
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök válaszokat követel Magyarországtól, miután Magyarország úgy döntött, hogy különválasztja Svédország és Finnország NATO-csatlakozási kérelmét. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója segített megérteni neki, hogy mi a bajunk.
A közösségi oldalán válaszolta meg Orbán Balázs a svéd miniszterelnöknek, hogy a magyar kormánynak mi a baja a svédekkel, miért hezitálnak a NATO-csatlakozásuk támogatását illetően. A bejegyzésében több olyan, svéd politikustól elhangzott dehonesztáló megjegyzésre emlékeztette a miniszterelnököt, amit a magyar kormányra tettek Kristersson párttársai és maga Kristersson is. Ő azt mondta például 2021-ben, hogy
Az EU számára a munka nagy részét továbbra is Magyarország fejlődésének megtörése, a magyar kormányra való nyomásgyakorlás és az egyre erősödő ellenzék támogatása jelent.
Ugyan ebben az évben nyáron Jessika Roswall pedig például azt mondta, hogy
Most az EU egyértelmű fellépésére van szükség, és arra, hogy az új kondicionalitási mechanizmus leállítsa a Magyarországnak történő kifizetéseket.
Johan Pehrson pedig tavaly májusban jelentette ki, hogy
Magyarország idegengyűlölő és nacionalista kormánya továbbra is megsérti a jogállamiság elvét, és lemond Ukrajna támogatásáról.
Forrás: Facebook
Őrnagy
2023-03-25 at 05:50
Svédisztánban küszöbön áll az Iszlám Kalifátus rendszerére való áttérés. Magyarország nem lehet katonai szövetségben egy Iszlám Kalifátussal, ahol NO GO zónák és keresztényüldözés van, ahol nem tisztelik a magyarságot és az Európai Unióban is folyamatosan az agyagba döngölésén fáradoznak, és folyamatosan hazudoznak róla.
Ilyen egyszerű a Svédország csatlakozásának a kérdése, amelyről szó se lehet!
Ezek szerint
2023-03-24 at 22:14
Hosszú évtizedekig nem volt fontos a NATO tagság a svédeknek. Csak most. De most aztán rögtön. A magyarok meg lóhalálba szavazzák meg. Tegyük is félre amit a svédek műveltek, hogy megtörjék országunk fejlődését, támogassák az ellenzéket és egyéb nyalankságok. Pedig arra a kis időre, ami nekik még hátra van a totális eliszlamosodasig, nem erdemes szerződni.
Z. Fleischer
2023-03-24 at 22:09
Mi csak szeretnénk megóvni őket attól, hogy egy ilyen normális keresztény konzervatív ország társaságában kelljen mutatkoznuk. Még a végén megszólják őket. Az sem lenne baj, ha nem a nácik felsőbbrendűségi példáját követnék, hanem inkább bocsánatot kérnének rosszindulatból táplálkozó tájékozatlanságuk okán nagy nyilvánosság előtt tett, a magyar nemzetet megalázó, sértő kijelentéseik miatt.
víg gyula
2023-03-24 at 20:57
A svéd miniszterelnök csak akkor venné figyelembe Balázs kijelentéseit, ha női ruhában, kisgyermekek előtt táncolna, közben 1000 tankot adna át ukrajnának, hogy a béke meg legyen védve. A svédek meg örülnek a lövöldözéseknek, meg a gránátozásnak ott Svédországban bármit is gondol Balázs.
Grimmbusz
2023-03-24 at 13:11
Amúgy ezek a cirkalmas többszavas “inkább lead mint nicknév” alatt írt szövegek ugyanattól a valakitől származnak?
Nagyon ugyanaz a kézikönyvből másolós beszédmodor mindnél…
Az ellenzék már megint többnek akar látszani, mint amennyi?:)
Csak kérdezem.
Kecsmanovics
2023-03-24 at 13:11
Mocskos libernyákok kinyalhatjátok!
Kata Erdélyiné
2023-03-24 at 13:07
Nerativa: Mi késztet téged, és a hasonló felfogású társaidat,arra, hogy folyton hangot adjatok annak, mennyire lenézitek a hazátokat?.Bármennyire is ajnározzátok a nagy nyugati demokráciát, a szemükben egy ócska, keleteurópai maradsz, akit még pluszba azért is megvetnek, mert lakáj módjára nyaltok nekik.Önérzet!!! Van nektek olyan?
