajdaságban lényegesen jobb a helyzet.

A videót László Petra és Susánszky Mátyás készítette

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.