
A napokban napvilágot látott a hír, miszerint Ukrajnában a leszázalékoltakat is behívhatják, amit az ukrán hadsereg is megerősített, hozzátéve, hogy a rokkant újoncokat nem küldik a frontra, pusztán háttérfeladatok ellátására mozgósítják őket. Az ügy már magában is elég szomorú, azonban az alábbi történetben már egészen szürreálissá válik. Ismerkedjünk meg Ruszlánnal, akitől azt várták a hadkiegészítő parancsnokságon, hogy visszanöveszti a kezét a haza védelmében.
Az ukrán hadvezetés a napokban rendelte el, hogy a rokkantakat behívják katonai szolgálatra. Persze sietve hozzá is tették, hogy ők nem kerülhetnek éles harci cselekmény közelébe, mindössze a frontvonalak mögött tevékenykedhetnek, de ennek azért sokan nem adtak hitelt az országban. És lássuk be, ha nem is kerülnek a harcmezőre, akkor is meglehetősen szomorú képet fest az ukrán állomány harcképességéről, ha minden egészséges embert a harcmezőre küldenek, és a konyhai, rádiós, valamint egyéb háttérmunkákra már csak leszázalékoltak jutnak. Fennáll azonban még egy kérdés: ha egy beteg, sérült ember is behívható, hol kezdődik a katonai alkalmatlanság? Nos, a jelek szerint eléggé széles a skála – erről tanúskodik az alábbi úriember, Ruszlán Kubaj története:

Az ő kezében van Ukrajna sorsa. Forrás: Telegram
Nem vagyunk sem katonai, sem orvosi szakértők, de azt a kép alapján mi is meg tudjuk állapítani, hogy az úr nem alkalmas a katonai szolgálatra. Ruszlán azonban megkapta a behívóját. Sőt, a karjai között tartott papiros tanúsága szerint első körben még szolgálatra alkalmasnak is nyilvánították, és csupán egy teljeskörű orvosi vizsgálat után mentették fel a szolgálat alól.
Azt nem tudjuk, hogy a hadkiegészítő munkatársai mit gondoltak, hol rejtegette az úr a kezeit, de abban biztosak vagyunk, hogy erről is az oroszok tehetnek.
Forrás/Fotó: Telegram
Lacus
2023-01-22 at 11:45
Ugyan mit vétett az USA-nak és a nyugati csicskáiknak, hogy majdnem besorozva ezt a szerencsétlent is elakarták pusztítani? Na ez a magatartásotok a szégyen Ursula és a többi rohadék, nem az amit a Magyarok tesznek megtagadva a fegyverek szállítását! De a legnagyobb rohadékok azok, akik mindebből most is jól meg tollasodnak mint az Jesziék kitűnően rávilágítva elmondják 22 perctől. https://pestisracok.hu/usa-a-sajat-milliardosait-segelyezi-ukrajnan-keresztul-harcdcore-hobbista/?fbclid=IwAR2hHxlvDsymAS0JhZ7v23i3c1FEagCAFl6s97cdPmjAlp4SqsYQu1lauTM
Manó
2023-01-22 at 09:42
Fideszellenzék egy banda!
Te egy végtelenül primitív proli vagy! Kíváncsi lennék a hősiességedre, mikor anyád, asszonyod, gyermekeid a náci bandák fenyegetnék!
oshon
2023-01-22 at 08:52
TS – Pontosan … pontosan !
TS
2023-01-22 at 08:04
Fideszellenzèk egy banda: nagyon egyszerű a válasz. A magyar jogkövető, bármit mondanak róla és sajnos sokunknak gyenge a nemzettudata is. Még itthon is, sőt itt főleg: nemhogy gyenge, nincs is, sőt ellenséges. Idegen.
Mi nem vagyunk albánok. A délszláv háborúban mind a szerb, mind a horvát hadseregben szolgáltak magyarok, mert ez volt a törvény (ha el nem szöktek külföldre). De a szerbeknél nem szolgáltak albánok, mert nem merték behívni őket. Nem sokkal korábban ugyanis egy albán katona őrségből lelépve a körletben lemészárolta a szerbeket. Vagy harmincat. Többet nem is hívtak be. Ennek az egy embernek az önfeláldozása (mert nyilván kivégezték) elég volt ahhoz, hogy megmentsen százakat, ezreket a maga népéből. Nyilván a hihetetlen tempóban szaporodó, törzsi kötelékben élő albánok magabiztosabbak voltak, mint a fogyatkozó, 1944-45-ben végletesen megtört nemzettársaink. Nem egyszerű dolog ám nem bevonulni!