Orientál
2023-03-24 at 12:57
Ami után alaposan és folyamatosan hazudoztak rólunk és ráadásul skéd egyes politikusaok azzal is fenyegettek minket hogy tönkre teszik a gazdaságunkat most az ilyen szemétkedő banda elvárja tőlünk hogy a NATO tagságukat támogassuk. Egy megrögzött feudális királyi csűrhe prolibanda az ilyen.
Dodo
2023-03-24 at 12:34
Szóval ez a nyugati demokrácia: Ha nem azt teszed amit mi mondunk, akkor “Magyarország fejlődésének megtörése,…” a cél. Ezek az emberek az ellenségeink. De majd Amerika kitalál valami trükköt, hogy megszavazás nélkül felvegyék a svédeket a NATO-ba.
Matu
2023-03-24 at 11:09
Azért én még hozzátettem volna, hogy azzal, aki békeidőben naponta hátbatámad, nem szívesen lépek katonai szövetségre, mert háborúban is meg fogja tenni!
Greggson
2023-03-24 at 10:51
Amit nem értek: A ruszkik provokálása vezetett a háborúhoz, és most a svéd-finn csatlakozással ismét provokáljuk őket?
Naprózsa
2023-03-24 at 10:37
A svédek, finnek azért szórakoznak velünk, hogy eltereljék a fehér őspolgáraik figyelmét a súlyos belügyi problémákról, például arról, hogy már nem svédek és nem finnek csak egy-egy muzulmán gyarmatok. Ahol a muzulmánok száma meghaladja a 10%-ot, azok már elvesztek.
Ha ott akarsz dolgozni akkor utálnak mint a rühes kutyát
2023-03-24 at 10:36
Addig amíg pénzt viszel, nyaralsz, szeretnek a nyugati, északi országokban! Ha ott akarsz dolgozni akkor utálnak mint a rühes kutyát, mivel az olcsó munkabéreddel elveszed az ő, és gyerekeik munkahelyét, akik többnyire már, nem is akarnak sok féle munkát elvégezni!
Béla
2023-03-24 at 10:26
Csak az igazat!2023-03-24 at 10:16
Írja:”A svédek azt nyilatkozzák, hogy Magyarországon nincs jogállam…”
Nem azt nyilatkozzák amit Önt “tolmácsol”, hanem például ezt:
„Az EU számára továbbra is nagy feladat marad a magyarországi folyamatok megfékezése, a magyar kormányra való nyomásgyakorlás és az egyre erősödő ellenzék támogatása.” (Ulf Kristersson, a Mérsékelt Párt akkori vezetője, jelenleg miniszterelnök 2021. március 3-án.)
Ulf Kristersson úgy viselkedik Magyarországgal szemben, mint az előítéletekkel terhelt közösségben, Salem városában a hisztériázó lánycsapat, amelyik elhitette, hogy ők látták a Sátánt és megnevezték a közösség azon tagjait, akik a Sátánnal cimboráltak, felhasználta ezt a helyzetet arra, hogy kiiktassa a közösségből a nekik nem tetsző egyedeket.
Dusa Lajos
2023-03-24 at 09:55
Ó, drága svédek, finnek, norvégok és egyéb csatlakozott északiak!
Megtudnátok, ha a Kárpát-medencében élnétek, hogy hol lakik az Úristen. Ti a jóllétben elkényelmesedett “európéner” polgárok azokat támadjátok, akik függetlenségre, szabadságra, saját érdekeik védelmére törnek. Mint mondtam VÉDELMÉRE.
De ti elvakult hülyék eladjátok a legkeresztényibb, legigazibb érdekeiteket is az EU lobbistáinak.
Önként és dalolva. Nektek északiaknak a legjobb eszköz lenne a deklarált semlegesség. Na, ez jól elszúrtátok.
A FED nem hülye - gyerekek gyülekezete
2023-03-24 at 09:51
A FED nem hülye – gyerekek gyülekezete! Nagyon is számolhattak Putyin terület-visszavevő reakciójára. Valószínű olyan befektetőkkel, vásároltatták fel szőröstül – bőröstül hiteltámogatással Ukrajnát, hogy ha később bukik a dolog Putyin miatt, akkor sem vesztenek semmit, mivel benyelik a befektetők bankjait, pénzalapjait. Lehet, hogy, most éppen ezeket az intézeteket vásárolják, végrehajtási / árverezési joggal, és ezért vannak ezek a banki bedőlések is!
Hesslerezredes
2023-03-24 at 09:42
Hogy mi a bajunk velük????
Az esztelen és parttalan buzizmus, pedofília, LMBTQ-izmus, migránsbefogadás stb. – magyarán a vérliberális téboly, az a bajunk velük.
