Egyre nagyobb az érdeklődés Németországban a magyar családpolitika iránt – mondta Novák Katalin a közmédiának hétfőn Berlinben.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vezető német politikusokkal tárgyalt, és részt vett A munkavállalás és a család összeegyeztethetősége, mint a gazdaság és a politika közös feladata című tanácskozáson, amelyet a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetségének (DIHK) közreműködésével szerveztek. Nyilatkozatában kiemelte: a Németországot jellemző családpolitikával szemben “mi nem elvi vitákat folytatunk, hanem cselekszünk”, és erősödik az érdeklődés ennek a politikának a gyakorlata iránt.
Azonban a kormányzat mellett számos további szereplő hozzájárulása is szükséges a “családbarát politikához”. Köztük vannak a gazdasági szereplők is, és “azt látjuk, hogy a gazdasági együttműködés Magyarország és Németország között remek”
– mondta az államtitkár.
Azt szeretnénk, ha ezt az együttműködést minél erősebb politikai szövetség is támogatná
– húzta alá Novák Katalin.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS