
Szilágyi György, az áldozat élettársa a Facebookon osztotta meg párja köszönőlevelét. A 24 éves V. Anita azután állt a nyilvánosság elé, hogy a Fidesz új parlamenti frakciójának női tagjai közleményt adtak ki a botrányos nemierőszak-ügy kapcsán – olvasható a Borsonline cikkében. Az ellenzék mélyen hallgat az ügyben.
Mint portálunk megírta, több kormánypárti női politikus írta alá azt a közleményt, amelyben a Fidesz-frakció pártpolitikától függetlenül ítélte el a szexuális zaklatás minden formáját. Ebben elfogadhatatlannak nevezték azt is, hogy a Jobbik vezetése az áldozat védelme helyett csak azzal foglalkozik, miként mentse meg az elkövetőt a következményektől.
A zaklatás minden formáját elítéljük! Nemrég látott napvilágot, hogy a Jobbik egyik politikusa a gyanú szerint szexuálisan zaklatta a párt egyik munkatársát. A zaklatás minden formáját – pártpolitikától függetlenül – elítéljük és együttérzünk az áldozattal. Azt ugyanakkor elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a Jobbik vezetése Jakab Péterrel az élen a kezdetektől tudott az esetről, azonban az áldozat védelme helyett csak azzal foglalkozik, miként mentse meg az elkövetőt a következményektől
– írta a 14 fideszes képviselő. Szilágyi élettársa, V. Anita nyílt levélben köszönte meg a támogatást. Mint írja, miközben a sajátjai megkövezik, és őt hibáztatják, olyanok állnak ki mellette, akikkel nem ugyanazon a politikai oldalon áll. Mint azt a Bors kiderítette, az áldozatot időközben többször is megfenyegették, sőt, fizikai erőszakot is beígértek neki, ha a történtekről bárkinek bármit elmondana.
Tisztelt Képviselő Asszonyok! Hálásan köszönöm kiállásukat mellettem, bizonyítva, hogy a nők elleni erőszak nem politikai ideológia kérdése. Sajnos társadalmunkban politikai oldalaktól függetlenül létező valóság a nők elleni erőszak, amellyel elsősorban azt érzékeltetik az elkövetők, hogy hatalmuk van a nő felett, az erősebb ember hatalma a kiszolgáltatott helyzetbe juttatott nő felett. Azért is különösen jól esett, hogy kormánypárti képviselő hölgyek álltak ki mellettem, mert nem ugyanazon a politikai oldalon állunk. Azért csak a párton belül kértük a választásokig az elkövetőkkel szembeni következmény alkalmazását, mert nem akartam terhelni az összellenzék választási kampányát ezzel a súlyos üggyel, pedig az elkövetők bocsánatot sem voltak hajlandók tőlem kérni. Nyilvánvaló, hogy ha a kampányban ez a feljelentés megtörténik, ellenzéki politikusok sokasága szenvedte volna meg azt, olyan emberek értek volna el rosszabb eredményt, akik nem tehetnek erről az erőszakról. Mérlegelnem kellett, hiszen egy politikai közösség része vagyok. Az én érdekeimet képviselő eljárással emberek sokaságának több éves munkáját, eredményességét veszélyeztethetem-e? Úgy gondoltam, hogy nem veszélyeztethetem. Ezzel pedig mit értem el? Azt, hogy megtudhattuk, ha egy baloldali, vagy liberális asszonnyal erőszakoskodnak, s akár évtizedek múlva hozza azt nyilvánosságra, kiáll érte a teljes baloldali, liberális politikai közösség, s a jogvédők hada. Ha pedig egy jobboldali, 4 éves kislány édesanyjával történik ez, aki kíméletből 4 hónap múlva indít hivatalos eljárást, csak arra számíthat, hogy a sajátjai megkövezik, őt tekintik hibásnak. Köszönöm a mellettem kiálló kormánypárti képviselőknek, hogy visszaadták a hitemet. Szeretettel: Anita
– írta az áldozat.
Közleményt adott ki Földi István, a Jobbik politikusa, akiről azt írta a sajtó, hogy egy decemberi vidéki rendezvényen megpróbálta megerőszakolni Szilágyi György Jobbik-alelnök 24 éves élettársát. „Az elmúlt napokban egy olyan, eddig soha nem látott karaktergyilkos sajtóhadjárat indult meg személyem ellen, amire nehéz szavakat találnom. A kormánypárti propaganda teljes gépezete, minden ágyúja felénk fordult és megállás nélkül lőni kezdett, szokásosan a tények teljes figyelembevétele nélkül. Ez ugyanaz a gépezet, amely már több száz pert vesztett el, hiszen több száz esetben bizonyosodott be, hogy hazudtak” – írta a jobbikos politikus. Ezután úgy folytatja, megteszi a szükséges jogi lépéseket. „[…] elégtételt fogok venni minden hazugságért, jogi értelemben. Akik hazudtak, bűnhődni fognak. Akik hazudtak, fizetni fognak. Akik hazudtak, lebuknak. Tartozzon bármelyik oldalhoz. Mert az igazság mindig győz, és azért, amit ezek az emberek velem és a családommal, barátaimmal tettek, meg kell, hogy kapják méltó büntetésüket” – fogalmazott Földi.
Forrás: Szilágyi György Facebook-oldala
aladin
2022-05-14 at 20:46
Nem kell ide törvény ennek a két szélhámos szeksz pervez trogernek, Jakabnak és Földi Lászlónak ugy össze kell törni a pofájukat, hogy örök életükben megemlékezennek és látható is legyen a pofájukon ez a nap.
Vízöntő
2022-05-14 at 19:19
A Btk. 194.§ (2)bek. b)pontja, 196.§(1) bekezdése, 197.§(1)bekezdés a)pontja eseteiben is az elkövetőt rendeli büntetni, a segítők vonatkozásában pedig a 197.§ (5) bekezdése rendelkezik!
Kezdhetik az egymásra mutogatást mert az ügyész néhány apróságot még hozzátehet!
A Földi összehozta kb. 60 szervezetnek meg – akiknek a küldöttei biztosították Jakab elnökségét – kellett egy tagságot keletkeztetnie!
Megmutatnák Jakabék, hogy a tagnyilvántartásba hány új tag került bejegyzésre?
Ja, és a Btk.-val szemben a sértettet elítélőknek ha ugyanazt kívánnák – a sérelmükre elkövetett cselekmények elkövetői helyett őket -…. örülnének?
Csámpás Marcsa
2022-05-14 at 15:53
Ajki egy ilyen csürhéhez adja magát, akiknek ez a proli trampli kalauznő a kabinetfőnöke, az megérdemli.
https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2112/20211201molnar-eniko4.jpg?w=800&h=1594&t=5
Kíváncsi vagyok, milyen ambícióval lépett bele ebbe a napon száradt, keserű disznószarba, hogy még azt is elviselte, hogy az élettársa a megaláztatásán is túllépve, be volt szarva Jakabtól és maffiájától, és a politikai karrierjét féltette.
Vízöntő
2022-05-14 at 15:50
A ház képét a másik cikknél láttuk.
A nyomozás tárgya alapján két gyanúsított alapból van, az egyik aki berángatta a nőt magával, a másik aki utánuk bezárta az ajtót!
Az eltervezettség tagadása nehéz lesz, a kihallgatásoknál eljutnak majd a nemi erőszak kiterveltségéhez, ahol az italnak főszerepe lett volna, de a sértett óvatos volt, csak keveset ivott.
A ház méreteit láttuk. A sértett a támadóval küzdve segítségért kiabált!
A rendőrség a helyszínen játszassa le a történetet, ellenőrizzék, hogy a sértett kiáltásai, és az egyetlen segítségére siető személy bezárt ajtó rugdosása, betörése az épület mely részeiben voltak csak hallhatóak! Az ott lapítók mind elmulasztottak valamit, de ha a tervezésben is benne voltak akkor bizony részesek!
Hogy Földinek tele a gatya? Megérdemli a nyomorult, volt ott egy másik áldozat is, a felesége! Jakab ha fizetné is az ügyvédet az asszony benyújthatja a válóperi keresetet, viheti a vagyont. Vagy megneveli?
De vissza, a sértettel szemben kifogásolják hogy nem ment azonnal feljelentést tenni. Van egy elévülési határidő, letelt?
Nem!
Akkor mit hőzöng azzal Jakab vagy Z.Kárpát?
Jakab azt állította hogy ájult részeg volt, nem érzékelt semmit!
Ki igazolja?
A mamuszos Enikője?
Akkor ő viszont hallott mindent, vagy nem?
Egy cikkben utaltak arra, hogy Szilágyi találta meg elnöknek Jakabot …folytassam?
Horváth Piroska Rózsa
2022-05-14 at 14:29
A két pszichopata jóbarát. ☹️
Azért Szilágyi “úrnak” se felejtsük el azokat a mocskolódó megszólalásait, amiket még akkor tett, amikor bízott az újraválasztásában és a vele járó javadalmazásban. A lelkiismerete csak a bukás után szólalt meg, a választásig kussolt.
Orientál
2022-05-14 at 14:07
Ennek a megtámadott jobbikos nőnek mérlegelnie kellett ,na ilyen ez a hitvány jobbikos nő együtt Jakabékkal.
Nagy Péter
2022-05-14 at 13:38
Na mítú kurvák hol vagytok? Sarosdililla meg többi szarházi senki???
füredi46
2022-05-14 at 13:38
Miről hazudozik ez a bűnöző kinézetű fószer (Földi), hogy a “kormányzati propaganda teljes gépezete” több száz pert vesztett el…?! Ezt az arcátlan hazudozást… Annyi esze nincs, hogy legalább hihetően hazudna. Az állítása maga a jogi képtelenség (még, hogy több száz vesztes per – szegény bolond!), de ő szemrebbenés nélkül firkálja ezt az orbitális hülyeséget. Bizonyítván megint: ennyire gátlástalanul képes bármekkora baromságot állítani. Azt írja: reméli kiderül az igazság. Azt mi is reméljük, s akkor ez a rémséges kinézetű, Rumcájsz pofa oda kerülhet, ahová való: börtönbe. Remélhetően a bűnpártoló bandatagokkal együtt.
füredi46
2022-05-14 at 13:23
Az rendben, hogy köszönetet mond a fideszes nőtársaknak a mellette, illetve a szexuális zaklatás minden formája elleni kiállásukért, de… Gyengus kis magyarázkodás az, hogy miért nem jelentette a rendőrségen ÖT HÓNAPON át az erőszakot. Írja: kíméletből… Hogy a pártja jelöltjeit nem érje a botrány miatt hátrány. Ugyan már! Decemberben történt az eset, még lényegében a képviselőjelöltek sem voltak megnevezve. S lám a parizeres tahó (Jakab) most éppen ezt fordítja a nő ellen, mondván a napokban az ATV-ben: ha erőszakodkodtak vele, miért nem jelentette azonnal a rendőrségen? Miért a pártnál kereste az igazát, hiszen az nem bíróság. Bizony hölgyem, nem kellett volna öt hónapig hallgatni (a pipogya élettársával, Szilágyi mesterrel együtt), mert egy ilyen velejéig romlott hordában bízni nem lehet, ezekkel gesztust gyakorolni oltári naivitás. Nagyot hibázott, hogy nem jelentette azonnal a hatóságnál, mert lám a krumplis, parizeres tirpák már azzal magyarázza, hogy nem is történt erőszakoskodás, mert a nő nem is tett feljelentést, s csak öt hónap múltával állt elő a “meséjével”. Akkor pedig még nagyobbat hibázott, amikor elment a gengszterbanda bulijára a világvégére, holott tudta, hogy az élettársát – pedig a horda alelnöke volt – meg sem hívták.
