Pesti Srácok

Novák Katalin: A családok támogatása békeidőben és válságban is megkérdőjelezhetetlen felelősségünk

Novák Katalin: A családok támogatása békeidőben és válságban is megkérdőjelezhetetlen felelősségünk

Miniszterként azon dolgozik majd, hogy a járvány miatt se csökkenjen a családok életszínvonala – mondta a Magyar Nemzet szombati számában megjelent nagyinterjúban Novák Katalin, aki szerint ha a baloldal kerülne hatalomra, elvennék a családoknak járó támogatásokat. Az új tárca nélküli miniszter korábban soha nem látott léptékű otthonteremtési programot ígért, és leszögezte: attól sem kell tartani, hogy elvesznek a családtámogatásokból.

– mondta miniszteri kinevezése kapcsán a politikus. Leszögezte, hogy "a családok támogatása békeidőben és válságban is megkérdőjelezhetetlen felelősségünk", és jelezte: a miniszterelnök azt kérte tőle, hogy "adjon bele mindent".

Novák Katalin kiemelte, hogy az elmúlt 10 évben rengeteget bővültek a családtámogatások: 2010-ben 960 milliárd forint jutott erre, míg ma már 2700 milliárd, és komoly kihívásnak nevezte, hogy a családok életszínvonala ne csökkenjen le drámaian és tartósan. A családpolitikában eddig elért eredményekről azt mondta, szubjektív benyomása, hogy az utcán sétálgatva egyre több kismamát, babakocsit tologató családot lát, de a statisztikák is igazolják ezt: az első nyolc hónapban mintegy hetven százalékkal több házasságot kötöttek, mint 2010 azonos időszakában, a válások száma hatvan éve nem volt ilyen alacsony, az abortuszok száma harminc százalékkal csökkent 10 év alatt, és évtizedek óta nem volt ilyen magas a gyermekvállalási kedv, mint most.

PestiSracok facebook image

A tervezett otthonteremtési programról Novák Katalin elmondta: azt szeretnék, hogy akik ma albérletben élnek, megkapják a lehetőséget, hogy saját tulajdonú otthonhoz jussanak, amit aztán a gyerekeik megörökölhetnek.

– fogalmazott. Fontosnak nevezte a vidéki otthonteremtést, úgy vélte, erőssége lenne Magyarországnak, ha a vidék vonzóbb lenne a fiataloknak.

– mondta. Megjegyezte, hogy ugyanaz az összeg otthonteremtési szempontból mindig többet fog érni vidéken, mint egy nagyvárosban, és ezen az sem változtat, ha az összeg növekszik. Novák Katalin a lap kérdésére kifejtette: nem alaptalan az a választói félelem, hogy egy kormányváltás esetén a baloldal megszüntetné a családi adókedvezményt és más, családokat támogató intézkedéseket.

– fogalmazott. Hozzátette:

Arra a kérdésre, van-e vészforgatókönyv arra az esetre, ha a járvány miatt ismét be kell zárni az iskolákat, óvodákat, Novák Katalin közölte: amíg lehet, a gyerekeknek biztosítani kell, hogy járhassanak óvodába és iskolába; a nemzeti konzultáció alapján ez az emberek többségének akarata is.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?