Pesti Srácok

Novák Katalin: a templomépítéssel közösségeinket erősítjük

Novák Katalin: a templomépítéssel közösségeinket erősítjük

Jó ma itt magyarnak, református kereszténynek lenni, testvérek között lenni, büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok, református vagyok, és hogy ennyien együtt lehetünk – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök az erdélyi Magyarlapádon. A köztársasági elnök hozzátette: ezzel is azt üzenjük, hogy mi itt leszünk ezer év múlva is, testvérek között, magyarul szólítva meg egymást

A magyar református egység napja alkalmából tíz templomot áldottak meg pénteken különböző dél-erdélyi településeken, amivel kapcsolatban Novák Katalin államfő kiemelte: nem véletlen, hogy amikor háború van és ideológiai rombolás zajlik, a templomokat rombolják le először, mert tudják, hogy itt kezdődnek a közösségek.

– hangsúlyozta a köztársasági elnök az 1030-ban alapított településen, amit akkor első szent királyunk felesége, Gizella birtokaként tartottak nyilván. Novák Katalin a református egységet szimbolizáló, egy budapesti asztalos által készített Kálvin-keresztet adományozott a templomnak, arra kérve a megjelenteket, hogy érezzék át a nap felelősségét és töltsék meg élettel a templomot. Mint mondta, nem azért újultak meg a templomok, hogy megcsodáljuk, hanem hogy élettel töltsük meg tereit.

PestiSracok facebook image

Novák Katalin pénteken Kolozsváron Kelemen Hunorral, Románia miniszterelnök-helyettesével találkozott, Nagyenyeden pedig Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével leleplezték a püspöki ház emléktábláját, majd megtekintette a Bethlen Gábor Kollégium épületét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.