Pesti Srácok

Novák Katalin keresi a jeleit annak, hogy Oroszország készen áll a béketárgyalásokra

Novák Katalin keresi a jeleit annak, hogy Oroszország készen áll a béketárgyalásokra

Itt az ideje, hogy elkezdjünk a békéről beszélni, ebben Ferenc pápával is teljesen egyetértünk − jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök az Il Messaggero olasz napilapban szombaton közölt interjúban.

Az államfő az interjúban megjegyezte: keresi azokat a jeleket, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy "Oroszország készen áll a béketárgyalásokra". Novák Katalin kitért arra is, hogy a Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin halálát nem tartja Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalma gyengülése jelének, és attól tart, "Moszkva egy hosszú háborúban érdekelt".

A napilap vatikáni tudósítója, Franca Giansoldati − aki száz éve az első női riporter, aki interjút készített a pápával − a magyar államfő vatikáni és római látogatása alkalmával tette fel kérdéseit.

Novák Katalint pénteken Ferenc pápa fogadta, majd a szentszéki államtitkárral, Pietro Parolinnal, valamint Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel is találkozott. A Rómába Kijevből és Kárpátaljáról érkezett Novák Katalin tárgyalásainak központi témája az ukrajnai béke megteremtésének lehetősége volt. Novák Katalin jelezte, hogy nem beszélhet a Ferenc pápával folytatott egyeztetés részleteiről, de a béketervet illetően teljesen közös az álláspontjuk. Hozzáfűzte: Ferenc pápa április végi magyarországi látogatása óta, amikor az egyházfő bejelentette, hogy békemissziót kezdeményez, "most közelebb vagyunk ahhoz, hogy konkrét lépéseket tegyünk a béke irányába". Az államfő azt mondta, a békemissziónak, amelyet a pápa Matteo Zuppi bíborosra bízott, működnie kell.

PestiSracok facebook image

− jelentette ki Novák Katalin. Ferenc pápa azt is megosztotta a magyar államfővel, hogy október 4-én adja ki következő enciklikáját, amelynek témája a teremtett világ védelme lesz a 2015-ös, Áldott légy kezdetű pápai enciklika folytatásaként, aktualizálásaként. Novák Katalin kiemelte: Ferenc pápával azonos nézetet vallanak a tekintetben is, hogy fel kell lépni az afrikai országok destabilizálásával szemben.

A migráció kérdése a Giorgia Melonival való találkozón is felmerült. Az olasz miniszterelnökről szólva az államfő elmondta: "nehéz örökséget kapott, de jó munkát végez, bölcs, őszinte, szereti a népét". Novák Katalin még abból az időből ismeri Giorgia Melonit, amikor egy négyszázalékos olasz párt vezetője volt, ő pedig államtitkár.

− mondta a köztársasági elnök.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.