A Hobbista egy pszichológus segítségével utánajárt, kicsoda és micsoda Márki-Zay Péter, akiről a haladó médiában olyan portrék jelennek meg, hogy egy igazi polihisztor, egy zseni, egy Cincinnatus, akit úgy kellett rábeszélni, hogy eljöjjön az eke szarva mellől, hogy élére álljon a progressziónak. A kultikus áhítattal övezett messiás valójában egy elég kiszámítható alak: egyszerre gyermeteg és fölényeskedő kiválasztott. Amúgy meg egy nárcisztikus, machiavellista pszichopata tüneteit mutatja, amikor napi 2–3 órában magáról beszél a követőinek a közösségi médiában. Ja, és annyira imádja magát, hogy Ambrózy és Kurtz gyanúja szerint a levágott körmét sem dobja ki, hanem vagy megeszi, vagy elteszi egy befőttes üvegben, hogy ott is csodálhassa önmaga egy kicsinyke darabját.
Egyetlen dologtól retteg ma a nyugati polgár: hogy nehogy megsértsen valahol valakit valamivel. Az Európai Bizottság pedig ezért egy új, sértésmentes, kiherélt újbeszélt készít, hogy még véletlenül se sérthessünk meg olyanokat, akik amúgy nem is foglalkoznak az őket ért, állítólagos sérelmekkel. Ahogy a muszlimok nem akarják betiltani a karácsonyt, úgy a nők sem igénylik, hogy a férfiak ne mehessenek közösen focizni. Ez egyedül a nyugati társadalmakban tömegével képzett muciológusok és buta politikusok gondja.
A második félidőben a Hobbista történetének eddigi legnagyobb, leghosszabb németezésére került sor. Nem véletlenül foglalt helyet a kispadon Megadja Gábor is, biztosítva a nehéztüzérséget. A vendég a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének elnöke, Bauer Bence, aki 20 évet élt Németországban, és talán a legalaposabban, legátfogóbban ismeri az ország politikai, társadalmi, gazdasági viszonyait. És amit a srácok egy nagy adag trollkodással fűszerezve elmondtak a németekről, azt ő szakmai oldalról is megerősítette: a németeken ismét úrrá lett a kiválasztottság érzése, a küldetéstudat. Csak most épp a jóemberkedés a jelszó, a parancs, amit mindenkinek követnie kell, ha beledöglik is.
A teljes műsor itt nézhető vissza.
Orientál
2021-12-01 at 17:38
Márki-Zay a totális haszontalan migráns aki először Kanadába utána az USA-ba emigrált, majd visszaemigrált a mi hazánkba ,tehát Márki-Zay a haszonleső számunkra haszontalan migráns, többszörösen.
accept
2021-12-01 at 10:53
M.csok Z.abi P.atkány
Aprópénzért vörösbárot szopólotyó !
Senkihazi faka populista meg az agyhalot barmai!
Mivel sötétek mint a trágyaban tartott penészgomba
ezért ilyen hireket nem olvasnak !
Amiben a német barátai pofánvágják a nyumorult globalisata fasiszta fake populistát!Itt van hogy mitjelentenek és vezetnek a világpiaci energía árak !
Marki egy troger gazember vagy az idota agyhalott
sötét trágyában termelt penészgombák számára!
https://www.tagesschau.de/wirtschaft/verbraucher/stromschulden-geringverdiener-verbraucherzentralen-101.html
Egyszerű Polgár
2021-12-01 at 10:16
Ma a karácsony szót, megnevezést tiltanák be, akkor holnap már gondolni se szabad majd rá, mert bíróságon végzi a tettes?
Ez a “fejlett nyugat”, aki lenéz minket?
Őrület!
Fklara
2021-12-01 at 10:16
ZajosMakit is hamarosan leütik a sakktábláról, hiszen nem jött be, mint futó, ezért Gyuribá őt is leüti. Jön Gattyán milliárdos, szintén külföldről, akinek az lesz a küldetése, hogy a digitális világgal maga mellé állítsa a fiatalokat. Szerintem Gyuriferi meg Feriné ezért lettek most a sakktábla mellé állítva. Tavasszal új játszmát kezdenek…
Zéró
2021-12-01 at 10:08
Saghy Rozalia2021-12-01 at 09:46
10/10
Saghy Rozalia
2021-12-01 at 09:46
Baromira elkeserítő, hogy a nemzetvédelemre szakosodott szolgálatok képtelenek az országban grasszáló néhány tucat gazembert úgy sarokba szorítani, hogy ne ugráljanak. Nekik ehhez tudásuk és minden szükséges van.
Királytigris
2021-12-01 at 09:30
A lényeg röviden:
Ez a Makiszar egy kamu ürge. Makiszar egy sorosi samesz, akit a sorosi idomítón beidomítottak, hogy Szaros Gyurka helytertója legyen Magyrországon.
Az előválasztási bohózat is megvolt hekkelve, hogy ő legyen a győztes. Kamugerit kényszerítették, hogy lépjen vissza a javára. A Magyar Görgy zugügyvédnek és az általa vezetett számlálóbizottságnak Szaros Gyurka kiadta az ukázt, hogy Makiszar a győztes és kész, visszapofázás pedig nincs. Azóta Gyurcsány, meg Gyurcsányné feltűnő pofasúlyban van.
Igaz, hogy Makiszarnak nincs pártja, de Szaros Gyurka mögötte van, és így Gyurcsánynak meg a DK-s csürhéjének mindenben támogatnia kell. A Megyó féle puccs pedig kizárva!
Még rágondplni is elborzasztó, hogy ha ez a futóbolond nyerne a választásokon! Mert ha ez bekövetkezne, áttételesen New Yorkból Szaros Gyurka vezetné Magyarországot.
Hülye libsevikek!
2021-12-01 at 08:49
Ráadásul, egyes szóbeszéd szerint M(S)ZP akkora keresztény, hogy még szcientológus is. Ezért is tolják ekkora erővel. Akár ennek is értelme lenne utánajárni, meg is lenne, hogy miért ez a felsőbbrendűség a részéről, hogy szdszesebb az SZDSZnél is!
ibolya
2021-12-01 at 08:48
Márki szent péter engem arra az emberre emlékeztet amikor elindul a szájmenese olyan mint az ATV_n vasárnap A vidám vasárnap nép butító előadója.Egyik előadásának sincs se eleje se vége ,de értelme se.Márki szent még meg is sérti zagyvaságába a vele egyet nem értőket.Remélem ezért még jó tökön is rúgják.Vissza mehet oda ahhonan kapott még egy állampolgárságot.