Pesti Srácok

Orbán: Az elmúlt 10 év legjobb döntése volt a járvány miatt bevezetett rendkívüli jogrend

Orbán: Az elmúlt 10 év legjobb döntése volt a járvány miatt bevezetett rendkívüli jogrend

A miniszterelnök ezen a héten is, a szokásoknak megfelelően interjúval kezdte a pénteki napot: Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt részletesen Magyarország jelenlegi helyzetéről.

Orbán Viktor az interjút azzal kezdte, hogy tíz évvel ezelőtt tette le a második miniszterelnöki esküjét. Úgy fogalmazott, hogy 1990-ben nem sikerült elérni egy olyan változást, ami alapvetően meg tudta volna változtatni az országot.

– közölte, majd azzal folytatta, hogy hol a jövő, hol a múlt nyert, azonban a küzdelmet 2010-ben le kellett zárni, ezért is jött létre az új alkotmány.

PestiSracok facebook image

– mondta Orbán Viktor, aki visszaemlékezve kijelentette, hogy akkor teljesen mást kellett csinálni, és a közgazdászok 90 százaléka nem hitt neki. A miniszterelnök kiemelte Matolcsy Györgyöt, aki szerinte nagyban segítette a válság kezelését.

– fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor a járványhelyzettel kapcsolatban kijelentette, hogy a rendkívüli jogrend jó döntés volt, sőt, az elmúlt tíz év egyik legjobb döntése. A járványügyi készültségről kijelentette, hogy minden döntést az adott pillanatban kell meghozni, és az alaptörvény szabályozza a rendkívüli jogrendet.

– mondta a miniszterelnök, aki előrevetítette, hogy nagy valószínűséggel ősszel visszatérhet a járvány egy második hulláma, és az nem érheti az országot úgy, mint az első. A rendkívüli jogrenddel kapcsolatban kifejtette, hogy ha gyors döntést akar valaki, nem lehet megvárni a parlament esti szavazását. A kormányfő ismertette, hogy egy bevetési egységet hoz létre az operatív törzs, hiszen fel kell készülni arra, hogy egy-egy lokalizált térben is felszaporodhatnak a fertőzések. Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarország sikeresebben védekezett, mint a nyugat-európaiak, mert minden döntést korábban sikerült meghozni, mint azokban az országokban. A jövővel kapcsolatban a miniszterelnök kijelentette, hogy a tisztifőorvos megerősített jogköröket kap, valamint megmarad az operatív törzs.

– fogalmazott. A miniszterelnök bejelentette, hogy új nemzeti konzultáció indul, ami a koronavírusról és a gazdaságról fog szólni. Orbán Viktor azt mondta, hogy a nemzeti konzultációkkal korábban mindig bevonták az embereket a döntésekbe, így egyetértési pontok jönnek létre. A kormányfő ezek után a Deák téri késeléssel kapcsolatban együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, majd beszélt az Európai Bizottság tervéről, amely során egy 750 milliárd eurós keretet hoznának létre.

– mondta, majd azzal folytatja, hogy azonnal nem utasítja ezt el, azonban higgadtan kell a tervet tanulmányozni, mert az évtizedekre meghatározhatja Magyarország jövőjét. Úgy fogalmazott, hogy az új szétosztási rendszer abszurd és perverz, mert több pénzt juttat a gazdagoknak a szegények helyett.

– zárta interjúját Orbán Viktor.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.