Pesti Srácok

Nyitrai Zsolt: mintegy tízezren vettek részt a sérült gyermekek napján (Videó)

Nyitrai Zsolt: mintegy tízezren vettek részt a sérült gyermekek napján (Videó)

Mintegy tízezer részvevővel tartották meg a Fővárosi Állat- és Növénykertben a sérült gyermekek napját - írta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója csütörtökön a Facebook-oldalán.

A keddi rendezvényről szólva kiemelte, az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a sérült gyermekek támogatásának fontosságára, és erősítse a társadalmi összefogást a támogatásuk érdekében. A kormány is kiemelten támogatta a rendezvényt - olvasható a bejegyzésben. Nyitrai Zsolt a feltöltött videóban arról beszélt, hogy a rendezvény jó példája a nemes cél érdekében történő sikeres együttműködésnek önkormányzati intézmények, civil szervezetek, gazdasági társaságok, illetve a kormány között.

- mondta. Kósa Ádám, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára emlékeztetett, a kormány szeptember elsejétől hozta létre a fogyatékosságügyi államtitkárságot. Ez azt bizonyítja, hogy fontosnak tartja ezt a kérdést, a fogyatékossággal, Magyarországon élő 800 ezer ember helyzetének javítását is. A fogyatékossággal élők is tanulni szeretnének, dolgozni akarnak, teljes jogú tagjai szeretnének lenni a társadalomnak - közölte.

PestiSracok facebook image

Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ) elnöke azt mondta: 43 éve a szervezet egyik küldetése a sérült gyermekek napja. Bercse László, az ÉFOÉSZ társelnöke kiemelte: a rendezvény azért fontos szervezetüknek, mert meg tudják mutatni a társadalomnak, hogy fontos kérdésekben tudják tolmácsolni kéréseiket a döntéshozóknak. Ilyen a választójog és a támogatott döntéshozatal - mondta.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?