Pesti Srácok

Önként elhagyta Belgiumot a gyűlöletkeltés miatt kiutasított muzulmán vallási vezető

Önként elhagyta Belgiumot a gyűlöletkeltés miatt kiutasított muzulmán vallási vezető

Önként elhagyta Belgiumot a gyűlöletet keltő prédikációi miatt tíz évre kiutasított imám - közölte a La Libre Belgique belga napilap kedden.

Theo Francken menekültügyi és migrációs államtitkár irodája bejelentette, hogy Shayh Alami, a kelet-belgiumi Vervier-hez tartozó Dison egyik imámja, aki ellen márt többször folyt eljárás gyűlöletet keltő szónoklatai miatt, Marokkóba távozott.

A holland-marokkói kettős állampolgárságú vallási vezető négy héttel azután költözött el a szélsőséges nézeteket valló muzulmánok egyik központjának számító városból, hogy kézhez kapta a távozásra harmincnapos határidőt engedélyező hivatalos felszólítást.

Theo Francken elmondta, az imám legfeljebb tíz év múlva kérhet újra beutazási engedélyt Belgiumba, de ez megtagadható, ha a hatóságok úgy ítélik meg, hogy még mindig veszélyt jelent a közrendre.

PestiSracok facebook image

A napilap korábban arról számolt be, hogy a kiutasítás csak az imámra vonatkozik, családja továbbra is Disonban maradhat.

A tájékoztatás szerint Shayh Alami fia volt az, aki egy Vervier központjában forgatott videóban a keresztények megölésére szólított fel. A 16 éves fiatalembert három hónapra a fiatalkorúak egyik zárt nevelőintézetébe utalta a liege-i főügyészség, ahonnan később szülei közbenjárására kiengedték.

Forrás: MTI; Fotó: christianfightback.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.