
A kormányfő a Mindszenty József életére épülő és azt bemutató Mindszentyneum-Mindszenty József Látógatóközpont új épületének ünnepélyes átadásán szólal fel Zalaegerszegen – mondta Havasi Bertalan, a Miniszterelnök sajtófőnöke.
A központ október 25-én nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.
A Fidesz Budapesten tart megemlékezést
A budapesti Fidesz és a budapesti fidelitas közös megemlékezése a Corvin közben lesz, ahol beszédet mond Illés Boglárka, országgyűlési képviselő, a Fidelitas elnöke Láng Zsolt, a Budapesti Fidesz elnöke és Renge Zsolt, a Budapesti Fidelitas elnöke.
A Rákóczi Szövetség megemlékezésén mond beszédet Gulyás Gergely
Október 21. és 23. között több mint 2000 középiskolás és egyetemista részvételével zajlik a Gloria Victis 1956-os Emlékünnepség Budapesten a Rákóczi Szövetség szervezésében. A magyar diákok mellett 50 ukrán középiskolás is érkezik a Kárpátaljai Megyei Tanács és a megyei katonai adminisztráció segítségével.
A három napos rendezvény meghatározó eleme – az állami ünnepség részét képező – műegyetemi aulai megemlékezés október 22-én, szombaton 15 órakor. Itt ünnepi beszédet mond Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és az egyetemi szervezetek képviseletében Németh Friderika, pozsonyi orvostanhallgató.
A Műegyetemtől 16 órakor indul a fáklyás felvonulás a történelmi útvonalon a Bem térre, ahol 17 órától megemlékezés, koszorúzás és koncert várja az emlékezőket. Itt ünnepi beszédet mond Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Fazekas Kristóf, budapesti egyetemista. Október 22-én 10 órakor a Műegyetemen előadást tart a fiataloknak Balog Zoltán, református püspök. Az Országház felsőházi termében zajlik október 22-én és 23-án a rendezvényhez szorosan kapcsolódó, nagy hagyományú Gloria Victis Középiskolai Történelmi Vetélkedő – 60 iskola, 180 diákjának részvételével – melynek idei témája Az Aranybulla és a magyar rendi alkotmány.
Forrás: Origo, Rákóczi Szövetség, fotó: MTI
Amarna
2022-10-19 at 17:21
SZOMORÚ..ILYENKOR LÁTSZIK A FŐVÁROS ELESTE.
VISZONT..BIZTOS HOGY MEG KELL HÁTRÁLNUNK???
AZ OKOS ENGED SZAMÁR SZENVED …ALAPON??????
Agi
2022-10-19 at 07:09
Pressman ur!
Ne avatkozzon az eletunkbe!
Nem szeretnenk Magyarorszagon azt a fajta demokraciat,amit pl.az arab orszagokba vittek.
Mindenutt kaoszt ,felfordulast okoztak.
Sok – sok ember eletebe kerult.
Mi beket szeretnek.
Ne mondjak meg nekunk milyen eletet eljunk.
On szerint ez a demokracia?
Megmondjak mit tehetunk mit nem?
Nem tudok felnezni onokre.
Kerem ne zavarjak meg a bekes eletunket azzal,hogy beavatkoznak.
Biztos,hogy a tobbseg nem szeretne ezt.
Agi
2022-10-18 at 14:32
Lehet,hogy a nemet kancellar es az ammerkai kormany is : kert vmit Klara asszonytol
A gyerekek a tanarok mar kelloen be vannak oltva gyulolettel.
Most ezt keri minden magyartol.
Lovetni ugye nem fognak?
Sas
2022-10-18 at 14:13
NAGY IMRE ostoba báb volt, ő idézte elő a megoldhatatlan helyzetet-irracionálisan mondta fel az akkori geopolitikai realitást, ezzel ő a felelős a szovjet támadásért, kádárék mellett.Kártékony volt.HADSZINTÉRRÉ TETTE AZ ORSZÁGOT.A MÁSIK FELELŐS, PL. A SZABADEURÓPA RÁDIÓ.Ez egy trükk volt.Legyen véres háború.Ezt akarták.Kiprovokálni a szovjet akciót.Ez volt a titkos szándék.Megoldhatatlan feladat elé állítani a hazafiakat.Most, ugyanezek, az oroszt provokálták, ukránok ellen, és röhögve spekulálnak.
Sas
2022-10-18 at 14:08
A Szovjetet anno a nyugat hozta létre. Semmi köze nem volt az orosz néplélekhez-ezért tették , bizonyos mértékig-ateista vallássá.De , alapvetően nyugati találmány a marxizmus, mint a libsizmus is-és össze is illenek.Az orosz pedig lerázta magáról ezeket-mert rájött, hogy éppen így akarják kifosztani.Nos, ezért lihegnek itt is a hülye USA cselédek, és ezért rágalmazzák az orosz vezetést-nem árusította ki az orosz vagyont, és fellép a geopolitikai érdekeiért.
apro_marosan_petergabor
2022-10-18 at 13:36
Apró-Dobrev utcáraszóilítja az embereket? Mi az, már ő is lövetni akar?
Nem volt elég 56-ban, 2006-ban?
Egy ilyen névvel, s családdal, előélettel csendben kellene lennie, s örülnie kelllene, hogy luk van a fenekén.
Cuki
2022-10-18 at 12:40
Solaris 2022-10-18 at 12:31
vagy Magyarország nem csak Budapest?
Solaris
2022-10-18 at 12:31
Belátta, hogy a Főváros elveszett.
Ezt mérlegnek is lehet tekinteni….
Kori
2022-10-18 at 12:29
A nyilván valóan provokatív céllal meghírdetett okt.23-i megmozdulás az ellenzék részéről, méltatlan 56-os mártírjaink emlékéhez, nem beszélve a 2006 okt.23-i ünnepségen résztvevő brutális megveretteteinek emlékéhez. Nem szabad teret adni annak, hogy ilyen feszült nemzetközi és gazdasági helyzetben, össze legyen eresztve az ünnepség, és a provokatív demonstrálók sokasága.
Patriot
2022-10-18 at 11:33
Nagyon helyes! Oktöber 23.-án tisztességes ember messziről kerülje el Budapestet! Ott had rendezze a Nagy Imre pride-ot a bolsevik csőcselék.
Kerekferke
2022-10-18 at 10:59
Helyes.
A fővárosban a proli DK-sok szervezik a Gyurcsány-bogrács partit Apró-kockára vágott
semmi fog benne rotyogni. Gyurcsány a fűzfán fütyülve szavalja a 10 Sorosait,
DobreVécser és Kápó Olga pőrére vetkőzve mutogatja 60 éves bájait.
a proli közönség a Munkásőr indulót üvölti.