Úgyhogy menjenek a jó kurva édesanyjukba, baromállat svédek!!!
A kérdés az, hogy melyik ország, nemzet lesz a következő?
2023-03-24 at 09:29
Az ukránokat kiirtják, elűzik a nyugati érdekekért! A kérdés az, hogy melyik ország, nemzet lesz a következő?
chatillon r
2023-03-24 at 09:24
ezekért kéne harcba mennünk? sem a finn, sem a svéd nato csatlakozást nem szabadna támogatni amíg ki nem fizetnek minket. utána beszélhetünk róla. két agresszív háborúpárti államról van szó akik bajba keverhetnek minket
TS
2023-03-24 at 09:21
Antilibero: 10/10!
Az élet egy örök harc
2023-03-24 at 09:20
Az élet egy örök harc! Ha az emberek elvesztik, akár részben is a védekező, és túlélési mechanizmusukat, akkor felfalják őket szőröstől – bőröstől! A történelmünkben rengeteg példa van erre! A mai világban, akinek hátat fordítasz, az elvágja a nyakad!
Uncle Ment
2023-03-24 at 09:16
Neratíva
2023-03-24 at 08:25
A hozzászólásodból kitűnik, hogy Téged
(és az összes ellenzéki “politikust”) egyáltalán
nem zavar, ha ilyen nagyképű svéd bólogatójánosok
Magyarországról így nyilatkoznak. Ezért nem nyertek.
Lehet bosszúnak nevezni, de egyáltalán nem kicsinyes, sőt!
Antilibero
2023-03-24 at 09:16
Milyen őrült és elképesztően aljas hozzászólók vannak, akik személyes bosszút emlegetnek és aggódnak Svédország biztonsága miatt.
Nos ezek vagytok ti, liberálnáci söpredékek, talpnyalók és f*sz szopók.
Az idegen érdekekért aggódtok és harcoltok, a magyar érdek meg nem érdekel benneteket.
Szolgák vagytok, ami nem meglepő, mert külföldről gurulnak hozzátok a dollár milliók. Meg kell dolgoznotok ezért a pénzért, ti nyomorult hazaárulók.
Hallomásból sem tudjátok mit jelent a haza, becsület, büszkeség. Mert nektek sem becsületetek, sem hazátok sincsen. A haza számotokra egy árúcikk, amit el lehet adni, dollárért.
Amúgy, ne agódjatok a svédekért és a finnekért. Nem fenyegeti őket senki. Nem veszélyeztetettek.
A NATO meg azért gerjeszti a háborút tovább, hogy szükségesnek mutatkozzon továbbra is. Pedig, valójában egy haszontalan őskövület, aminek lejárt a szavatossági ideje.
Nézzétek meg a francia, cseh, szlovák tüntetéseket. Mindenhol azt írják a panókon, hogy nem kell NATO.
És valóban. Magyarország is jobban tenné ha kilépne, mert egy esetleges Magyarország elleni ukrán agressziónál, a NATO nem védene meg bennünket.
Cser Borbála
2023-03-24 at 09:04
Elfelejtettük már a svédeknek, amikor a magyar libatömés, a magyar libamáj ellen indítottak undorító kampányt?
Ha nincs ellenséged, keress célpontot és csinálj magadnak.
2023-03-24 at 09:01
Az lenne a kérdésem, hogy az oroszokon kívül kivel nem vesztünk még össze Európában?
2. Kinek jó ez?
Miért jó a jelenleg regnáló hatalomnak, ha a sok szarakodás miatt nem kapjuk meg a nekünk járó eus pénzeket, és itt a legmagasabb az infláció egész Európában
Miért jó az nekünk, ha még Románia is leköröz minket az egy főre eső GDP-ben?
Ha sok bolond sofőr vezet az utakon, akkor a menetiránnyal szemben is lehet közlekedni!
2023-03-24 at 08:57
Van elég háborús uszító, és provokátor a NATO – ban, nem kell még kettő! Ha sok bolond sofőr vezet az utakon, akkor a menetiránnyal szemben is lehet közlekedni!
Zsófia
2023-03-24 at 08:50
P.F.Z. 8:34 Ki a “GYÖKÉR”?? Szerintem ön, aki nem látja, hogy egész “Magyarország fejlődésének megtörése” a cél az EU-ban, nem személyes sértődöttség vezeti az ország jelenlegi vezetőit. Pl. LI-BAJNAI védte volna úgy a magyar embereket (hány ember lett öngyilkos miatta) és hideg ridegséggel vágta a szemünkbe, hogy “EZ FÁJNI FOG”!!!!
