A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közlése szerint nincs koronavírus-fertőzéssel azonosított személy a rektor kontaktjai között.
A felsőoktatási intézmény által szerdán az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint, a Rovó Lászlóval kapcsolatos széleskörű járványügyi kontaktkutatás alapján beazonosított több, mint 120 ember második mintavételének eredménye is mindegyikük esetében negatív lett. A rektor által vezetett Fül-Orr-Gégészeti Klinika és a Rektori Hivatal épületét fertőtlenítették, mindkét helyen zavartalan a szakmai munka. A járványügyi vizsgálat azt is megállapította, hogy a Szegeden fertőzöttnek bizonyult személyekkel a rektor nem találkozott, tőle teljesen független esetekről van tehát szó.
Rovó László vasárnap erősítette meg közleményében, hogy megfertőződött az új típusú koronavírussal. Mint írta, bár március elején egy hónapokkal korábban betervezett, magáncélú külföldi utazáson vett részt Dél-Tirolban, az nem bizonyított, hogy ott fertőződött meg. Leszögezte azt is, hogy miután észlelte magán a betegségre utaló tüneteket, haladéktalanul és felelősségteljesen megtette a szükséges óvintézkedéseket.
A Magyar Orvosi Kamara Csongrád megyei területi szervezetének etikai bizottsága hivatalból eljárást indított az ügyben.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS