Pesti Srácok

Olajembargó – A Mollal fizettetné a finomítók átalakításához kapcsolódó beruházások nagy részét az Európai Bizottság

Olajembargó – A Mollal fizettetné a finomítók átalakításához kapcsolódó beruházások nagy részét az Európai Bizottság

Szerdán ülnek össze a tagállamok nagykövetei, hogy véglegesítsék a hatodik szankciós csomagot, de az olajembargóval kapcsolatban még tisztázásra várnak kérdések. Ezek közül a legfontosabb, hogy hogyan biztosítsák be azt, hogy az embargó alól ideiglenesen mentesülő tagállamok, mint például Magyarország olajvállalatai ne kerüljenek előnyösebb helyzetbe – írja az EU Monitor.

A lap szerint ennek előreláthatóan úgy szereznek majd érvényt, hogy a derogáció idejére a Mol nem exportálhat majd a határain túlra az olcsóbb orosz kőolajból előállított dízelt és finomított terméket; ezt főként Lengyelország követelte, egyes aggodalmak szerint ugyanakkor a Mol régióban betöltött szerepe miatt ez dízelhiányt idézhet elő a térségben. Csehország például konkrétan jelezte, hogy nem tudja saját erőből megoldani a dízelellátását, így az alku értelmében behozhat majd valamilyen mértékben üzemanyagot – hívták fel rá a figyelmet.

Ursula von der Leyen elmondta, hogy az orosz kőolaj magyarországi helyettesítéséhez növelni kell a Horvátországból érkező Adria-kőolajvezeték kapacitását. Szijjártó Péter tegnap, az olajembargó bejelentése után nem sokkal közölte, hogy megállapodott a horvát energiaügyi miniszterrel. A horvátok készen állnak arra, hogy kibővítsék az Adria-vezeték kapacitását, és készen állnak arra, hogy megfelelő mennyiségű szállítási kapacitásokat biztosítsanak Magyarország számára hosszú távon is. Korábban 45–60 napra becsülte az ehhez szükséges időt Orbán Viktor, hozzátéve, hogy ez beruházásokat szükségeltet, amire Szijjártó Péter korábban 200 millió eurós összeget becsült. Von der Leyen beszélt a kőolajfinomítók átalakításáról is, de konkrét összegeket nem említett, hogy Magyarország milyen forrásból és mekkora összeget kap majd ehhez a munkához.

Az EU Monitor úgy tudja, a bizottság a Mollal fizettetné meg a beruházások nagy részét, a cég kiugróan magas tavalyi nyereségére hivatkozva, példálózva azzal, hogy a Triesztet Karlsruhéval összekötő TAL-olajvezeték magántulajdonosai is saját erőből finanszírozták az infrastrukturális fejlesztéseket. A lap emlékeztet arra, hogy a Bizottság néhány napja a REPowerEU-ból javasolta finanszírozni az orosz energiafüggőség csökkentéséhez szükséges zöld és infrastrukturális beruházásokat, összesen 20 milliárd euróból. A becslések szerint ebből 346 millió euró juthat Magyarországnak, ami körülbelül a fele annak a költségnek, ami az olajipari infrastrukturális beruházásokhoz szükséges.

PestiSracok facebook image

A Mol százhalombattai finomítója jelenleg 64, a pozsonyi pedig 95 százalékban orosz olajat használ. A Mol álláspontja szerint 2–4 évre és 500–700 millió dollár beruházásra van szükség ahhoz, hogy tudják biztosítani azt a termelési szintet, ami a régió ellátásához szükséges.

Forrás: EU Monitor; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.