Pesti Srácok

Nyolcvanötmillió forint értékű kokaint foglaltak le a rendőrök Siófokon

Nyolcvanötmillió forint értékű kokaint foglaltak le a rendőrök Siófokon

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya eljárást folytat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt K. Márk 26 éves budapesti lakos és szökésben lévő 48 éves siófoki társa ellen – áll a rendőrségi oldalon.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított egy autószállító tréler pótkerekében csempészett nagy mennyiségű kábítószert Hollandiából Magyarországra. Siófokon parkolták le a trélert, majd annak pótkerekét azonnal leszerelték. K. Márk az utcán várakozott, míg társa a pótkereket bevitte a ház udvarára. A rendőrök ekkor csaptak le rájuk, azonban csak K. Márkot sikerült elfogni, társa elmenekült. A leszerelt pótkerékben a nyomozók 2214 gramm kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le, amely az előzetes szakértői vélemény szerint kokain. A nyomozók kutatást tartottak a szökésben lévő férfi lakásán és garázsában, ahol 1225 gramm kábítószergyanús fehér anyagot, az elsődleges vizsgálatok szerint szintén kokaint, valamint 5500 eurót és 2,2 millió forint készpénzt foglaltak le. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke közel 85 millió forint – közölte a Police.hu.

A nyomozók K. Márkot őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság 2021. december 3-án elrendelt, míg társa ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Forrás: MTI; Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."