Ismét növekedett a koronavírussal fertőzöttek száma, de a járvány nem robbant be – derült ki az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján. Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy a mai napon kitoloncolják azokat az iráni diákokat, akik korábban nem tartották be a karantént, azonban egyikük a tegnapi napon megszökött, ám a készenléti rendőrség elfogta, majd idegenrendészeti őrizetbe vették. Müller Cecília kitért arra, hogy a járvány nem robbant be; tendenciózus, fokozatos terjedésről számolt be, ami rendkívül fontos eredmény, ezzel párhuzamosan azonban folyamatosan készülnek tömeges megbetegedésre is. Ez azért fontos, mert amennyiben mégis szükség lenne rá, elegendő ágyszámmal, védőfelszereléssel kell rendelkezni, hogy minden állampolgárt el tudjanak látni.
Kiss Róbert elmondta, hogy a mai napon tizenegy iráni állampolgárt toloncolnak ki; a tizenkettedik iráni elhagyta a karantént, a készenléti rendőrség fogta el, őt idegenrendészeti őrizetbe vették. Az alezredes beszámolt arról is, hogy Szombathelyen csoportos szabályszegést állapítottak meg, ahol egy tűzeset oltására érkező tűzoltókat mintegy háromszáz autóval érkeztek helyiek “megnézni”. A kórházparancsnokok által ellátott tevékenység fontosságáról is beszélt Kiss Róbert; ebben az esetben három kórháznál büntetőfeljelentést kellett tenniük, hiszen több fertőtlenítőszer és védőfelszerelés tűnt el. Kiss Róbert felhívta a figyelmet, hogy a kijárási korlátozások betartását továbbra is kontrollálja a rendőrség és sok esetben fel is kellett lépniük; bizonyos esetekben bírság, más esetekben büntetőfeljelentés is született, valamint a hatósági karantén betartását is folyamatosan ellenőrzi a rendőrség.
Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy 1652 igazolt koronavírusos fertőzöttet tartanak számon; eddig 142-ben haltak bele a betegségbe és 199 gyógyultat tartanak nyilván, emellett 12 737 ember van karanténban és több, mint 38 ezer vizsgálatot végeztek a laboratóriumok. Müller Cecília hangsúlyozta az idős korosztály érintettségét is, ami a járványügyi elemzésből rendelkezésre áll, hiszen a fertőzöttek 35 százaléka 75 éven felüli. Müller megerősítette, hogy továbbra is Budapest és Pest megye a legérintettebb, ahol az országos fertőzöttek kétharmada található, azonban Fejér megye is kimagaslóan sok fertőzöttel rendelkezik a többi megyéhez képest.
Az országos tisztifőorvos tájékoztatott, hogy jelenleg 722 főt ápolnak kórházban koronavírussal, emellett 7 gyermek is kórházi ápolásra szorul, nő a kezelések száma a kórházban, ezen belül hatvanan vannak lélegeztetőgépen. Emiatt feltétlenül szükséges a további felkészülés, hogy a súlyos állapotú fertőzöttek megfelelő szintű ellátást tudjanak nyújtani. A kórházak és az ellátószemélyzet erre kell, hogy felkészüljön a javaslatok alapján. A koronavirus.gov.hu oldalon adatok találhatók az ágyszámokról is, hogy országos szinten, előre fel tudjanak készülni arra az esetre, ha súlyosabbá válik a járványhelyzet. Müller elmondta, hogy bizakodóak, hiszen az elmúlt napok adatai alapján a fertőzés terjedése nagyjából fokozatos, tendenciózus növekedést mutat, nem lehet egyelőre góchoz kötni, nincs berobbanás. Müller azonban hozzátette, hogy az idősotthonok helyzetével kiemelten foglalkoznak, ugyanis ellenőrzés kezdődött országosan az idősotthonokban, ami folyamatosan zajlik. Országszerte jelenleg járványos mértékben 11 idősek otthona érintett, nagyszámú megbetegedés két intézetben van: a Pesti úti és a Rózsa utcai idősotthonban. A többi intézményben jóval alacsonyabb a megbetegedések száma, a megfelelő izolációval pedig jól kezelhető a helyzet, akár helyben is. Az idősotthonok lakóira is érvényes, hogy ha nincsenek súlyos tüneteik, akkor nem kell elszállítani, a 14 napos karantént az intézményben is letölthetik.