Ez csak egy példa, mi nem kérünk belőlük többet!! Mi csak szuverén országban akarunk élni, nem eu-s gyarmatként!!!
Palafa
2023-03-24 at 08:48
Nem a facebook-on kell üzengetni.
A Svédországi egyeztetések során kellett volna megmondani, hogy Magyarország csak akkor tudja támogatni Svédország NATO tagságát, ha svéd miniszterelnök korábban Magyarország ellenes mondataiért sajtóközleményben kér elnézést, és kifejti, hogy akkoriban rosszul ítélte meg a helyzetet, és Magyarország legalább annyira demokrácia, mint a többi európai ország.
Emlékeztetném, hogy mindenki aki nem Magyarországon él, magyar ellenes sajtóból van tájékoztatva arról, hogy Európa egyetlen diktatórikus állama Magyarország. Történelmi lehetőséget szalasztottak el a helyzet tisztázásra.
Az egész Svédországi látogatás, csak a szabadidő kellemes eltöltése volt. Eredmény, hogy eggyel több Magyarország ellenes NATO tag lesz.
Persze Kedves Orbán Balázs ha úgy gondolják, hogy a kicsi Magyarország úgy sem engedheti meg magának, hogy érdeke szerint vétózzon, akkor az lett volna a becsületes, hogy ezt megmondják az embereknek.
Rémusz.
2023-03-24 at 08:48
A libernyákoknak üzenem, hogy itt nem kicsinyes bosszurol van szó, hanem a megbízhatóságrol!!
Milyen harcostárs az olyan, aki egy váratlan pillanatban hátba támad??!!
Egyéb iránt, egy régi közmondás szerint, “amilyen az agyon isten, hát olyan a fogadj isten”.
Úgy, hogy kedves moslékosok, mielött pofát nyittok, elötte egy kissé mozgassátok meg az agytekervényeteket, ha egyáltalán van nektek!!!
sanyi05
2023-03-24 at 08:43
P.F.Z “Személyes bosszú”! Ki a személy féleszű?
P.F.Z.
2023-03-24 at 08:34
Atyaég, hogy ez mekkora gyökér!
Akkor mostantól hivatalosnak tekinthetjük, hogy a NATO bővítést személyes bosszúból blokkoljuk?
És ezek kezében az ország irányítása!?
Neratíva
2023-03-24 at 08:25
Ezek tényleg ennyire hülyék. Én azt hittem, hogy csak majd itthonra megy ez a “rosszat mondtak rólunk” kommunikáció. De nem! Ország világ előtt bevallják, hogy semmilyen biztonságpolitikai aggályaik nincsnek, csakis a kicsinyes bosszú vezérli őket.
Erdogan legalább arra odafigyelt, hogy olyan kérdéssel kösse össze a svédek NATO tagáságnak az akadályozását aminek köze lehet a biztonságpolitikához. Igaz hogy hazugság, de attól még takarózhat hogy de hát biztonsgápolitika meg terroristák…
angelblind652
2023-03-24 at 08:19
Na és? Ha nem tud magyarul a svéd miniszterelnök, ha nem ismeri Magyarország történelmét ( legalábbis TRIANONIG!) akkor nincs értelme a magyarázkodásnak, mert ők nem tudják mi a háború, nem tudják, hogy mi az állandó elnyomás alatt élni. Ja és – Mi az, hogy Magyarország NEM TÁMOGATJA UKRAJNÁT? – szerintünk meg jobban is, mint ahogy azt a hétköznapi ember akarná. A mai napig érkezett több, mint másfél millió (MÁSFÉL MILLIÓ!!) ukrán menekült eddig is több milliárd dollárba került az országnak. INGYEN!! NEM ÚGY ÁM, HOGY PÉNZÉRT ADUNK NEKIK FEGYVEREKET, ÉLETEK KIOLTÁSÁRA KÉSZÜLT ESZKÖZÖKET, AMI SVÉDORSZÁGNAK CSAK ÜZLET! Lehet a lábunkat rázni, hogy felsőbbrendűek vagyunk, egyszer lent, egyszer fent ..kedves északi “szövetségeseink”, kedves vikingek, tudják, akik egész városokat gyilkoltak meg az ottélők javaikért… úgyhogy vissza az agyarakkal, mi ATTILA HUN KIRÁLY NÉOE VAGYUNK, EZT JÓ, HA NEM FELEJTI EL SENKI…
Mondják meg:
2023-03-24 at 08:19
Ilyen barátokat kívánunk az ellenségeinknek.