Pesti Srácok

Népfelkelést hirdetett az örmény parlament

Népfelkelést hirdetett az örmény parlament

Az örmény parlament keddi, soron kívüli ülésén második, végső olvasatban elfogadta a honvédelemről szóló törvény kiegészítését, amely egyebek között népfelkelés meghirdetéséről rendelkezik. A törvényhozó testület ülését a helyi televíziós csatornák élőben közvetítették.

– mondta Gabriel Balaján helyettes védelmi miniszter. A szöveg szerint a népfelkelés parancsnoka a vezérkari főnök lesz, az önkéntesekkel szerződést íratnak alá, fegyverrel és egyenruhával látják el őket.

Örményország szeptember 27-e óta harcban áll Azerbajdzsánnal, amely fegyverrel akarja visszaszerezni a többségében örmények lakta Hegyi-Karabah enklávét. Jereván és Baku orosz, illetve nemzetközi közvetítéssel már háromszor is tűzszünetről állapodott meg, de a fegyverek így sem hallgattak el. Az Azerbajdzsántól egyoldalúan elszakadt, majd magát függetlennek nyilvánító Hegyi-Karabah hovatartozása miatt a két ország régóta viszályban áll egymással.

PestiSracok facebook image

Ilham Aliyev azeri elnök az Interfax orosz hírügynökségnek adott interjúban azt mondta, hogy becsléseik szerint a örmények legalább 5000 embert veszthettek a harcokban, miközben a sebesültek száma két-háromszorosa is lehet ennek. Az azeri államfő a saját veszteségeikkel kapcsolatban elmondta, hogy csak a harci cselekmények végeztével teszik közzé őket, de – mint közölte – lényegesen kevesebb, mint az örmény félé. Aliyev az AZERTAC azeri állami hírügynökség jelentése szerint beszámolt továbbá arról is, hogy az azeri fegyveres erők több, mint 10 települést vontak ellenőrzésük alá négy kerületben Hegyi-Karabah környékén.

A helyzetre általában jellemző, hogy mindkét fél saját hadi sikereit domborítja ki, kisebbítve a másikét. A közölt információkat független forrásból szinte lehetetlen ellenőrizni.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.