Én is tanítok olyan gyereket, akinek az apja családostul lépett le egy éve Ukrajnából. Ő ennyit tudott tenni, és persze nem is mehetnek majd vissza Kárpátaljára.
Jó lesz vigyázni
2023-01-22 at 01:08
Azt se értem, hogy mi szerint szelektálnak , hogy kiket hívnak be? Mert a kijevi utcákon meg máshol is sok férfit lehet látni a civilek között, a riport műsorokban.
És, persze, rengeteg civilben bujkáló ukrán van szanaszét Európában.
Az ukránok nem angyalok és ezeket az amerikaiak ellátták fegyverekkel, tehát vigyázzunk magunkra. Remélem, a kormány is intézkedett.
zoltaiguszti
2023-01-22 at 01:07
Igazából azt kell leállítani hogy a mieinket el tudják vinni. Kell valami kimentő akció annak aki még él. Akár illegális is.
A többi teljesen a mi érdekünk is. Mennél jobban gyengül az Ukrán annál kisebb veszély ránk nézve a jövőben.
Haga
2023-01-22 at 00:45
Kezdem érteni az ukrán gondolatmenetet.
Ha átdobnák az ellenséghez Ruszlánt, meg ha elég gyors is akkor 3-4 oroszt le tudna fejelni!
Leállítani
2023-01-21 at 23:47
Ennek véget kell vetni ! Gyorsan. Egyre veszélyesebb a keki ember.
Ez az utolsó ukránt ( hamarosan a nőket és a gyerekeket is ) is fenáldozná. És mindez miért ? Azoknak a területeknek a visszaszerzéséért, AMELYEK NEM AKARNAK UKRAJNÁHOZ TARTOZNI !
Láttam erről egy műsort a fr tv- ben hogy egy, a Krímben élő francia nyilatkozott: itt az emberek nem akarnak vissza kerülni Ukrajnába. Amióta Oroszo- hoz tartoznak, utakat, hidakat építenek nekik az oroszok, azelőtt ez nem így volt.
Rolo
2023-01-21 at 22:10
De ők nyerni fognak😁😁😁
Nincs már épkézláb ember akit besorozhatnának mert lassan a komplett usskrán hadsereg odaveszett!
A mostani usskrán hadsereg 70%,már külföldi zsoldos!
De az oroszoknak jóval nagyobbak a veszteségeik…🤭🤭🤭
Itt ott europába meg ussaba van még pár-pár ezer katona kiképzésen,de azok is csak addig élnek míg vissza nem mennek a frontra🤦♂️😉
sanya
2023-01-21 at 18:30
Szimuláns!!4!
Rémusz.
2023-01-21 at 17:58
Na akkor libernyákok lehet menni kreténországba!!
A fegyőr banditol gejgőn át, egésszen gyurcsótánig.
Felöllem, mindenki mehet, aki támogatta és támogatja a háborut. Sőt, asmuk bözsi is mehet, oszt ott ugathat a fenenagy klímavédelemröl!
mutant pig
2023-01-21 at 17:33
Vajon az a behívó hány – nem harcoló – emberen keresztül jutott el a postázásig?
Cseléd
2023-01-21 at 17:26
Leopárdok teljesen automaták, ő fogja vezetni
Kakasmárton
2023-01-21 at 17:14
Szóljon hozzá az EU! Nekem a torkomon akadt a szó!
aladin
2023-01-21 at 16:25
Hát nagyon jó ukrán reklám amerikának, az EU.-nak, NATONAK, ENSZNEK, meg a többi barmoknak. Az ukránoknak nem számit ha valaki már fél halott, addig az idöre feltámasztják mert elsö a front. Ezek szerint nem úgy van ahogy eleinte Zelenszkij mondta, hogy az utolsó cm.-ig, harcolunk, hanem most azt mondja harcolunk az utolsó ukrán emberig. Ez egy kicsi már szégyen és megalázó az ukránokra nézve.
Ungarn über alles !
2023-01-21 at 16:11
és a “szövetségeseik” nem látják, nincs információjuk az ukretének hadra fogható állományáról ? kiknek akarnak tankokat, önjáró modern technikát küldeni ? e-szerencsétlen sráctól eltekintve, az épnek mondhatók biztos hogy elboldogulnának bármivel a harctéren ? …kiváltképp a 16-17 évesek, akiket most lasszóznak össze
Nahát
2023-01-21 at 16:00
Erre már nincsenek szavak.