Rózsa Zoltán
2022-05-14 at 13:05
Sajnálom de nekem továbbra is hiteltelen Szilágyi Anitája.
Annyi mocskosság, aljasság után amit a Jobbik elkövetett nekem ebből az akolból már jó ember nem jöhet ki.
Ugyan olyan helyezkedő opportunistának látom mint az Osváth Zsoltikát.
A választások előtt derékig volt Добрев, Marki-Zay, Gyurcsány, Fegyőr meg a többi csatornapatkány valagába bő nyállal. – csak úgy mint Jákob meg a Jobbik
Április 3-án könnyekkel küszködve rinyált a főállású köcsög, hogy innen menekülni kell meg elköltözni mert ez egy szar ország szar emberekkel – csak úgy mint Jákob meg a Jobbik aki meg ugrásra kész a kormányzásra ugye
Utána meg ölelgeti Orbán Viktort az eskü napján a parlamentben a hivatásos főbuzija.
Nekem ez az Anita most ugyan olyan…. pfejj!
Csámpás Marcsa
2022-05-14 at 12:45
1948 után Rákosiék megszüntették a nyilvánosházakat (Magyar utca, Ó utca, Nyugati pu. mellett, Rákóczi tér, stb.
A munka világába terelték őket, mindből kalauznő lett.
Na, innen szép, hogy Jákobnak is bérlete van egy mamuszos dajnához.
😀
Aki persze, mint nő mélyen együtt érez a meggyalázott kolléganőjével.
Torockó
2022-05-14 at 12:18
Egy újabb koporsószeg a jobbik koporsójába. Parizert vigyetek magatokkal…
xx
2022-05-14 at 11:31
A moslék ellenzék ismét alaposan lejáratta magát! Következik az “érzékenyített” bírói kar. Ők is lejáratják magukat, vagy felül emelkednek az “érzékenyítésükön”. No majd meglátjuk!
A moslék politikusok férfi és női tagjai is mélyen szégyelljék magukat!
Bubu
2022-05-14 at 11:24
Na most vagyok kíváncsi a magyarországi bíró karra! Hogyan fogják ezt elmaszatolni megint? Mert, hogy elmarasztaló ítélet itt nem lessz az olyan biztos mint hogy holnap felkel a nap.
Gáspár Anette
2022-05-14 at 11:02
Megjegyzendő:
A hölgy kapott egy kis leckét a kommunista-fasiszták és a nyilas- fasiszták ötvözetének erkölcsiségéből.
Ha jót akar saját magának, kilép a politikai életből, feladja a
cselédmunkát és tisztességes munkát keres magának.
Már a kisgyermeke miatt is.
Aki pedig hagyja, hogy az élettársát meg akarják erőszakolni,
sőt, előre kitervelt és szervezett módon, és nem dobja oda
a politikusi karrierjét, nem áll ki érte, nem vágja szét
az elkövetők pofáját kézzel, szóban és átellenben, az
szarember, az nímand!
Az élet minden területén csak és csak is erre számíthatsz, kislány.
Tanulj egy kis történelmet.
Gáspár Anette
2022-05-14 at 10:57
Több sebből vérzik ez a szerencsétlen köszönő levél:
1. A Jobbik NEM JOBBOLDALI PÁRT.
2. Az élettársa IS feláldozta a nője becsületét a politikai céljai érdekében.
3. Aki A MOSLÉKBA KEVERI MAGÁT, MEGESZIK A DISZNÓK.
hufi
2022-05-14 at 10:54
Várjuk meg, hogyan nyilatkozik ezzel kapcsolatban Jakab, és a ballib siserehad.
Úgy látom, kussolnak, mint szar a fűben, és ez őket minősíti!