Pesti Srácok

Orbán: az Európai Unió bővítésének meg kell történnie, nem kell semmilyen belső reform hozzá

Orbán: az Európai Unió bővítésének meg kell történnie, nem kell semmilyen belső reform hozzá

A délkelet-európai országok európai uniós (EU-) csatlakozását sürgette a miniszterelnök pénteken Budapesten. Orbán Viktor egy konferencián azt mondta, az EU bővítésének "meg kell történnie", ahhoz nem szükséges belső reformokat végrehajtani az unióban.

A kormányfő a Délkelet-európai Országok Parlamenti Elnökeinek 11. Konferenciáján az Országházban elmondta, dinamika, növekedés, energia, erő az utóbbi években is az újabban felvett országok gazdaságából jött az Európai Unióba. Azt mondta, Európa egy nehéz időpontban tekint a nyugat-balkáni régióra.

-jelentette ki. Hozzátette, maga az EU sem tudja eldönteni igazán, miképpen gondolkodjon a délkelet-európai térségről: kényelmetlen feladatot, nehézséget, problémát vagy inkább lehetőséget lát-e benne.

PestiSracok facebook image

-hangsúlyozta Orbán Viktor. Megjegyezte, vannak, akik a bővítést negatív összefüggésben szemlélik, az EU gondjait a posztszovjet térség országainak csatlakozásából vezetik le. A kormányfő azt mondta: a visegrádi négyek, a közép-európaiak immáron az unión belülről, a balkáni irányú bővítést egy energia- és erőforrásnak, egy lehetőségnek tekintik.

-mondta. Orbán Viktor hozzátette: a magyar-szerb határ a kínai szabadkereskedelmi övezet és az Európai Unió közös piacának találkozási pontjává vált, s noha a szerb-kínai szabadkereskedelmi megállapodás nyilván nem férne össze az európai uniós tagsággal, a szerbek jól teszik, ha több vasat is benne tartanak a tűzben, mert ha máshogy nem, így lehet Európát cselekvésre sarkallni. A miniszterelnök kiemelte: az orosz-ukrán háború "jól összezavart mindent", mert "elbizonytalanítja magát az Európai Uniót", amely addig egy összeurópai biztonsági architektúrát és az olcsó orosz energia és a magas színvonalú európai technológia összekapcsolását irányozta elő. Ez a biztonsági architektúra összeomlott - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, miközben a szankciók lényegében ellehetetlenítették ezt a modellt, ma nem világos a válasz arra, milyen szerződésrendszerrel akarjuk garantálni Európa biztonságát. Problémaként beszélt arról is, ami szerinte számos nagy európai ország narratívája, miszerint a bővítés előtt alapos belső reformokat kell végrehajtani az EU-ban.

-fogalmazott, rámutatva arra, hogy ezek a reformok alapszerződés-módosítást, egyes országokban pedig népszavazást igényelnek. Elmondta, meg kell győzni az európai döntéshozókat, hogy nem szükséges a belső reformokat végrehajtani ahhoz, hogy legalább a legfelkészültebb országokat felvegyék az EU tagjai közé. Kitért arra, hogy a bővítés kérdése összefügg azzal a vitával is, milyen legyen az EU jövője. Kifejtette: a tagállamok egy része - köztük Magyarország - vissza akarja venni a szuverenitásának néhány olyan szeletét, amiről azt gondolja, "az uniós alapszerződést kijátszva, lopakodó módon vették el tőle az elmúlt évtizedben".

-részletezte. Orbán Viktor szerint a tagállamok másik csoportja növelni akarja a centralizációt és jogköröket venne el a tagállamoktól. Hozzátette: ennek legélesebb példája az a német javaslat, miszerint a döntéshozatal egyhangú helyett többségi legyen. Úgy folytatta, a centralizációs törekvések minden korábbinál gyorsabb ütemben haladnak előre. Amit a kommunizmusban láttunk, az most Brüsszelben ismétlődik: a jog a politika szolgálólányává válik - fogalmazott. Elmondta, Brüsszelben nincs jogállam, az csak követelményként van a tagállamokkal szemben, "ők ezeket nem tartják, saját szabályokat lépkednek át". Megjegyezte, Magyarországgal szemben most az a jogállami kifogás, ami alapot szolgáltat ahhoz, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó forrásokat, hogy az egyik bírósági testületnek a szükségesnél kevesebb négyzetméternyi irodája van.

-mondta. Orbán Viktor javasolta a reálintegrációt, hogy a tagjelölt országok minél hamarabb részesedjenek a tagsággal járó előnyökből, azelőtt, hogy beléptek volna az unióba. A miniszterelnök azt mondta, egyebek mellett meg lehet nyitni a piacot, az áruk, a szolgáltatások és a munkaerő szabad áramlását el lehet indítani, az egységes eurófizetési térséghez hozzá lehet férni, a közúti szállítást meg lehet könnyíteni, az energiapiacokat is integrálni lehet. A kormányfő támogatta azt is, hogy az EU 2024 és 2027 között a növekedés érdekében adjon kétmilliárd euró vissza nem térítendő támogatást és négymilliárd euró kedvezményes hitelt ezeknek az országoknak. Elmondta, vita van ennek a pénzügyi forrásnak az előteremtéséről, mert nincs benne a költségvetésben, de Magyarország nyugat-balkáni országok integrációja érdekében szívesen fizet be és vállal többlet pénzügyi terhet, de Ukrajna érdekében nem. Kijelentette, Magyarország ki fog tartani a délkelet-európai térség integrációja mellett.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?