Pesti Srácok

Önt is vérig sértették Dobrevék? Vegyen elégtételt október 13-án!

Önt is vérig sértették Dobrevék? Vegyen elégtételt október 13-án!

A magyar kormány rasszista, kirekesztő és szélsőséges – harsogja Szemkilövetőné és a kis Donáth, és erre hivatkozva fúrják Hidvéghi Balázs alelnöki kinevezését a legsúlyosabban libsifertőzött uniós bizottságba, a „szabadságjogiba”. És baromi elégedettek magukkal, hogy a szavazást harmadszor is elhalasztották. Azt hiszik, a kormánynak tettek keresztbe – valójában a magyarok többségét, a Fideszre szavazó milliókat köpték újra szemen, őket rasszistázták le. Október 13-án elégtételt lehet venni mindezért.

Miután az SZDSZ kimúlt, két mutáns zombi mászott ki a koporsójából: a Gyurcsány-szekta és a Momentum. Ugyanazt csinálják, amit közutált elődjük. Mindent, ami magyar és nemzeti, támadnak, elárulnak. Bármi, amitől erősebbek, magabízóbbak lehetnénk, kigúnyolják, kiröhögik. Itt van példának Donáth Anna momentumos bazsarózsa, aki a minap azt írta:

Ezért szó sem lehet róla, hogy a LIBE alelnöke fideszes legyen – csapott az asztalra a kis Anna, hozzátéve, Hidvéghinek egy szerepet szánnak a bizottsági munkában: „amikor szigorúan és részletesen beszámoltatjuk arról, mit művel a Fidesz-kormány Magyarországgal”.

PestiSracok facebook image

Eközben Pető Iván legjobb magyarországi tanítványa, Gyurcsányné sem akar lemaradni a versenyben; ő a következőket dörgölte a Fidesz orra alá pár napja:

Így, ilyen egyszerűen. Tehát nagyon csúnya dolog a kirekesztés, amit az Apró-unoka szerint a Fidesz csinál, ezért ki kell őket rekeszteni az európai szalonokból. Rasszistázás és folyékony hazudozás – a régi, szadeszos recept. Csodálom, hogy három évtized alatt sem unták meg, nekünk viszont már a könyökünkön jön ki.

Hogy miért lenne „rasszista” vagy „kirekesztő” a Fidesz? Indoklással már nem nagyon terhelik magukat Dobrevék, így csak föltételezhetjük, hogy továbbra is az illegális bevándorlás veszélyeire, illetve Soros ármánykodásaira figyelmeztető korábbi plakátokon pörögnek. Ezerszer előadott és cáfolt vádak ezek: az az illegális bevándorló, aki papírok nélkül, a zöld határon tör be az országba, és a mesés segélyek birodalmába, Németországba igyekszik, nem menekült. Az ő be nem engedése nem kirekesztés, hanem a józan ész diadala az elmebaj fölött. Amúgy nem értem, Gyurcsányék miért nem bontották még le luxusvillájuk kerítését, s miért nem fogadtak örökbe ötven migránst? Ha uszodának van hely a vityillójukban, lesz hely pár tucat „menekültnek” is. Hacsak nem akarnak kirekesztőek lenni...

A rasszizmus vádját ismételgetni is rém ciki – legkésőbb azóta, hogy Benjamin Netanjahu gyakorlatilag áldását adta a Soros-plakátokra. (Nem is csoda, hisz a spekuláns Izraelt is keményen támadja, erőszakos palesztin szervezeteket pénzel, ezért a zsidó állam sem szívleli őt.) Azóta pedig végképp közröhejbe fulladt a rasszizmusvád, hogy az új-SZDSZ-esek összefeküdtek Sneider-Roy bakancsos pártjával, és egy ideig úgy tűnt, a Duna-parti holokauszt-cipőket összeköpködő jobbikos Kulcsár Gergelyt is támogatják debreceni képviselőjelöltként.

Nem ismerik a magyarokat

Mint minden liberális, Szemkilövetőné és a kis Donáth is buta. Az utóbbi tizenhárom év tíz választási buktája sem volt elég, hogy fölfogják: ha a magyar kormányt rasszistázzák, azzal a jobboldali szavazókat, több millió magyar embert sértenek vérig. (Hiszen ki szavaz rasszista pártokra? Nyilván csak a rasszisták, ez magától értetődő.) Ha a magyar tisztségviselők uniós megválasztása, a nekünk járó források folyósítása, vagy úgy általában a magyar kormány ellen hergelnek Brüsszelben, azzal megint csak nem a kormányt, hanem az egész országot támadják.Félelmetes, hogy a gyűlölet és a hatalomszomj mennyire elvette az eszüket.

A liberálisok legnagyobb bénasága, hogy nem ismerik, nem értik a magyarokat – meg sem kísérlik. A magyar néplélektől teljességgel idegen a mentalitásuk. (Az SZDSZ is csak olyankor tudott hatalomra kerülni, mikor még nem ismerték őket, vagy amikor már kiismerték őket, de még a kezükben volt a média nagy része.) A magyarok zöme szereti a hazáját, büszke őseire, kultúrájára, magyarságára, és megveti azokat, akik ezeken gúnyolódnak, akik minket sértegetnek, akik idegen zsoldban, külföldi tankokon érkeznek a Parlamentbe.

Dr. Ahmed Safar főorvos, fideszes képviselőjelölt (Fotó: PS)

„A magyar nem gyűlölködő, hanem vendégszerető nép”

Dr. Ahmed Safar libanoni származású, Magyarországon élő főorvost a napokban pellengérre állította a libsi média, mert a Fidesz jelöltjeként indul önkormányzatiképviselő-jelöltként Siófokon. Szívhez szóló az az interjú, amit a főorvos portálunknak adott, ebből idézek most:

Micsoda ellentét feszül magyarrá lett libanoni honfitársunk érzékeny, szerető szavai és Gyurcsánynéék durva, pökhendi, agresszív szózata között! Ahmed Safar megismert és megszeretett minket. Nála hitelesebben kevesen bizonyíthatnák, hogy a magyar egy befogadó, szeretetteli nemzet. Mi tudjuk: magyarnak lenni nem származás kérdése, hanem vállalásé.

Dobrevék viszont csak a gyűlölködéshez, a sértegetéshez, értenek, a nemzet elárulásához. Október 13-án újra itt a lehetőség mindenki előtt, hogy „elégtételt” vegyen e sértésekért. Ha nem élünk vele, az új-SZDSZ-esek még hangosabbak, még szemtelenebbek, még elviselhetetlenebbek lesznek...

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.