Azért nyertünk, mert van egy közös szenvedélyünk, amit úgy hívnak: Magyarország – fogalmazott a Fidesz–KDNP eredményváró rendezvényén Orbán Viktor. A miniszterelnök hozzátette: talán már Soros György számára is világossá vált, hogy kidobott pénz volt minden fillér, amelyet a magyarországi baloldalba ölt. Ugyanakkor kiemelte: a magyar választásokon a kereszténydemokrata, konzervatív polgári politika győzött, amely üzenet Európának is, hogy ez nem a múlt, ez a jövő.
Talán még sohasem néztünk ki olyan jól, mint éppen ma este
– fogalmazott a választási eredményvárón Orbán Viktor. A Fidesz elnöke hozzátette: olyan győzelmet aratott a jobboldal, hogy még a Holdról is látszik, de Brüsszelből egészen biztosan.
Orbán Viktor külön megköszönte a határon túli magyarok szavazatait, és külön szólt a kárpátaljai magyarokhoz, akiknek azt üzente, ne féljenek, tartsanak ki, az anyaország velük van.
Úgy nyerni, hogy mindenki összeesküdött ellenünk
A Fidesz elnöke kiemelte: mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megszolgálják a bizalmat. Ugyanakkor megjegyezte: a polgári oldal akkor is győzni tudott, amikor az összes ellenzéki párt összefogott.
Az meg majd tanulmányozni kell, és ha nem sikerül választ találni, akkor meg kell kérdezni a Jóistentől, hogy az hogy van, hogy pont akkor nyertünk a legjobban, amikor mindenki összeállt ellenünk
– fogalmazott.
Kár volt ennyi pénzt ölni a baloldalba
Orbán Viktor kiemelte: a jobboldal győzelme azt jelenti, hogy “hiába a taktika, a cselszövés, a ravaszkodás a végén mindig a szív győz”.
Azért nyertünk, mert van egy közös szenvedélyünk, amit úgy hívnak: Magyarország
– emelte ki, hozzátéve: óriási nemzetközi erőközpontok és szervezetek mozdultak meg, akiknek le kell vonniuk a tanulságot, miszerint
kidobott pénz volt minden fillér, amit a magyarországi baloldalnak adtak.
Mint a Fidesz elnöke megjegyezte,
úgy tűnik, hogy a magyar baloldal volt Gyuri bácsi életének legrosszabb befektetése, 12 éve csak viszi a pénzt.
Ez az európai jövő győzelme
Orbán Viktor kiemelte: a jobboldal nem engedte a kudarcos múlt visszatérését, megvédte Magyarország függetlenségét és szabadságát, békéjét és biztonságát. Ugyanakkor hozzátette:
ez nemcsak a mi győzelmünk, hiszen az egész világ láthatta ma este itt, Budapesten, hogy a kereszténydemokrata politika, a konzervatív polgári politika és a hazafias politika győzött, és azt üzenjük Európának, hogy ez nem a múlt, ez a jövő. Ez lesz a mi közös európai jövőnk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS