Pesti Srácok

Odaát nincsenek következmények – Visszaülhet az EP-be a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője

Odaát nincsenek következmények – Visszaülhet az EP-be a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője

Semmi különös, csak a baloldalra jellemző következmény nélküliség: Eva Kaili továbbra is folytathatja munkáját az Európai Parlamentben, annak ellenére, hogy ő volt a brüsszeli korrupciós botrány központi szereplője. Úgy tűnik, hogy a baloldali képviselők bárhol, bármit megúszhatnak.

Az európai parlamenti képviselők hamarosan ismét találkozhatnak kollégájukkal, Eva Kailival – számolt be a Politico nyomán a Mandiner. Öt hónappal azután, hogy a belga rendőrség letartóztatta az Európai Parlamentet megrengető korrupciós vádak miatt folyamatban lévő nyomozás részeként, Eva Kaili uniós képviselő most visszatérne dolgozni.

Ahogy arról már pénteken beszámoltunk, a belga ügyészség bejelentette, hogy az immár szabadlábon járó, ám továbbra is gyanúsított uniós jogalkotó már nincs házi őrizetben. Kaili ügyvédjeinek közleménye szerint védencüknek az a szándéka, hogy folytatja feladatai ellátását az Európai Parlamentben. Az ügyvédek szerint ugyanis csak Belgiumot nem szabad elhagynia az egykori EP-alelnöknek, Görögországba pedig majd csak az eljárás lezárását követően térne vissza.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.