Pesti Srácok

Olasz politikus: az első alapkő Orbán Viktorék európai formációja

Olasz politikus: az első alapkő Orbán Viktorék európai formációja

A Patrióták Európáért képviselik a legérdekesebb alternatívát Európában - hangoztatta Marco Zanni, a Liga olasz párt politikusa, az Identitás és Demokrácia (ID) európai parlamenti frakcióvezetője a Corriere della Sera című napilapnak adott interjúban kedden.

Marco Zanni hangsúlyozta, hogy a Patrióták Európáért az európai intézményes rendszer iránti "elégedetlenség katalizátora". Hozzátette, hogy az Európai Unióban "semmilyen változás nem történik: a választóktól érkezett üzenet ismételten teljesítetlen maradt, és elfogadhatatlan, hogy úgy akarnak többséget kotyvasztani, hogy (a választók véleményét) nem veszik figyelembe". Az ID politikusa szerint az Orbán Viktor kezdeményezte pártszövetség, amelynek mostanáig a Fidesz mellett a cseh Elégedetlen Polgárok Frakciója (ANO), az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a portugál Chega a tagja, "az első alapkőnek számít, az első felvett kesztyű kihívásként mindazok számára, akik a status quóval szembeszállnak"'. Marco Zanni megjegyezte, hogy a jelenlegi európai status quónak, vagyis az eddig megszokott erőviszonyok fenntartásának hamarosan látszani fognak a korlátai:

- utalt a jobboldali politikus a német és francia kormánypárt európai parlamenti (EP-) választási eredményeire. A Patrióták Európáért kontinuitásban van azzal, amit az Identitás és Demokrácia képviselt az utóbbi években, és a korábbiakkal is, amikor a frakciót a Nemzetek és Szabadságok Európájának (ENF) nevezték, és utóbbinak a francia Marine Le Pen az egyik alapítója volt - mondta Zanni.

PestiSracok facebook image

Ami az Alternatíva Németországért (AfD) pártot illeti, amely kilépett az ID-ből, Zanni szerint nem fog csatlakozni a patriótákhoz. A lengyel Jog és Igazságosság (PiS) esetleges átlépéséről az ECR-ből a patriótákhoz Marco Zanni azt mondta, a PiS jelenleg tárgyalási stratégiát követ, és "magasabb árat diktál" Giorgia Meloni olasz miniszterelnöknek. Hozzátette, az ID frakcióvezetőjeként tíz éve udvarol a PiS-nek, de egy centimétert sem mozdultak.

- jelentette ki. Marco Zanni helytelennek nevezte az Európai Tanács magatartását Olaszország és Giorgia Meloni iránt. Az Olasz Testvérek (FdI) kormánypártot és az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsoportot is elnöklő Meloni korábban beszélt arról, hogy az EP-választásokat követő első állam- és kormányfői találkozókra a néppárti és szocialista politikusok kész listákkal érkeztek a csúcsvezetők kinevezéséhez anélkül, hogy a többi tagállammal egyeztettek volna. Marco Zanni szerint ha "nem így bánnak, kevéssé elegánsan, Melonival, nem erősítették volna meg azt a tengelyt, amellyel hamarosan számolniuk kell majd".

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.