Pesti Srácok

Nincs keze? Semmi baj, várja önt az ukrán hadsereg!

Nincs keze? Semmi baj, várja önt az ukrán hadsereg!

A napokban napvilágot látott a hír, miszerint Ukrajnában a leszázalékoltakat is behívhatják, amit az ukrán hadsereg is megerősített, hozzátéve, hogy a rokkant újoncokat nem küldik a frontra, pusztán háttérfeladatok ellátására mozgósítják őket. Az ügy már magában is elég szomorú, azonban az alábbi történetben már egészen szürreálissá válik. Ismerkedjünk meg Ruszlánnal, akitől azt várták a hadkiegészítő parancsnokságon, hogy visszanöveszti a kezét a haza védelmében.

Az ukrán hadvezetés a napokban rendelte el, hogy a rokkantakat behívják katonai szolgálatra. Persze sietve hozzá is tették, hogy ők nem kerülhetnek éles harci cselekmény közelébe, mindössze a frontvonalak mögött tevékenykedhetnek, de ennek azért sokan nem adtak hitelt az országban. És lássuk be, ha nem is kerülnek a harcmezőre, akkor is meglehetősen szomorú képet fest az ukrán állomány harcképességéről, ha minden egészséges embert a harcmezőre küldenek, és a konyhai, rádiós, valamint egyéb háttérmunkákra már csak leszázalékoltak jutnak. Fennáll azonban még egy kérdés: ha egy beteg, sérült ember is behívható, hol kezdődik a katonai alkalmatlanság? Nos, a jelek szerint eléggé széles a skála – erről tanúskodik az alábbi úriember, Ruszlán Kubaj története:

Az ő kezében van Ukrajna sorsa. Forrás: Telegram

Nem vagyunk sem katonai, sem orvosi szakértők, de azt a kép alapján mi is meg tudjuk állapítani, hogy az úr nem alkalmas a katonai szolgálatra. Ruszlán azonban megkapta a behívóját. Sőt, a karjai között tartott papiros tanúsága szerint első körben még szolgálatra alkalmasnak is nyilvánították, és csupán egy teljeskörű orvosi vizsgálat után mentették fel a szolgálat alól.

PestiSracok facebook image

Azt nem tudjuk, hogy a hadkiegészítő munkatársai mit gondoltak, hol rejtegette az úr a kezeit, de abban biztosak vagyunk, hogy erről is az oroszok tehetnek.

Forrás/Fotó: Telegram

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?