Minden megyéből kiálltak az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke mellett – tudatta kedden a honlapján, közleményben az OBH. Az Országos Bírói Tanács (OBT) május 8-ai, Handó Tünde OBH-elnök elmozdítását kezdeményező határozatától kedden dunántúli bíróságok is elhatárolódtak.
Közös közleményükben utaltak arra is, hogy az OBT működésének jogszerűsége és a testület legitimációja megkérdőjeleződött – írta az OBH. “Mára az ország valamennyi megyéjéből elítélték az OBT múlt heti, radikális lépését” – áll az OBH közleményében. Az OBH honlapján olvasható továbbá egyes korábbi OBT-tagok közleménye is, mely szerint elítélik a jelenlegi OBT-nek az OBH elnökének felmentésére irányuló kezdeményezését, és attól teljes mértékben elhatárolódnak. Az OBT szerdai határozatával indítványozta Handó Tünde menesztését, kifogásolva egyebek mellett az OBH elnökének kinevezési gyakorlatát és az előterjesztések benyújtásának megtagadását.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS