Elindult a határon túl élő családokat segítő Köldökzsinór program. A támogatásokkal a kormány anyagilag is el akarja ismeri azokat, akik magyar gyermeket vállalnak a világ bármely pontján – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Novák Katalin közölte: a január 1-jén elindított program egyik eleme a 64 125 forintos egyszeri anyasági támogatás, a másik pedig a babakötvény, amelynek elindításához az állam 42 500 forintot biztosít, később pedig évenként kamattámogatást. Eddig 523 határon túli család igényelte az anyasági támogatást – fűzte hozzá.
Azt hangoztatta, minden magyar gyerek kincs, bárhol szülessen is. Elmondta, erőforrásként tekintenek a csaknem 4,5 millió határon túl élő nemzettársunkra is, akik szintén hozzájárulhatnak a magyarság gyarapodásához.
Az államtitkár közölte azt is, hogy a családok éve és a külhoni magyar családok éve programjain eddig csaknem tízezren fordultak meg. A programokba civil szervezetek is bekapcsolódnak, így mások mellett az Otthon segítünk alapítvány, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, valamint az egyszülős családokkal foglalkozó szervezet is.
Azt mondta, hogy a kormány nem vesz el a családtámogatási rendszerből, hanem mindig tovább bővíti, illetve könnyíti a hozzáférést a szolgáltatásokhoz, az adminisztrációs terheket csökkenti.
Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is azt hangoztatta, hogy a magyar nemzet számára a Magyarországon, a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar családok jelentik a legfontosabb értéket. A kormány 2010 óta sokat tett azért, hogy valamennyien érezzék, egy nemzet tagjai vagyunk – tette hozzá.
Közölte, tavasszal több pályázatot is meghirdetnek a határon túl élő magyarok számára. Ezek között említette a családokat segítő szolgáltatásokat indító vállalkozók számára kiírt 500 millió forintos pályázatot. A várandósságot és a gyermekszületést pedig egy 150 millió forintos egészségügyi eszközbeszerzési pályázattal segítenék. Elmondta azt is, hogy szeretnék a védőnői szakmai hálózatot kiterjeszteni, elérhetővé tenni a határon túli magyarok számára is.
Közölte, pénteken tartják meg a külhoni magyar családok évének nyitórendezvényét Budapesten. A programra mintegy kétszáz külhoni magyar vállalkozót, önkormányzati, egyházi és civil szervezeti vezetőt, valamint a családokat segítő közösségek képviselőit várják.
MTI, Vezető kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS