Pesti Srácok

Orbán: Közép-Európa sikertörténetet ígér

Orbán: Közép-Európa sikertörténetet ígér

Bár az elmúlt években nem születtek meg azok a válaszok, amelyek Európát versenyképessé tették volna, Lengyelország vezetésével Közép-Európa gazdasága sikertörténetet ígér – mondta Orbán Viktor miniszterelnök magyar újságíróknak hétfőn a szlovéniai Bledben.

A kormányfő közölte, részt vett a Bledi Stratégiai Fórumon, kétoldalú megbeszéléseket folytatott közép-európai miniszterelnökökkel, valamint a szlovéniai magyar közösség képviselőivel is tárgyalt. Úgy vélte, mindebből a nemzetközi közvéleménynek az lehet érdekes, hogyan gondolkodnak Közép-Európa választott politikai vezetői Európa jövőjéről.

fogalmazott. Orbán Viktor hangsúlyozta, világossá vált, hogy a közép-európai vezetők három fontos kérdést látnak közös feladatként az előttük álló évekre. Az első, hogy Szerbiát mindenképpen és minél hamarabb fel kell venni az Európai Unióba, mert Szerbia nélkül nincs befejezve az európai biztonsági építkezés, "a migránsok is ott jönnek föl" magyarázta. Közölte, van egy ország, amelynek Európához és az unióhoz kellene tartoznia, ennek ellenére egy köztes állapotban van, és erről az EU tehet.

PestiSracok facebook image

vélekedett. Megjegyezte, Magyarországnak elementáris érdeke, hogy Szerbia mielőbb az EU tagja legyen, ezért támogatja az országot minden eszközzel.

A kormányfő kitért rá, ugyancsak fontos kérdés volt a biztonság, amely átvezet a gazdasághoz, mert azt látni a világban, hogy az Egyesült Államok és Kína azért "léptek el mellőlünk", azért hagyták le az Európai Uniót, mert rendelkeznek azzal a katonai kapacitással, amely folyamatos tudományos megújulást tesz lehetővé. Azt mondta, a modern világ legnagyobb felfedezései, amelyek a gazdaság fejlődését meghatározzák, általában hadiipari kutatásokból jönnek a civil világba.

közölte. Hozzátette, kellene egy európai katonai erő. Orbán Viktor szerint a harmadik fontos kérdés a versenyképesség az árutermelés szempontjából.

sorolta. Kijelentette, az európai gazdaságot "áramvonalasítani" kell, hogy versenyképes legyen. A miniszterelnök közölte: a problémák régiek, ezeket már azonosították, de az elmúlt években nem születtek meg azok a válaszok, amelyek Európát versenyképessé tették volna. Kiemelte, ugyanakkor jó hír, hogy Lengyelország vezetésével amelynek gazdasága a legrobusztusabb Közép-Európában a V4 és a térség gazdasága sikertörténetet ígér.

emlékeztetett.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy végre itt is mintha a mindennapi életben megjelenne a magyar közösséghez tartozás.

mondta. A kormányfő üdvözölte, hogy most Szlovéniában jobboldali, nemzeti kormány van, amely akarja az együttműködést. Közel vannak ahhoz, hogy a részleteit is kidolgozzák annak a programnak, amelynek keretében a szlovén kormány egy nagyobb összeggel támogatja Muravidéket, a magyar kormány pedig a Rábavidéket, így a két ország vezetői személyesen is elköteleződnek a magyarországi szlovénok és a szlovéniai magyarok sorsának jobbítása mellett magyarázta. Úgy látja, sokkal könnyebben haladnak, szimpátiára, nemzeti barátságra épülő formáját találták meg az együttműködésnek a mostani kormánnyal, amit a baloldal itt támad.

mondta. Hangsúlyozta, összességében a magyar-szlovén együttműködés jobb, mint volt.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Az LMP is kihátrálhat a főpolgármester mögül – Karácsony Gergelynek el kell számolnia a kampánytámogatással (Videó)

‎PS Riport 2023 július 3.
Ahogy hullanak ki az ellenzék külföldi kampányfinanszírozásának csontvázai a szekrényből, a baloldal híres összefogása az enyészetévé vált, annak képviselői pedig egymást túllicitálva próbálják bemártani a másikat, reménykedve a politikai túlélésben. Miután végigsöpörte a nyilvánosságot Márki-Zay Péter 3 milliárdos amerikai kampányfinanszírozása, melegváltásban érkezett Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom, amely 506 millió forintnyi "mikroadományt" gyűjtött össze – fontban, euróban és végül, ámde nem utolsó sorban forintban. Jakab Péter előremenekült és pártjának mostani vezetőségét okolta a baloldal kampányfinanszírozásának átláthatatlansága miatt, míg Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke felszólította Karácsony Gergelyt, hogy számoljon el a fontokkal és eurókkal, máskülönben akár a Párbeszédhez képest már majdnem releváns szavazótáborral rendelkező LMP támogatása is kétségessé válhat. Mindez azért is lehet érdekes, mert a Jobbik már korábban jelezte: nem szívesen támogatná Karácsony Gergelyt.