Pesti Srácok

Nyilvánosságra hozták Magyar Péter diákhiteles szerződéseiről szóló a hivatalos jelentést

Nyilvánosságra hozták Magyar Péter diákhiteles szerződéseiről szóló a hivatalos jelentést

100 ezer forintért egy egész oldalt, 244 ezer forintért pedig akár egy diát is megcsinált az egyik cég a DiákHitel Központ megrendelésére, miközben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) szerint ezek hol túlárazottak voltak, hol pedig nem állt fent valós verseny a szerződések megkötésekor - írja az Index.

Hónapokkal ezelőtt emlegette először az ellene induló vizsgálatot Magyar Péter, azt állítva, hogy azok a megfélemlítését szolgálták. Most az Átlátszó szerezte meg azt a KEHI-jelentést, amire a Tisza Párt elnöke még az első Partizánnak adott interjújában hivatkozott.

Magyar visszaemlékezése szerint 2020 elején néhány hónapig már külön éltek Varga Judittal, majd egy napon megjelentek akkori munkahelyén a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal emberei, és vizsgálódni kezdtek. A KEHI vezetője – akivel állítása szerint Magyar Péter jóban volt – azt mondta, hogy ez figyelmeztetés, előző este kapott telefont arról, hogy „ki kell ide jönni”. A Tisza Párt elnöke azzal zárta a történet felidézését, hogy miután rendeződött a kapcsolatuk akkori feleségével, lezárták a vizsgálatot, mindenféle megállapítás nélkül.

A lap szerint azonban több kérdéses szerződést is vizsgáltak a hivatal emberei, amelyekből kiderült, hogy egyes ajánlattételek esetében nem állt fent valós verseny, vagy éppen túlárazás történt.

A jelentés megjegyzi, hogy az általuk vizsgált tanulmányok értéke sokszor nem állt arányban az ellenszolgáltatással, miután olyan triviális megállapításokra jutottak, amiket ingyen az internetről bárki letölthetett volna. A KEHI öt céget emelt ki a jelentésében, First Voice Kft., HYPERTEAM Kft., PlanB Magyarország Kft., MESTINT Kft. és a Think & Thank Management Kft.

A Think & Thank Kft. többségi tulajdonosa a Kondorkó POD Kft.-nek, amelynek ügyvezetője Trentin Balázs. Trentin pedig annak a Troia Media Kft.-nek a tulajdonosa, amely ugyan a KEHI jelentésében nem szerepel, de kapott megbízást a Diákhitel Központtól.

TÖBB CÉGHEZ – A TROIA MEDIA KFT.-HEZ ÉS A THINK & TANK MANAGEMENT KFT.-HEZ – IS KÖZE VOLT TRENTIN BALÁZS LAJOSNAK, AKI INFORMÁCIÓK SZERINT JELENLEG A TISZA PÁRT PEST MEGYEI SZERVEZÉSÉBEN AKTÍV.

A PlanB pedig, noha mostanra megszűnt a cég, korábban oldalanként 100 ezer forintért cserébe írt tanulmányt, majd 244 ezer forintos diánkénti áron egy előadást is előkészített. Az Átlátszó végül megjegyzi, hogy noha ezeket az ügyleteket megemlítik a hivatal jelentésében, vizsgálatra már nem történik utalás, csupán arra, hogy a portfólió szélesítésével tudná növelni a bevételeit a cég, de a hitelállomány csökkenésének megakadályozását nem a fenti ügyletek okozták.

Forrás: Index; Fotó: Képernyőkép

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.