Két, hazánkat érintő, erőszakos támadással összefüggő esetben vizsgálódik az Európai Parlament mentelmi bizottsága. Az egyik képviselő az az Ilaria Salis, aki tagja volt az ártatlan magyar embereket fényes nappal az utcán összeverő antifa csapatnak, a másik pedig Magyar Péter, aki egy szórakozóhelyről kifelé jövet vette el egy ismeretlen férfi telefonját, majd a Dunába hajította azt. A liberális többségű testület biztosra is ment az ügyben, és azt a hazánk elleni hetes cikkelyes eljárás egyik ügyintézőjét nevezték ki a vizsgálóbizottság élére.
Az Európai Parlament Jogi Bizottsága kitűzte Magyar Péter és Ilaria Salis mentelmi ügyének tárgyalását – derül ki a bizottság napirendjéből. Eszerint a grémium két hét múlva, január 23-án, rendkívüli ülésen tárgyalja a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványok kérdését Strasbourgban.
Azt már korábban tudni lehetett, hogy a Tisza Párt elnökének esetében a Jogi Bizottság a brüsszeli elittel jó viszonyt ápoló baloldali, háborúpárti, elkötelezett genderaktivista EP-képviselő, Krzysztof Smiszeket jelölte ki a jelentéstevői posztra.
A baloldali politikus volt az, aki december elején egyeztetett a hazánk elleni 7. cikkelyes eljárás jelentéstevőivel.
Forrás: Mandiner, Fotó:
Facebook hozzászólás
Logikus
2025-01-09 at 21:21
Így megy ez a ballibeknél!
EGYMÁST BEVÉDIK! Őket nem érdeklik még azok a törvények se, amiket saját maguk hoztak!
Bandi
2025-01-09 at 20:30
Erősen joggal való visszaélés szagú az olasz tehénnek biztosított lehetőség és az annak következtében valósággá vált mentelmi jog, így alkalmasint jogellenes, ha pedig a jog megkerülésével szerezte a nyanya a mentelmet, akkor ab ovo érvénytelen, tehát kiadható lehetne nemzetközi elfogatóparancs ellene (?).
Talpra magyar!
2025-01-09 at 18:47
csakafidesz2025-01-09 at 17:25 Ilaria Salis Budapesten a kommunista fasiszta bandájával pontosan azokat művelte amiket Gyurcsány műveltetett 2006 október 23-tól a lopásai hazudozásai országot elkxrásai ellen tiltakozókkal szemben.
Talpra magyar!
2025-01-09 at 18:40
Nem meglepő mert von der Leyen éa Weber csicskájukként használták fel a zsidózó hitlerista jobbikosukat Gyöngyösit is politikai érdekeik és céljaik eléréséhez. És együtt politizál velük a dk-s Dobrev aki Gyurcsányférjével együtt lopkodta a magyar nép vagyonát. Ráadásul a Gyurcsány férje éveken keresztül szemétkedve b@szta át az EU-t. Meg is lopatták az EU-t mert szinte 60milliárd eu-s pénzt lopattak el az mszp-seikkel szdsz-eseikkel a 4-es metró eu-s milliárdjaiból. Weber von der Leyen Dobrev … is korrupt tolvaj.
Lacus
2025-01-09 at 17:35
Más elintézési módja nincs ennek a színjátéknak? Talán kérdezzék meg a Moszadtól ja és az FSZB-t, ugyan ők hogy csinálják kicsit el is rettentve a hasonló bűnözőket. De lehet szót f..ni a végtelenségig és sajnáltatni magunkat de annak van valami értelme? Főleg elrettentő megelőző.
csakafidesz
2025-01-09 at 17:25
Ilaria Salis semmiféle mentelmi joggal nem rendelkezett mikor elkövette a köztörvényes bűncselekményeit Budapesten. Nos a mentelmi jog visszafelé nem érvényes.
Vagyis az elfogulatlan magyar bíróság merő véletlenségből elnézte ezt a szabályt, és a később keletkezett mentelmi jogra hivatkozva kiengedett egy erőszakos bűnözőt. A mindentől független magyar bíróság sorozatban hozza a társadalmi igazságérzetet sértő ítéleteket, de jól tudjuk, hogy az emberek igazságérzete az ami hibás.
pm
2025-01-09 at 17:14
Már nem magán a híren akadok ki hanem azon, hogy ennyi visszaélés, igazságtalanság, és méltánytalanság után még mindig bízunk/én ugyan nem/ a jogban, a demokráciában, mások jó szándékában/brüsszel/. Ez a fajta hozzáállás, hogy mindenáron végigsz@opjuk azt az utat ami csak még több cumihoz vezet, fáj nekem a legjobban.
Mesélje már el valaki hogy miért nem merül fel soha annak a lehetősége, hogy kilépjünk ?? 0-24 ben megy a politika a hírtevén, de ilyen irányú gondolkodás mintha valami blaszfémia lenne , tabuként kezelik.Legalább egy értelmes vita lenne róla! De nem, csak esszük a kefét, és kesergünk a nehéz sorsunkon.
Szőke ciklon
2025-01-09 at 17:05
Valaki mást várt?
Bàstya elvtàrs
2025-01-09 at 16:50
Tudtommal tusk szart a mentelmi jogra és akit csak birth lecsukatott Lengyelorszàgban.
Persze a jogàllamisàg nevében.
Miért nem csinàljuk mi is?
Persze a kérdés költöi…
aladin
2025-01-09 at 16:07
Akkor kevés az esély, hogy ez a alattomos hazug féreg Magyar Péter elveszitse a mentelmi jogát. Akkor nem lesz, “A börtön ablakába nem süt be a nap”. De kurvául megérdemelné, na de nem baj késöbb lesz még lehetöség rá mikor az EU. igy is ugy is átalakul.
Nahát
2025-01-09 at 15:00
És így került Magyar Péter egy lapra Ilaria Salissal, az ártatlan magyar embereket vascsővel agyba-főbe verő antifás terroristával. Szép kis kompánia! A képen pedig nem az van, amit látunk. Poloska Peti elmagyarázta, hogy nem, nem ivott korán reggel, a büfé zárva volt, a pezsgősüveget ott felejtették, ő pedig csak valaki ott hagyott poharát szorongatta. Életszerű, nem? Ja. Én is mások használt poharát szoktam markolászni az éttermekben.