Újságírói kérdésre Müller Cecília elmondta, hogy a vírus lappangási ideje átlagosan 5-6 nap; a WHO 14 napos karantént ajánl biztonsági okokból, ami világszerte a mérték. Az RTL Klub felhívta a figyelmet, hogy a magyar fertőzési számok alacsonyabbak, sokkal kevesebb a megbetegedés a környező országokhoz képest, és azt kérdezték, hogy mit jelenthet ez. Az országos tisztifőorvos válaszában kitért arra, hogy ez az időben meghozott és betartott szabályozások eredménye is lehet, hiszen egyelőre keretek között sikerült tartani a járványt. Kérdés érkezett a hajléktalanellátásban tapasztalható járványhelyzettel kapcsolatban is, hiszen az egyik fővárosi intézményből koronavírussal kapcsolatos tüneteket mutatott egy személy. Kiss Róbert rendőr alezredes tájékoztatott arról, hogy ezt már kezelik az illetékes hatóságok.
Az élő közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető! A visszanézhető változatot a Videa segítségével adjuk közre.
Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak! Ha leállna a közvetítés, frissítse az oldalt!
PESTISRÁCOK.HU
Galamb
2020-04-17 at 00:59
A szombathelyieket pedig tessék betoloncolni. A saját lakásaikba.
Kilimanjaro
2020-04-16 at 18:04
Az itt tanuló 2500 iráni diákból ő az első, akit haza akarunk küldeni és LÁM már ez az egy sem akar hazamenni. Milyen meglepő! Őket nem a Gyurka hozta be, még sem akarnak valamiért hazamenni.
Mindannyian ismerjük a diktatúrák észjárását: csak olyan embert küldenek nyugatra “tanulni”, aki a rendszer gyermeke és jó “elvtárs”. Iránban iszlám vallási diktatúra van, tehát egy vallási diktatúra megbízható fiataljai tanulnak nálunk. Nagyon megnyugtató!
Igazmagyar
2020-04-16 at 18:34
Ki engedte be őket??
csakafidesz
2020-04-16 at 21:15
Hát igen. Tényleg a mufti-gyerekek lehettek, hogy volt merszük székkel dobálózni. Ezeknek otthon mindent lehet. Emlékezzünk amikor Hruscsov fia a szálloda éttermében a galériáról pisálta le a vacsorázó vendégeket. A svédek ezután udvariasan kitoloncolták..
oshon
2020-04-16 at 17:53
Folytatni a kitoloncolast az osszes tolvaj , rablo , hazaarulokkal ! Hajra !
csakafidesz
2020-04-16 at 17:35
Egy szebb korban ezeket vasraverve szállították volna a határig.
zolatiguszti
2020-04-16 at 16:49
Mit röhögtek 2015-ben a kormány óriás plakátjain!
https://www.lokal.hu/2015-06-plakathaboru-kinek-van-igaza/
interpretator
2020-04-16 at 14:43
Cecília néni nem mondta el a jó hírt: MA ELŐSZÖR CSÖKKENT az aktuális fertőzöttek száma.
És hallgat róla a média is.
Pedig az infó nem titkos, ott van a John Hopkins Egyetem honlapján, ráadásul hivatalos állami adat alapján.
Nézzük_magát_a_dolgot
2020-04-16 at 15:46
Szőrszálhasogatás következik. Azok száma nőtt, akik a kezdetek óta eltelt időszakban teszttel bizonyítottan elkapták a fertőzést, hiszen vannak új fertőzöttek, ez a szám soha nem csökkenhet, ez monoton növekszik. Azok száma csökkent, akik kezelés alatt állnak. Az Ő számuk egyenlő az eddigi fertőzöttek mínusz elhúnytak és meggyógyultak összesítve. Meg még lehet néhány adatot egymáshoz hasonlítani mindenféle párosításban, biztos mindegyiknek van jelentősége a hozzáértők számára. Pl. napi új megbetegedések és napi új meggyógyultak száma, összesített fertőzöttek és összesített meggyógyultak viszonya, stb. stb.
interpretator
2020-04-16 at 16:43
Csak akkor sorolj mutatókat, ha meg is mondod, miről mesélnek.
Engem pl. az érdekel, hogy hol tart most a járvány “életciklusa”. Ez két értékből következtethető ki: a napi megbetegedések és az aktuálisan fertőzöttek számából, e kettő között kb. két hét a követési idő (amit persze a halálozási és gyógyulási arány is befolyásol).
A jó hírt leírtam. Ez persze lehet, hogy csak átmeneti visszaesés, de valószínű, hogy már az osztrákok nyomán járunk.
TS
2020-04-16 at 14:32
Lőjék már ki a Holdba azokat a perzsákat! Felőlem lehet beludzs vagy pamír is!
Igazmagyar
2020-04-16 at 13:26
Hogy jutott egyáltalán ide az a sok iráni? Mennyi van még ilyen vajon??? Miért nem tesz valamit a kormány, hogy Soros ne hozhassa ide őket???
Mátyás
2020-04-16 at 13:43
Ezek valószínűleg balliberális irániak voltak. 🙂
elmondom, mi a helyzet
2020-04-16 at 14:36
Nem Soros hozta ide őket, hanem a magyar állam a Stipendium Hungaricum nevű programjával.
Zsémbes
2020-04-16 at 15:11
“Minden éremnek két oldala van.” A külföldi diákok nem csak gondot okoznak. Ma még irreális bezárkózást kívánni, remélni. “Navigare necesse est, vivere non est necesse”, vagyis: hajózni muszáj, élni nem. Pompeius mondta ezt állítólag azoknak a hajósoknak, akik a viharos időben nem akartak kihajózni Szicíliából a gabonákkal megrakott hajóikon Róma felé. Persze tudjuk, élni törekedni is muszáj.
elmondom, mi a helyzet
2020-04-16 at 16:34
Ez a kenegetős, semmitmondó, közhelypuffogtató “érvelés” csak a baj növelésére jó.
A külföldi diákoknak két hosszú távú haszna van:
1. Növelhetjük a világban élő magyarszimpatizánsok számát.
2. Kiszelektálhatunk magunknak pár szakembert a hiányszakmákban.
Mindkettő előfeltétele, hogy a nagy részüket diploma után hazaküldjük.
De nem fogjuk, ők pedig nem akarnak menni, ebben biztos lehetsz.
Tehát: nyakunkon marad több tízezer afrikai és ázsiai, akiknek otthon lenne a helyük.
tegyök helyire!
2020-04-16 at 14:39
Elég nagy baj, hogy nincs ezzel bajod.
Mit gondolsz, az állami ösztöndíjprogrammal behozott színesbőrűek majd hazamennek?
Tízezresével hozzák a nyakunkra őket, csak szólok. Rohamtempóban épül a multikulti, csak nem akarod látni.
Igazmagyar
2020-04-16 at 18:33
Nem érdekel a hivatalos út. És lehet örülni a kormánynak, de konkrétan ha őket ők engedték ide, sőt, még fizetünk is nekik, akkor ez nagyon nagy hiba.
Hol lesz a felelős, aki beengedte az országba őket?
Igazmagyar
2020-04-16 at 23:29
Értem én, de azt halljuk évek óta, hogy nem engedünk be senkit, erre szazassaval mégis, csak mert fizet?
Ennyi erővel a migrànst is be lehet a kerítésen engedni, hogy ha majd “nem viselkedik jól”, akkor kidobjuk.